Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Győrben is megalakulhat az idősek tanácsa

A testület összefogná a generációt, igényeit, elvárásait képviselné az önkormányzatban, ugyanakkor tájékoztatná az ott született, őket érintő döntésekről.
Több mint tíz éve alakult meg az országos – egyszersmind első – Idősügyi Tanács hazánkban. Becslések szerint 25 településen követte helyi szervezet alapítása a kezdeményezést. Győrben egy éve érlelődik a szándék, melynek első írásos előzménye a WHO győri programirodájának koordinálásával tavasszal értékelt, a megyeszékhelyen élő idősek egészségképét boncolgató felmérés. Az előterjesztők akkor javaslatot tettek arra, hogy a város hozza létre – az idősek növekvő arányából adódó – hosszú távú fejlesztési tervét, és hogy hívja életre az Idősügyi Tanácsot, amely gondoskodna a korosztály képviseletéről.
– A felvetés összhangban volt az idősek közösségeinek igényével – mondta a Kisalföldnek Bári Olga önkormányzati képviselő, aki munkája során, illetve Németországban szerzett tapasztalatok birtokában karolta fel az ötletet és kezdte meg az egyeztetést az önkormányzattal.
Az Idősügyi Tanács az őszi hónapokban állhat fel, a tényleges munka megkezdését jövőre tervezik. Évi félmillió forint működtetési költség szerepel az előterjesztésben, a tanács elnöke a polgármester, tagjai pedig három fő önkormányzatot, három fő nyugdíjasszervezetet képviselő lenne, és még egy fő az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménytől.

Szabóné Vörös Ágnes, a győri egészségügyi és szociálpolitikai iroda helyettes vezetője szerint a testület segítségével az idősek markánsabb érdekképviseletre, az eddiginél határozottabb információáramlásra, együttműködésre számíthatnak.

21 százalék hatvan év felett

A megyeszékhely lakossága a legfrissebb adatok szerint 126 ezer, melynek 21 százaléka hatvan év feletti. Az idősek aránya mindenütt nő, ezért különösen kiemelt feladata minden önkormányzatnak, hogy támogassa őket. Győr ezt többek között az egyes kulturális rendezvények ingyenes látogatásával és uszodabérlettel teszi.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugalomra int Balogh

Balogh József győri polgármester közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a tüntetésekkel… Tovább olvasom