Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Gyógyító darvak gyerekektől

Ezer papírdarut hajtogatott két, a győri Petz-kórházban kezelt kis beteg: a színes origamikat a mosonmagyaróvári gyermekosztálynak ajánlották fel.

Anita és Rajmund észre sem vette talán, hogy a hetekig tartó munka során nemcsak másokért dolgoztak, hanem a saját gyógyulásukért is.

Tavaly karácsonykor írtuk meg azoknak a nyúli fiataloknak a történetét, akik egy kislány emlékének adózva úgy döntöttek, hogy a remény szimbólumát adják a győri kórház gyermekosztályának: éjszakákon át ezer papírdarut hajtogattak, s azzal díszítették fel az osztályt.

A színes papírmadarak azóta barátságosabbá varázsolták a győri ambulanciát, a nagyobb gyerekek – főképp, akik visszajárnak kontrollvizsgálatokra – játszanak is velük, a kicsik kerek szemmel nézik, amíg az orvosi vizitre várnak.

A kórházi betegszoba most még tele van darvakkal – ezeket küldik el Mosonmagyaróvárra. Képünkön az akció főszereplői: Dobránszky Anita, Zajovicsné Vizer Bernadett és Orosz Rajmund. Fotó: H. Baranyai E
A kórházi betegszoba most még tele van darvakkal – ezeket küldik el Mosonmagyaróvárra. Képünkön az akció főszereplői: Dobránszky Anita, Zajovicsné Vizer Bernadett és Orosz Rajmund. Fotó: H. Baranyai E

A nyúli fiatalokból álló kis csapat akkor nyilván nem tudhatta, de ennek a szép történetnek még szebb folytatása lett. Úgy kezdődött, hogy bekerült a győri kórházba a kamaszkort súlyos betegséggel kezdő Dobránszky Anita; a tizenhét éves lányt hosszú heteken keresztül kezelték bent. A folyosón látta meg a színes darvakat, s ki mást kérdezhetett volna meg róluk, mint a gyermekosztály ˝angyalát˝, Zajovicsné Vizer Bernadettet, a Lurkó Alapítvány vezetőjét, aki nap mint nap a beteg gyermekek mellett segít.

Bernadett beszélte rá Anitát, hogy próbáljon meg ő is egyet-kettőt hajtogatni. Miután a lány megismerkedett a nyúli csoporttal (s eddigi legnagyobb vállalkozásukkal, amelyről szintén írtunk: az EU összes tagállamának címerét meghajtogatták a fiatalok a hamarosan kezdődő, pécsi origamis világtalálkozóra); szóval miután megismerte és megtanulta tőlük a hajtogatás művészetét, elhatározta, hogy a reményt szimbolizáló ezer darvat meghajtogatja.

Anita már több száz darunál tartott, amikor Orosz Rajmund szintén a kórházba került: a tizenöt éves fiút három hete kezelik az osztályon. ˝Ha látogatók jöttek hozzám, őket is bevontam a munkába, de anyukám is segített, amikor itt volt mellettem˝ – mondta a fiú, akinek kórházi szobája tele van hajtogatott madarakkal. Vizer Bernadett mosolyogva jegyzi meg: szerencsére mindkét gyerek gyógyulását segítette, hogy volt céljuk és feladatuk, amelyet teljesíteni szerettek volna az augusztus 6-i határidőig (lásd keretes írásunkat).

Anita, aki a hajtogatást elkezdte, az elejétől tudta, hogy fel fogják ajánlani a darvakat egy másik kórháznak: ˝Jó volt dolgozni, s jó volt tudni, hogy ezzel jót teszünk más gyerekeknek.˝ A madarakat végül a mosonmagyaróvári kórház gyermekosztálya kapja meg napokon belül, dr. Vermes Tamás igazgató köszönettel fogadta a felajánlást. A legnagyobb örömet mégis a beteg gyerekeknek szerezte ez a két kiskamasz, mert a mosonmagyaróvári kórházi osztály nemcsak színeket, de a reményt is megkapta tőlük.

A darvak története:

Az 1945. augusztus 6-i hirosimai atomtámadás után egy japán kislánynál az orvosai leukémiát állapítottak meg. A kis beteg újra egészséges szeretett volna lenni, megfogadta hát, hogy ezer madarat hajtogat, náluk, Japánban ugyanis él egy legenda, miszerint aki ezer darut elkészít, s közben kíván valamit, annak teljesül a vágya. A kislány a 644. madárig jutott, aztán végleg kiesett a kezéből az origami. Barátai azonban megfogadták: a halála után is befejezik a maradék 356-ot. Így is tettek.

 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝A barokk esküvő napja nálunk dupla ünnep˝

Két éve augusztus 15-én a barokk esküvőn fogadott örök hűséget egymásnak Györei Erzsébet és Bencze… Tovább olvasom