Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Győr hivatalosan is pályázója a 2017-es ifjúsági olimpiai fesztiválnak

Az európai olimpiai bizottságok szervezete (EOC) alkalmasnak találta, egyúttal kiválóra értékelte a 2017-es nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál megrendezésére Győr helyszínnel benyújtott magyar pályázatot a Szocsiban rendezett közgyűlésén.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint ezzel a döntéssel Győr "hivatalosan és nemzetközileg" is elnyerte a pályázó város jogállását, valamint jelentős lépést tett a rendezési jog megszerzése felé. A közgyűlésen részt vett Borkai Zsolt, a MOB elnöke, valamint Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Szabó Bence sportigazgató is.

Az EOC szemlebizottsági látogatására jövő májusban kerül sor, míg a végleges pályázati kézikönyv benyújtásának határideje október eleje. A rendezési jog odaítélésről az EOC közgyűlése a december 6. és 9. közötti izraeli ülésén határoz.

Olvasóink írták

  • 15. adamasz1977 2011. november 29. 15:42
    „bussz! hát a görög olimpiai létesítményeket összehasonlítani a győri tervekkel több mint nevetséges a részedről.”
  • 14. ndf 2011. november 28. 13:31
    „Kedves Kisem!

    Nem volt célom a városvezetés költséghatékonyságra vonatkozó nagyvonalúságát védeni, a dzsentri mentalitás inkább szánalmat ébreszt bennem, mintsem elismerést.

    Azonban az uszodával kapcsolatban utána kellene nézni, hogy Eger (ami tudtommal rendelkezik 50 méteres versenyuszodával) mennyire rentábilisan képes saját ilyen létesítményét üzemeltetni és abból kiindulni, másrészről az biztos, hogy a GYÁÉV teljesítőképességén felül kihasznált, ráadásul sokakat maga a tömeg tart vissza a látogatásától. Másrészről miért ne lenne egész évben nyitva?

    Az új multifunkciós sportcsarnokkal kapcsolatban nekem is vannak kétségeim, de ezeket vázoltam is, az atlétikai pályák és a teniszcsarnok rentábilitását pedig jelenleg is álló és üzemeltetett létesítmények bontásával és területük hasznosításával teremteném meg. A kormányzati negyed is nagyzoló elképzelés volt - önmagában, a kapcsolódó minisztériumépület-értékesítésekkel már kevésbé.”
  • 13. kisem 2011. november 28. 07:56
    „Az alábbi "rövid" hozzászólás lényeg a fesztivál utáni rentábilis üzemeltetés lehetőségeinek kérdése.
    Látatlanban, konkrét egyesületek, csapatok, szervezetek megjelölése nélkül, egy ekkora lélekszámú város és vonzáskörzete a későbbi, folyamatos többlet ráfordítást nem igénylő használatra soha nem lesz képes. Még az uszoda is csak akkor lenne rentábilis, ha az az egész évben működhetne.

    A pályázat ki nem mondott célja, külső forrást biztosítani a már régóta dédelgetett elképzelések megvalósításához, csak a korábbiaknál sokkal nagyobb költségigénnyel.

    És ami a költségeket illeti: a Széchenyi téri munkálatok nagyvonalú elszámolása mellett egy megvalósult és egy elvetélt fejlesztésre, csak területszerzés címén ráfordítottak mintegy 1,3 milliárd forintot. Ebből úgy 475 millió 3 éve jelentkezik meg nem térült kiadásként, 300 milla az idén ment a pocsékba. A Jedlik-híd eredetileg tervezett felépítési helyének megváltoztatása durván 600 millió területszerzési kiadással járt, no meg azzal, hogy elbontották a Káldy-villát, ellehetetlenítették a Kis-Böske áthelyezését.
    Ja, és mindeközben állandóan variálgatták a belvárosi közlekedést, néhány cikk-cakkot beletéve, főleg a gyalogosok kárára.”
  • 12. ndf 2011. november 28. 03:28
    „Annyiban tökéletesen egyetértek Hedonnal, hogy itt az ideje, hogy Győr (és ezen a logikán haladva természetesen Budapest is) vége kapjon is, ne csak adjon. Nevetségesnek tartom ezt az egységesítő önkormányzati politikát, ahhoz az SZJA, ÁFA bevételek fő forrásait jelentő gazdasági központokat visszafogják, hogy pár évre (amíg el nem rohad) megteremthessék annak a látszatát, hogy valami keleti porfészek "valójában" európai kisváros. Abban benne vagyok, hogy a gazdasági központok gerjesztette többletből jusson nekik is: arra, hogy megtegyék a lépéseket afelé, hogy ezentúl már ne nekünk kelljen fizetni a szökőkútjukat, hanem a mi (többszörösen áttételes) pénzügyi segítségünkkel bevonzott befektető iparűzési adója (vagy más juttatása) legyen erre a fedezet.

    Az, hogy Győr rendelkezzen egy korszerű atlétikai pályával, azt mondom nem elrugaszkodott ötlet. Helyválasztást tekintve a DAC pálya jobb megoldás lenne, a városszövet sem falusias (eltekintve a régi Pápai út bevezető szakaszától), ráadásul a fejlesztések egyrészről kapcsolódhatnak a Aporhoz kapcsolódó befektetésékhez, vagy épp az újabb építésű telephez Marcal II tőszomszédságában. Ha a három szervesül, úgy Győr új, városias területtel gazdagodik. Ha a fejlesztéshez kapcsolódna a régi Pápai út teljes felújítása, és indukálná a Holt-Marcal és a rekultiválás alatt álló szeméttelep fejlesztését, akkor az externáliák bizony - minden valószínűség szerint - pozitívak lennének.

    Ha az atlétikai pályák (ahogy a terveken láttam egy lelátóval és egy lelátóval nem rendelkező futókörös futball- és atlétikai pálya világítással) kifejezetten a DAC stadion helyére épülnek, akkor gondolom természetszerű, hogy az immáron ismét a harmadosztály felé kacsingató, nagy múltú győri csapat használatba vegye ezen létesítményeket - természetesen az atléták (vagy akár a Nádorvárosi SC vagy más félamatőr alakulatok) mellett társbérlőként. Hosszú távon remélem a DAC-cal újfent mint másodosztályú együttessel számolhatunk, így talán a rentábilis kihasználás lehetősége is megteremtődhet. Ezzel párhuzamosan az Elektromos pálya véleményem szerint felszámolható és hasznosítható (akár az Ipar-csatorna egykor volt fejlesztési koncepciójához kapcsolódóan). A Dózsa-pályához kapcsolódóan egész komplex elképzeléseim vannak, de ezeket megtartom magamnak.

    Az uszoda kihasználtsága végső soron garantálható. Az, hogy ötven méteres - ezt ne felejtsük - azt is jelenti, hogy végre a vízilabda sem lesz afféle abszurdum, mint magashegyi túrára indulni Győrben. Az uszodára az igény több ízben hangot kapott, a meg nem tartott polgármesteri ígéreteket rendre felháborodás követte, ebből kiolvasható a tényleges elvárás egy ilyen létesítmény megépítésére. Ezzel párhuzamosan a GYÁÉV aka Magyar Vilmos Uszoda terheltsége csökkenthetne, és ahogy az előzőekben írtam, mint vízi és vízi sportokban élenjáró város, végre a vízilabdában is megmutathatnánk magunkat.

    A teniszcsarnok létjogosultságát adhatja a DAC pálya mellett lévő sátoros teniszcentrum elbontása (vagy integrálása), vagy épp a Kálóczy tér Duna felőli oldalán terpeszkedő pályák elbontása, utóbbinál a terület hasznosítása. Ne feledjük, hogy ugyan a kórház területén is található teniszcentrum, azt a leendő, helyszűkében zajló fejlesztések úgyis felemésztik (ha már nem tették meg). Az ÁNTSZ-nél található pályák pedig maximum hobbicélokra valók, ahogy az Aranypart I átellenében találhatóak is.

    A koncepció neuralgikus pontja az új multifunkciós sportcsarnok építése, mely ugyan méltó környezetet teremthetne a lassan a világ legjobb csapatává váló Audi ETO-nak, azonban ezt elég kevésnek érzem, mint a rentábilitást garantáló funkciót, hiszen a módszeresen legyilkolt Győri ETO FKC-nak immáron sajnos nem kell sportcsarnok, a SZESE csapatainak az egyetemi csarnok megfelelő és logikus választás, a női kosarasok szerepe kérdéses, ha esetleg beállnának az ETO név mögé, Euroliga szerepléseiket pedig rendszeresítenék, talán a világrangú női kézisekkel együtt már közeledhetne a gazdaságos kihasználtság víziója. Bár ez esetben meg az a helyzet állna elő, hogy a Magvassy a Rába ETO futsalosainak kizárólagos otthonává válna, ami meg annak a létesítménynek a kihasználtságát csökkentené. Gondolom több városi rendezvény is átkerülne az új épületekbe, ez az előbbi megállapítást még jobban aláhúzza. Persze a női kézisek rendelkeznek második csapattal, a SZESE férfi kézisei pedig az első osztály kapuján kopogtatnak - bár ők meg az egyetemi csarnok kiemelt bevételi forrásaivá válhatnának inkább. A gondolatom az lenne, hogy a sajnos tetszhalotti állapotba merevedett győri hokit lehetne helyzetbe hozni, úgy, hogy az új, multifunkciós sportcsarnok jégpálya kialakítására is alkalmas lehessen. A kiskúti hobbipálya, utánpótlást oktatni korlátozottan, sportcélra semennyire sem alkalmas. Mindenesetre kétségeim itt a legerősebbek.

    Természetesen alapvetés, hogy ha a város ilyen mértékben fejleszti sportlétesítményeit, akkor az amúgy sem tőkeszegény klubcsapatainkat (értve ezalatt a női kéziseket és kosarasokat, a focisták ezen fejlesztésekben nem érintettek) pár évig ne támogassa, a bérleti díjat pedig - megtérülésig - piaci alapon szedje.

    Ja és a végére, amiben viszont nem értek egyet a megszólított hozzászólóval az az egyetemi csarnok efféle kialakítása. Úgy vélem az egyetemnek szüksége van sportcsarnokra (koncertek - szóljanak akármilyen rosszul is, sportcsapatok, évnyitó, évzáró, más egyetemi rendezvények), de az egyetemmel közösen használni egy kifejezetten a versenysportnak és városi rendezvényeknek rendelt multifunckiós csarnokot abszolút badarság. Ez így pont jó, az egyetem át is vette a csarnokot a várostól, jó az nekik - esetleg valami távoli, meseszerű felsőoktatási pénzügyi konjunktúrában a tulajdonosi viszonyokat rendezve, az építés költségét is megtéríthetnék. Tehát a lényeg: az egyetemnek kell sportcsarnok; az egyetemnek a jelenlegi csarnok mérete pont elegendő; az egyetemmel közösködni a város fő sport és rendezvénycsarnokán nem biztos, hogy ésszerű megoldás.

    További, hogy bár szeretem a Magvassy épületét, még inkább összeszedve gondolataimat annak fenntarthatósága (és így létjogosultsága) kérdőjeleződne meg leginkább, amennyiben ezen fejlesztések megvalósulnak.

    "Röviden" ennyi. :)”
  • 11. Dwatson 2011. november 27. 23:52
    „6. Patriot
    Én csak leírtam hogy mit ígért,és mit épített,ez nem sipákolás,ezek a tények.”
  • 10. bussz 2011. november 27. 23:08
    „Abba azért belegondolt kedves Hedon, hogy utána a későbbiekben milyen lesz ezeknek a létesítményeknek a hasznosítása? Gondoljunk csak Görögországra,Athénra rendes olimpiával (amely nem kis város, sok-sok látnivalóval)...Ott állnak üresen, a pénz bennük, és csak "lógnak a levegőben"!Győr egy fél napos városnézés alatt megnézhető város, ahova nem fognak csak azért tódulni az emberek,mert húú itt volt ifjúsági!!!! olimpia!
    A másik, hogy a szálláshelyekről elfelejtett nyilatkozni a drága polgármesterünk, ugyanis egy ekkora méretű rendezvényhez, nem kevés szállás kapacitásra lesz szükség, ami most van a városban (esetleg plusz a környéken) az édes kevés! Ha most épített 3-4 szállodát, csak azért,hogy az ide érkező tömegeket elszállásolja, az igen nagy butaság lenne, hiszen utána azok is csak konganának az ürességtől! Plusz a tömegközlekedést is fejleszteni kéne...Athénban szintén feleslegessé váltak az akkor megvett Volvó buszok (láthatsz pl a Nógrád Volánnál is belőlük). Tehát nem csak a csarnokokban ( a nagyot mondó létesítményekben) kell gondolkozni, van egy csomó olyan mellékvágány is,amelyet fejleszteni kéne, de Győr nem akkora méretű város, hogy utána azt fenn is tudja tartani tisztességgel!”
  • 9. háté 2011. november 27. 22:12
    „Mi van hedon? -miért nem a pályázatot tetted ide? -milliárd-milliárd támogatás eltervezve? -maradj a földön,
    -itt megvalósult a metró - buszra alakítása, hatalmas pénzért, ez ámokfutása a városvezetésnek! -beteges pénzköltés.
    -a választók nem arra szavaztak, hogy épüljön uszoda ahonnan edzés, versenyzés miatt kitiltatnak, ráadásul dupla belépőáráért- a szavazók a Győriek fürödni szeretnének, még ha nehéz is felfogni azoknak, akik beteges leg,-leg,-esek!”
  • 8. Hedon 2011. november 27. 21:34
    „A fejlesztésekhez 9,6 Milliárd forint állami támogatás van betervezve.
    Ennek első tételei a 2013-as költségvetésben fognak megjelenni.
    Végre a győri fejlesztésekhez is társul állami pénz.
    Nem csak Debrecen, Miskolc Szeged vagy Budapest.

    Borkai egyébként az első 4 éve után 2010-ben 69,7%-al nyert.
    Nagy valószínűséggel lazán nyerni fogja a 2014-et is.

    Egyébként 5,7 Mrd forintba nem a Jedlik híd került hanem ebből épült
    még a 6 db körforgalmű csomópont, kb. 2km vadonatúj úthálózat
    ugyanennyi kerékpárút,több száz méter hosszan totális közműcserékkel.

    25m-es uszoda ötlete méltó azokhoz akik miatt a városnak
    egy elfuserált egyetemi csarnoka és Kapurvár szintű városkához
    passzoló élményfürdője épült.

    Érdekes módon kelet-Mo.-n a csóróság és adósság közepette
    7000-es csarnok 20 ezres stadionban gondolkodnak.
    Az autópályát is kihisztizték nem létező forgalomra.
    Aki járt már az M35-ös tudja mire gondolok.

    A tömegközlekedésben is Győr kapott 510 milliós uniós támogatást
    Szegeden, Miskolcon pedig 27-31 Mrd !!! forint uniós támogatással
    villamosokat vehet.

    Végre Győr is visszakap valamit nem csak befizet a közösbe, amit
    aztán a ,,hátrányos helyzetűek" lazán eltapsolnak.

    Gratulálok a Városvezetésnek, Borkai Zsoltnak különösen.
    Sok sikert a létesítmények megépítéséhez. Bízom benne
    hogy az uszoda és az új sportcsarnok már valóban 2014-re megépül.”
  • 7. háté 2011. november 27. 20:40
    „Vajon miért nincs itt a pályázat? -azért mert aki elolvasná, hanyatt vágná magát- mi a francnak Győrnek három nemzetközi kívánalmaknak megfelelő csarnok?- és a többi pályázati létesítmény? - a polgármester és csapata valami kórba esett, Győr 130.000 lakosú város és nem milliós. Egyedüli pályázó volt Győr, igen mert a többi város vezetése gondolkodik, semmi értelme ezeknek a fesztiváloknak. Ez is a nagyzási eszement hóbortnak a része. Senki nem kért 50-mes uszodát, ezt csak a polgármesterék találták ki. A Marcalváros II.képviselője, H.L. már közel húsz éve uszodával kampányol, de elég a huszonöt-méteres is. Szégyen, hogy Győr déli része fürdő nélkül "éli" mindennapjait, igaz mit várjunk olyan képviselőktől akiknek csak a választás napján fontos a helyi-polgár!”
  • 6. Patriot 2011. november 27. 20:17
    „Esetleg valaki elvihetné egy-egy győri rendezvényre Dwatson-t, talán észre venné mennyire szánalom az amivel érvelget itt a fórumban.
    Öreg!
    Sipákolásod ellenére is a győrieknek tetszik a város, még ha belefulladsz a keserűségedbe akkor is.”
  • 5. villamosvezető 2011. november 27. 20:12
    „Csatlakozom Dwatsonhoz, ezt ajelenlegi helyzetet látva, és Fidesz "remek" munkáját követve ezt már a Jobbik fogja vezetni itt Győrben, a Borkaiéknak meg könnyes lesz a szeme! Meg mehetnek fenébe, több kárt okoztak 1,5 év alatt mint a szocik 8 év alatt. Már most levitézlettek, bowli osztályba soroltak minket, ezzel saját magukat is.”
  • 4. Dwatson 2011. november 27. 18:39
    „Nem biztos hogy 2017-ben Fidesz lesz,én legalábbis nem örülnék neki.Borkai 7 éve is uszodát ígért,lett helyette egy vitatott módon felújított Széchenyi tér(Széchenyi-fürdő),egy félbe hagyott aréna,elfuserált rakparti út,meg gödör a Dunakapu téren,köztéri szódásüveg,ormótlan kődobogó a Frigyláda alá,új híd is épült,de mennyiért (5,7milliárdba került,míg Halászinál 0,5-ből kijött a régi bontásával együtt,igaz az csak 300t a győri 500t-val szemben)”
  • 3. Hedon 2011. november 27. 12:45
    „#1
    Szar ügy lehet nem örülni egy ilyen sikernek.
    Viszont van már DK párt ott lehet tapsolni az első sorból.

    Én pedig várom hogy a pályázatunk apropóján (más nem is indult)
    tényleg megépül a régen várt 50m-es uszoda és az új
    multifunkcionális sportcsarnok. Fel lesz újítva vagy a DAC vagy
    a Dózsa pálya. És végre ehhez most már Győr is kap állami pénzt.”
  • 2. LükeAladár 2011. november 27. 12:20
    „A t.... tele az összes fideszessel, de ha ezt összehozzák és sikeresen végre is hajtják, akkor Borkai kap tőlem egy jópontot. A cikk nem tér ki rá, és talán a Kisalföldben sem volt benne (csak a Győri Hétben talán), de ehhez kapcsolódóan lehetne új uszodát építeni Győrben, felújítani/bővíteni(/újat építeni) a Magvassyt is - állami támogatással. Szóval én inkább szurkolok ennek, hogy összejöjjön.”
  • 1. Madarász 2011. november 27. 10:55
    „"kiválóra értékelte", hát nem tudom, biztos, hogy jártak ezek már Győrben?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri vállalkozó lett az év Merész újítója

Az idén immár nyolcadik alkalommal, ünnepélyes gálaest keretében adták át az Ernst and Young Az év… Tovább olvasom