Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Győrben kirabolták a Nyúli Borozót

Késsel fenyegetve kényszerítette két vendég a győri, Árpád út és Lukács Sándor utca sarkán lévő borozó alkalmazottját a bevétel és a játékgépben lévő pénz átadására csütörtökön este 9 óra körül.
A belvárosi talponállóba zárás előtt egy órával érkezett egy ötven év körüli férfi és vele egy hasonló korú nő.

Helyet foglaltak egy asztalnál, s iszogatni kezdtek. A férfi biztonságképpen a záróra időpontját is „pontosította" a felszolgálóval. Ekkor még többen tartózkodtak a helyiségben.

Kilenc órakor az üzlet zárást megkezdő alkalmazotthoz léptek, s a bevétel átadását követelték tőle. Nyomatékul egy kést tartottak a férfi mellkasához, miközben a földre teperték az 51 éves alkalmazottat. Ezt követően mintegy százötvenezer forint készpénzzel távoztak a borozóból.

A  belső helyiségbe rekedt alkalmazott segítségkérését egy környékben lakó hallotta meg, ő értesítette a rendőrséget.

Személyleírásuk:

Mindketten ötven év körüli, ápolatlan benyomást keltő személyek.

A férfi 170 cm magas, zömök testalkatú, rövid, barna hajú. Zöldes-kék, ujján bordó csíkos orkán anyagú dzsekit viselt.
Az asszony 160 cm magas, normál testalkatú, kerek arcú, barna haja a füléig ért. A rablás elkövetésekor fekete színű kabát volt rajta.

A Győri Rendőrkapitányság rablás gyanúja miatt folytatja a nyomozást. Kéri, hogy aki az elkövetők személyével, vagy az rablás körülményeivel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győr, Zrínyi utca 54. szám alatt, hivatali időben a 96/520-071, illetve a 107; 112 ügyeleti számon

Olvasóink írták

  • 16. buggyant 2011. január 17. 11:55
    „Meli007.
    Lehet hogy az én hozzászólásomból ez nem érződött ki, de inkább keserűséggel írtam, nem a poénkodás volt a célom. Inkább ijesztő, hogy egyre gyakoribbak az ehhez hasonló esetek, ma már senki nincs biztonságban fényes nappal sem. Az ilyesmi nagyon sokáig hatással van az elszenvedőre is és a családjára is. A viccesnek szánt hozzászólások pedig mutatják, hogy empátiával nem sokan vannak megáldva. Amíg nem lesznek érintettek.
    Az eset lelkiekben való feldolgozásához sok erőt kívánok.”
  • 15. Meli07 2011. január 16. 05:12
    „Kedves Hozzászólók!!!

    Amíg nem a ti családtagotokkal történik ilyen, addig biztosan jól szórakoztok az ehhez hasonló híreken.
    Nem kívánok senkinek sem rosszat. Lehet röhögcsélni, poénkodni, de nekünk ez abszolút nem vicces téma.
    Szerintem az meg már nem lényeges, hogy fizettek e, ha egy ember élete forog kockán. Talán szerintetek is többet ér, mint két kisfröccs.

    Üdv: az alkalmazott lánya”
  • 14. umberto 2011. január 15. 23:45
    „Ha egy kocsmában 150 ezer Ft van a nap végén, az havi 4,5 millió.

    Kocsmát kell nyitni.”
  • 13. Agent 2011. január 15. 09:47
    „"...és mit csináltak az elrabolt pénzzel? - ELITTUK":):)”
  • 12. MTT 2011. január 15. 08:16
    „Kedveseim, ez az alkoholistáknak megélhetési bűnözés, bár egyesekszerint ma, Magyarországon, ilyen nincs. Szerintetek?”
  • 11. tricse 2011. január 14. 16:16
    „2.Harcona
    Ezen még mindig jól elröhögcsélek, pedig már 3-szor olvastam!:))))”
  • 10. azmiaz 2011. január 14. 14:50
    „Az Árpád úton mostanában egyébként is sok lett sajnos az "ápolatlan külsejű" kéregető. Már engem is többször leállítgattak esténként némi pénz, vagy "kaja" reményében. Sajnos ez van...”
  • 9. Bolla_Andras 2011. január 14. 14:11
    „Az új típusú jövedéki adó. Mi van, csak ő nem fizet védelmi pénzt? :-) Együttérzésem az alkalmazottnak.”
  • 8. artie75 2011. január 14. 14:03
    „Nagy buli, 150 ruppóért 15 évet kockáztatni.

    Ezeket az embereket sem az eszükért szeressük.”
  • 7. fióka 2011. január 14. 13:51
    „pintér sanyika megigérte úgy is lett mind minden amit a fityesz igért:)”
  • 6. mr_akkush 2011. január 14. 13:07
    „Lehet a Fidesznél rend van, de Magyarországon nincs.”
  • 5. Pedró 2011. január 14. 12:15
    „Amit megiszogattak, azt legalább kifizették?? :))”
  • 4. buggyant 2011. január 14. 12:05
    „még szerencse hogy rend van.
    mi lenne ha nem lenne??????”
  • 3. topgun 2011. január 14. 11:46
    „Kocsmát kirabolni...Ez ám az igazi MEGÉLHETÉSI BŰNÖZÉS :)”
  • 2. HarconaMarcos 2011. január 14. 11:32
    „Csalán, majd a moderátor jól kitörli ezt a durva, személyiségi jogokat sértő, uszító hozzászólásodat. :-)”
  • 1. csalán 2011. január 14. 11:21
    „Késsel.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől terelőúton a 14-es busz Győrben

2011. január 17-én – hétfőn – üzemkezdettől a Híd utcai gázvezeték-felújítási munkálatok… Tovább olvasom