Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Győr, mint diákváros?

Egy város látogatásával az ember megfogalmaz magában egy képet az adott településről. Ezt nem csak a városkép, vagy a városról megszerzett információ (pl. a média vagy útikönyvek) határozza meg, hanem leginkább az adott hely ránk gyakorolt hatása.


A hangulat, amelyet az ott élő emberek alakítanak ki, és az, amivel a település megfogja az arra járókat. Rengeteg színt kölcsönöz a városnak a művészetek, a tudományok jelenléte, valamint ha a városban megfigyelhető a diákság nagy aránya. Talán ezért is döntöttem négy évvel ezelőtt amellett, hogy Győrben szeretnék tanulni. Megfogott a város arculata, és azonosulni tudtam a többi emberrel. Ehhez járul hozzá, hogy Győr mind gazdaságilag, kereskedelmileg, és többek között infrastrukturálisan is a nagyvárosok közé sorolható.

De mit is értünk konkrétan ez alatt? Egy egyértelműen fejlett városról beszélünk. Győr az évek során kereskedelmi és ipari központtá vált. Példaként hét országos főút találkozik itt, és ehhez jönnek még a törzshálózatú vasútvonalak. Ipari tekintetben itt hozták létre az ország első ipari parkját, amely ma már több mint 65 vállalkozásnak ad otthont. Ezen kívül jelentős még az Audi idetelepülése, mely jelenleg is több mint 5 ezer embert foglalkoztat, valamint támogatja diákok ezreinek a képzését.
Hogy miért jó Győrben tanulni? Győrben több mint 30 középfokú oktatási intézmény működik. Emellett még meg kell említeni az egyházi iskolák jelenlétét is. Néhány középiskola országos összehasonlításban is kiemelkedően felel meg az elvárásoknak (pl.: Révai, Krúdy).


A város a felsőoktatás terén is nagy jelentőséggel bír, hiszen 1968-ban itt alakult meg a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, amely 1986-ban vette fel Széchenyi István, a legnagyobb magyar nevét. Emellett itt van a székhelye a Nyugat-Magyarországi Egyetem legnagyobb intézményének, az Apáczai Csere János Főiskolai Karnak. Ezeken túl meg kell említeni, hogy a városban több kollégium várja a messzebbről érkező, tanulni vágyó fiatalokat.

Szeretem Győrt, mert a győri diákélet sokszínű, izgalmas, és rengeteg kulturális programot biztosít számunkra. Hogy csak párat említsek: a mozi, a Richter-terem, a Kisfaludy-terem vagy a színház, mely mindig sokrétű választékkal várja az ifjúságot. Ezeken kívül számos állandó kiállítás tekinthető meg a városban (pl.: Zichy-palota, vagy a Radnai Béla gyűjtemény), mely segítségével megismerhetjük városunk történelmét. Említésre méltó még a Xantus János állatkert, ám úgy gondolom, a diáksereg legkedveltebb helye mégis a Baross út és a Széchenyi-tér. A sétálóutca a maga barokkos hangulatával olyan színt kölcsönöz Győrnek, mintha egyfajta időutazáson lennénk. Ehhez részben a fesztiválok is hozzájárulnak.

A leghíresebbek közé a Barokk Nosztalgiák Fesztivál, a Barokk Bál és a Barokk Esküvő tartozik.
Természetesen a városban számtalan sportlehetőség áll a fiatalok rendelkezésére. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy a Győri Audi ETO KC országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. Ha valaki csak nézőként rajong a sportért, a feltételek annak is biztosítottak: több sportcsarnok és park várja a látogatókat. Pl.: a Magvassy Mihály Sportcsarnok, az ETO Park, vagy a Barátság Park.

Összefoglalva, a város sokszínűsége (az adott lehetőségek, a jó külföldi kapcsolatok, a beszámolók a diákévekről) rengeteg fiatalt vonz, ám ehhez a sokszínűséghez ők is nagyban hozzájárulnak. Mint láthattuk, a lehetőségek adottak, ezen túl már minden csak rajtunk múlik!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tervezd te is a jövőd Győrben!

A legtöbb középiskolás diák számára az a szó hogy „jövő” nagyon tág fogalom. Sokuknak… Tovább olvasom