Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Győr: Városból lett otthon

Miért jó Győrben élni, tanulni, dolgozni? Erre a kérdésre minden győri azonnal, magától értetődően tudna felelni. Az érvek sokfélék lennének, színesek, mint maga a város. Nívós oktatási intézmények, pezsgő kulturális élet, fejlett infrastruktúra, a felsorolás jó ideig tartana.
Nem véletlen, hogy a helyi főiskolán, egyetemen végzett, más városból, faluból érkező fiatalok között is szép számban vannak azok, akik nem tudnak elszakadni Győrtől, és végül itt kezdik meg önálló életüket. Saját tapasztalatból is szólok, mikor azt mondom, Győrben jó fiatalnak lenni. Van itt minden, ami felkelti az ifjúság érdeklődését: disco, színház, mozi, fesztiválok, könyvszalon, koncertek és még sorolhatnám a lehetőségeket.

Bármennyire is kevéssé bulizós, pörgős legyen valaki, elképzelhetetlen, hogy ne halljon olyan programról, ami kicsábítja az otthon falai közül. De Győr természetesen nemcsak élénk kulturális életéről nevezetes. Mindenképpen ki kell emelni a város két jelentős, nagy múltú, és országos szinten is elismert felsőoktatási intézményét, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karát és a Széchenyi Egyetemet, melyeknek bőséges szakválasztékát felsorolni is nehéz lenne.

De a legfontosabb talán nem is ez, hiszen ezeknek bárki utánanézhet az interneten, ha kedve tartja. Megnézheted a keretszámokat, összevetheted a szakokat más főiskolák, egyetemek kínálatával. És hogy akkor mi a lényeg? Számomra az a sok szép emlék, ami a városhoz köt, amit Győrnek köszönhetek. Ami más városban nem lett volna ugyanaz, mert más lett volna, kevesebb. Bográcsozás az Aranyparton, bulik a Lapos becenévre hallgató discoban, Shaolin kung fu edzések a Hild József Építőipari Szakközépiskola tornatermében, fagyizás a Széchenyi téren, a szökőkút, a találkozások jól bevált helyszíne, mert a szökőkutat mindenki ismeri...

Fagyizni, bulizni, sportolni persze minden városban lehet. Ezek az emlékek azért különlegesek, mert győriek. Mert minden városnak megvan a sajátos hangulata, amit nem igazán lehet szavakba önteni. Amitől egyéni lesz, máshoz nem fogható. Most persze gondolhatod, hogy a szerzőt hatalmába kerítette a szentimentalizmus. De nincs igazad. Idő kell hozzá, türelem, hogy ezt megtapasztald. Ha utad végül ide vezet, biztos vagyok benne, hogy Te is megérted, megérzed a várost.

Bár engem is csak a továbbtanulás hozott Győrbe, lassacskán azon kaptam magam, hogy szeretek itt lenni. Őszintén. Igaz, az első hetekben még számoltam a hétvégéig hátralévő napokat. Vártam, hogy mikor mehetek haza, el innen, el a kollégiumból, a zajos városból, vissza a faluba ahol addig éltem. Aztán egy idő után elfelejtettem számolni. Mikor pedig eljött az első hosszabb szünidő, azt éreztem, hogy olyan nagyon nem is akarok elmenni. Hiszen már Győrben is itthon vagyok.

A belváros, a terek, a parkok, a part, és igen, még a lakótelepek is kedvesek lettek nekem. Most már itthonról megyek haza. Szerintem ez a legfőbb érv, amiért jó Győrbe jönni: Ha kéred, otthont ad Neked.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr nem válogat

Megfogalmazhatatlan, szavakba nem önthető érzés hajtott Győrig. „Nincs magyarázat rá, csak… Tovább olvasom