Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Gyereknapon autóépítés a győri Mobilisban

Különleges programmal, autóépítéssel várja a kicsiket a gyermeknap hétvégéjén a március közepén megnyílt győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ.
Szilasi Péter Tamás, a tudományos játszóteret működtető társaság ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a szombaton és vasárnap a látogatók által újrahasznosított anyagokból készített járműveknek nem kell kiállniuk a működőképesség próbáját - annál is inkább, mert a főszerepet a vetélkedésben nem a műszaki jártasság, hanem a formatervezési és esztétikai érzék kapja.

A két nap alatt elkészült pályaműveket hétfőn értékelik ki és díjazzák - tette hozzá, jelezve: a hétvégén féláron várja a 18 év alattiakat a science center.

A március 14-én megnyitott 2737 négyzetméteres központ a járműipari fejlesztéseket mutatja be interaktív, szórakoztató formában az érdeklődőknek. Négy kiemelt témakörük a karosszéria és életstílus, az energia és meghajtás, a mozgásvezérlés, valamint a tervezés és gyártás.
A közpöntban 73 interaktív eszközt próbálhatnak ki a látogatók, de a létesítményben helyet kaptak előadó- és konferenciatermek, látványlaborok is. A szemléltető eszközöket az ágazatban két évtizede jelenlévő, saját science centert is üzemeltető londoni Science Projects Ltd. gyártotta.

A 12 állandó és közel ugyanennyi demonstrátori állást teremtő projekt megvalósításához csaknem 1,7 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a győri önkormányzat a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, és ehhez mintegy 200 millió forint önrésszel járult hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerintetek pofátlanság, ha az étteremben nem kérek inni? - Éttermi etikett

Étterembe alkalmanként szinte mindenki jár, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy az… Tovább olvasom