Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Győrben 750 milliós belváros-fejlesztés indul

A projekt már megvalósult része, hogy mintegy 60 millió forintból kialakították a múzeum léghűtéses rendszerét.

Csaknem háromnegyed milliárd forintból kezdődik újabb belváros-fejlesztési program Győrben - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester.

A városvezető emlékeztetett arra: az elmúlt években hétmilliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre a belvárosban. A cél az, hogy mind a helyiek, mind a turisták számára vonzóvá tegyék a városmagot.

Ennek elemeiként említette az olyan, szintén e projekthez tartozó elemeket, mint a tematikus idegenvezetések rendszere, a város szépségeit bemutató fotókiállítás, egy belvárosi információs tér kialakítása vagy a győri legendák felelevenítése, amelynek része a már eredményeket elérő, de széles körben még nem ismert helyiek bemutatása.

Az eseményen elhangzott: a felújítás során a belváros eddig meg nem újult nagyobb utcái mellett számos, ezeket összekötő köz kap új útburkolatot, közvilágítást. A külső munkálatok az időjárás függvényében heteken belül megkezdődnek, és őszre fejeződnek be.

Grászli Bernadett, a győri Rómer Flóris Városi Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója elmondta: a projekt már megvalósult része, hogy mintegy 60 millió forintból kialakították a múzeum léghűtéses rendszerét; ez egyszerre szolgálja a tárgyak állagmegóvását, valamint a látogatók és a dolgozók kényelmét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ferenczi Tamás tárlata

Tovább olvasom