Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Győr: Kevesebb az úthiba a városban

Győr - A január a „kátyúhelyzet" hónapja. Győrött idén nincs annyi lyuk az utakon, mint a korábbi években volt, de javítandó felület most is van szépen. Győr önkormányzati kezelésű útjain évente 60–70 ezer négyzetméternyi kátyú keletkezik.
Az úthibák javítása egész évben folyamatos, de az időjárási körülmények miatt a téli időszak, főleg a január a „kátyúhelyzeté", mondja Máthé-Tóth Péter, a város Útkezelő Szervezetének tájékoztatási munkatársa. Most 600–700 négyzetméternyi lyuk van az utakon. Szerencsére nincs olyan szélsőséges időjárás, amely szétrepesztené a burkolatokat.

Van, ahol olyan úthibákat imitálnak forgalomlassítás céljából, mint amilyenekkel mi a valóságban küzdünk - képünk illusztráció

A megbízott vállalkozók nemcsak a főbb útvonalakon, hanem a lakóutcák kritikus helyein is dolgoznak.

Több városrészben már végeztek. A kivágott, kitisztított útrészeket hidegaszfalttal javítják. Melegaszfaltot ilyenkor nem tudnak használni, egyszerűen amiatt, mert télen leállnak a keverőtelepek: nincs olyan igény, mint az év más időszakaiban, gázkorlátozás is van, s a berendezések karbantartását is el kell végezni valamikor.

Várhatóan azonban februárban melegaszfaltból is juthat a győri utak javítására. Egy épülő nagyáruház parkolójához ugyanis azt használnak, így talán vásárolhat belőle a város is.

A megyeszékhelyen nincs annyi kátyú az utakon, mint korábban volt. Ez csak részben köszönhető az időjárásnak, másrészt viszont annak, hogy az elmúlt 7–8 évben sok győri út új burkolatot kapott. Példaként lehet említeni a Páva utcát, amelynek javítgatása, az oda zúduló csapadékvíz elvezetése évente sok millió forintot felemésztett. Az utca rendbetétele, a csapadékvíz-elvezetés megoldása 60 millió forintba került ugyan – de vagy húsz évig nem lesz vele gond.

Olvasóink írták

  • 14. FERGIE 2008. február 09. 00:40
    „Viccország! Röhejes a kép!:-))”
  • 13. Csaeter János 2008. február 01. 18:28
    „Remélem, nem csapják be a gyakorlatlan vezetőket ezekkel az "ál-kátyukkal" mert, ez nem ok a hirtelen fékezésre, de kiválthatja!
    A követési távolságot meg erősen befolyásolhatja! Persze, aki felelőtlen és nem ismeri a bün megelőzést, az ki is ragasztja! Nem szeretnék a helyében lenni ,amikor a gépkocsik emiatt ütköznek és komoly balesetek is előfordúlhatnak e szándékos "´becsapás miatt"!”
  • 12. Artur 2008. január 31. 02:21
    „A Bajcsy Zsilinszky út egy hosszú összefüggő úthiba, amit szakaszonként simán meg lehetne, sőt kell is csinálni, mivel a Szt István egy mentesítő alternatívája a Munkácsy uti körforgalom felé. A lengéscsillapítóm itt kapja a legtöbbet .... sokakkal együtt”
  • 11. kiváncsi 2008. január 30. 22:55
    „Az egyetlen példa is rossz. A választásokkor szó szerint félbe hagyták a Páva utcát. Akkor azt mondták, hogy az egy következő ütem. Most ezek szerint kész?? Egyébként ezzel a szakasszal nem is lenne gond, ha nem vágták volna fel az aszfaltot az összes vízóra akna körül, amit aztán 2 hónap noszogatás után vissza öntöttek egy kis aszfalttal. Most persze töredezik már.”
  • 10. P.M. 2008. január 30. 17:05
    „kb. hasonló vastagságú aszfalttal takarhatják be az úthibákat is, mert minden évben ugyanazokat kell javítani!”
  • 9. k 2008. január 30. 15:53
    „ez a kép tényleg nagyon álllat! :)”
  • 8. L.D. 2008. január 30. 15:12
    „A képen pusztulok már negyed órája... ez kész :))”
  • 7. P.I. 2008. január 30. 14:36
    „Stimmel!

    Az újvárosi Kis utcában katasztrofálisak az útviszonyok. Még december elején udvarias levélben kértem a kátyúzást. A hivatalos válaszban közölték, december végéig megjavítják, kérték ennek tudomásul vételét. Tudomásul vettem, az út pedig ma(jan.30) rosszabb mint valaha. Fogcsikorgató hideg volt januárban???? Nem lehetett dolgozni???”
  • 6. Lakatos Ákos 2008. január 30. 14:36
    „Tisztelt Hölgyem/ Uram!

    A cikk megírása előtt véleményem szerint az utcán is körül kellene néznie, nem csak "megrendelésre" írnia. A városban és környékén ( Szentiván, Kismegyer, Szabadhegy és sorolhatnám ) útjai kritikán aluli állapotban vannak. Látogassa meg egyszer a Külső Veszprémi utat ( szívesen elkísérem ) autóval vagy gyalog. De mutathatnám a város többi utcáját is. Egy ilyen cikk megírása szerintem a város lakóinak egyértelmű provokációja! Az útjavítás nem egyenlértékű a maszatolással és a kontár munkával!”
  • 5. vvv 2008. január 30. 13:52
    „Újvárosban nem jártak akik ezt mondják? Életemben nem láttam 100 m-en belül annyi 30-as táblát kitéve mint a liget utcai játszótér környéke! A káytúkban meg egy tank is elveszne akkorák!”
  • 4. Baka Józsefné 2008. január 30. 13:38
    „4. egy tulajdonos
    Tisztelt Önkormányzat!


    Kérném hogy nézzenek ki Győrszentivánra az Andrásvári utcába is. Minden évben foltozzák, de egyre rosszabb már kerékpárral
    sem lehet szabályosan közlekedni.”
  • 3. Cseter János 2008. január 30. 10:26
    „Hát itt nem ismerik a sebesség korlátozó táblákat? Meg hozzá a radarozó rendőröket? Az ám a jó pénz bevétel? Persze még nincs vége a télnek. Ha még lessze egy kis hó esés, akkor majd síma lesz az út!
    Igaz, ha nagyon hideg van és, ha eseik az eső is, akkor át lesz passzolva ez a munka is azoknak a civileknek, akik szintén hajlamosak a közlekedők kizsebelésére. Azt meg minek tennék, hogy a közútakat javittatnák meg ídőben illetékesekkel? Igaz, biztos ez sincs benn a munkaköri leírásukban.”
  • 2. minden csak nézőpont kérdése 2008. január 30. 09:42
    „Ha ma - teszem azt - 180 kátyú van az utakon, korábban meg 181 volt, az akkor kevesebb, nem? :-))))))”
  • 1. Lakó 2008. január 30. 08:21
    „Kedves Önkörmányzat !
    Kérném hogy nézzenek ki Gyirmótra is, az Erdei utcába, ahol már lassan 10 éve nem nyult senki az úthoz. Meg lehet nézni hogy mekkora kátyúkat kerülget az ember. Főleg akkor feltűnő amikor az ember végigmegy a falu főútján, ami rendbe lett téve.
    Köszönöm !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanácsok egyetemre jelentkezőknek

Milyen szakra jelentkezzek? Hogyan számíthatom ki felvételi pontjaimat? A tanulmányok idején milyen… Tovább olvasom