Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Győrbe jöttek a szájjal festők

Szájjal és lábbal festenek, sorsuk bilincs, művészetükkel mégis az élet napos oldalát villantják elénk. A Széchenyi-egyetem aulájában látható válogatás egyszeri és egyedülálló élményt kínál a látogatónak.
Kattintson a képekre >>
tatai Szabó Szonja és festő barátai találkoztak tegnap a Széchenyi-egyetem aulájában. Alkotásaikkal együtt érkeztek, hogy idei repertoárjukat a győriek is megismerhessék. Lévai István szervező, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat győri területi szervezetének munkatársa a tatai Víz, Zene, Virág Fesztiválon találkozott az alkotókkal és úgy határozott, hogy a Rába-parti városba invitálja őket.

A béke üzenetével

– Fontos a személyes találkozás, no és hogy legalább egy kicsit ismerjük őket – állítja a szervező. – Szociálismunkás-hallgatóink is hasznát vehetik a mostani találkozásnak, amely kifejezi, hogy a sérültek és az egészségesek egymás felé nyújtott keze – ha akarjuk – összeér. Győr megérdemel egy ilyen kiállítást, az alkotók pedig az eddiginél is nagyobb ismertséget és szeretetet.
A tárlatot megnyitó dr. Író Béla, az egyetem főtitkára hangsúlyozta, hogy az intézmény a hasonló rendezvények megszervezésével a város szellemi-értelmiségi centruma lehet. Fotósok, festőművészek, térképesek is bemutatkoztak már az aulában. A szájjal és lábbal festők viszont először kértek és kaptak erre lehetőséget. A harmóniát sugalló képek üzennek, mégpedig azt, hogy ebben a nagy rohanásban legalább békében kellene magunkkal és egymással élni.

A szájjal és lábbal festő művészek alkotásaiból szombaton este hat óráig a Széchenyi-egyetem aulájában látható kiállítás.
Szonja Prágába készül

Szabó Szonja munkáit tucatnyi nemzetközi és országos díj fémjelzi. A rajz és a festészet a fiatal lány hobbija, de kitanulta a virágkötészetet, a névjegykártya-tervezést és -készítést. „Csőrös" sisakja segítségével profi módon kezeli a számítógépet. Családjával együtt most éppen egy prágai nemzetközi kiállításra készül, ahol egy konferencia keretében néhány képét is megcsodálhatja a közönség.

Két fiút nevelnek

Kránitzné Tóth Dóra dongakézzel és -lábbal született és tucatnyi műtéten esett át azért, hogy valamelyest ülni és mozogni tudjon. Évekig úgy tudta, hogy nem lehet gyermeke, így párjával együtt szinte kanosszát jártak, mire örökbe fogadhattak egy mozgássérült kisfiút. Attila érkezését követően – Balázs jelentkezésével – csoda történt, Dóra teherbe esett. A kisfiú – mint szinte minden alkalommal – most is elkísérte a szüleit. Békésen üldögélt a kerekes szék lábtartóján és láthatóan nagyon büszke volt az édesanyjára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiraboltak Győrött egy pénzespostást

Félmillió forintot zsákmányolt az a férfi, aki szerda reggel kirabolt egy pénzespostást Győrben. A… Tovább olvasom