Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Gyerekegyetem: Bach és a Csillagok háborúja

Győr - A hang természetéről s a muzsikáról volt szó tegnap a Gyerekegyetem előadásán Győrben. Kiderült: aki az ősi Kínában eltért a zenei alaphangtól, megzavarta a csillagokat.

A Széchenyi István Egyetem tanárai trombitán, hegedűn és zongorán is bemutatták, ami egy hangmérnök számára számok és görbék halmaza. „Mi a hang?" – tette fel az alapkérdést Versényi György villamosmérnök docens, aki Hontvári Csaba zenetanárral együtt a fizika és a művészet egymásra épüléséről beszélt tegnap a mintegy 200 lelket számláló gyerekhallgatóságnak. A szavakat az egyetem hallgatója, Zsebi Viktória kísérte hegedűjén. A gyerekek megtudhatták például, hogy ezentúl illendő lesz a fejünket csóválni, amikor a Csillagok háborújában óriási robbanást hallunk az űrből. Ez ugyanis képtelenség.

Hontvári Csaba zongorán is szemléltette a zenei hangközöket, ami egy fizikus számára hertzben mérhető fogalom. Fotó: Bertleff András

A világűrben nincs közeg, ezért Luke Skywalker a valóságban nem tudna akkora hangzavart csapni, mint a filmben – ez is tanulsága volt a Kisalföld kezdeményezése, a Nyugat-magyarországi és a győri Széchenyi-egyetemmel, illetve a Revita Televízióval közösen szervezett Gyerekegyetem tegnapi előadásának. Ezt értették is a 12–13 éves diákok, akikkel kapcsolatban a tanároknak tudniuk kellett, hogy még nem tanultak a frekvenciáról. Azt azonban már nem lehetett nehéz elképzelniük, hogy a legmagasabb hanghullámok egy-két centiméteres tartományban mozognak, míg a legmélyebbeknek 15–17 méterre van szükségük.

Fotó: Bertleff András

Ha viszont ekkora teret nem adunk nekik, akkor a plazmatévét hiába is állítgatjuk a szobában, nem fogjuk hallani a legmélyebb hangokat.
Ez is kiderült a tanárok előadásából, ahogyan az is, hogy az emberi fül csak a 20 és 20 ezer hertz közötti hangokat érzékeli, s a 3–4 ezer hertzre a legérzékenyebb: ez a beszédhang. A kisebb és nagyobb frekvenciájú hangokkal kapcsolatos az a jelenség is, hogy a villámlás rémisztő reccsenését akkor halljuk, ha hozzánk viszonylag közel csap be a „mennykő", távolabbról csak a halk morajlást érzékeljük. Ennek az az oka – fogalmazott a gyerekeknek Versényi György, hogy „a magas hangos lustábbak". Szintén idetartozik a kérdés, hogy „miért torzít a telefon?". Hát azért, mert a beszédhangnak azok a felhangjai, amelyek meghaladják a 3-4000 hertzes határt, már „nem férnek bele" a csatornába. A hang terjedési sebességéről is esett szó, a börtönökben nem véletlenül konzultálnak a rabok csöveken keresztül: az acél 15-ször gyorsabban vezeti a hangot a levegőnél.

Fotó: Bertleff András

Emellett volt némi egészségmegőrzési üzenete a hallottaknak, a rendszeres diszkózene és a fülhallgatózás káros hatásaira hívták fel a figyelmet az előadók. Ha a hallószerveink számára már egészségtelen zajból jövünk ki, a fülünk egy ideig még zúg az utcán. Ezt szinte minden tizenéves tudja, de tudni kell azt is, hogy ez a belső fül védekezése a tomboló zene ellen, tehát a zúgás a mi érdekünket szolgálja. Kint viszont a szervezetnek átállási időre van szüksége. És a baj az, hogy ez az átállási idő egyre hosszabb és hosszabb, egy idő után pedig tartóssá válhat azok számára, akik minden hétvégén az erősítők körül próbálnak ellazulni vagy a fülükön bömböltetik a zenét.

Fotó: Bertleff András

Ami a mérnök számára 440 hertz, az a zenésznek oktáv, amit három tercre lehet tagolni. Visszakanyarodtunk egészen Pitagoraszig, aki egy húros hangszeren kísérletezett, s elértük Bachot, akinek már a billentyűs hangszerek egyenletes hangolását is sikerült megoldani. Az előadás során megtudhattuk, hogy az egyes hangközök hogyan arányulnak az alaphanghoz és hogyan szólalnak meg a kürtön, vagy a párhuzamos csőszerkezetű trombitán, amihez már nem is lehet hasonlítani az egyenesen szélesedő, ősi szarukürtöket. Végül egy adalék: az ókorban nemcsak a görög birodalomban fejlődött a zenei matematika, de az ősi Kínában is meghatározták az alaphangot, amit „sárga hangnak" hívtak. Hontvári Csabától megtudhatták a hallgatók, hogy a sárga hang volt a birodalom valamennyi hangszerének alapkiindulása, aki ettől eltért, az a kínaiak hite szerint megzavarhatta a csillagokat. Így erre csak a császár adhatott engedélyt, s ünnepkor a zenei versenyek győztesei jutalmul áthangolhatták húrjaikat.

Fodor Dániel

A jobbára hatodikos gyerekek értőn hallgatták mindazt, amit fizikából csak a középiskolában fognak tanulni. A tulipános iskola diákja, Fodor Dániel maga is zongorázik, s negyedévesként igyekezett a hallottakat saját játékára lefordítani. Természetesen nemcsak Mozartot, de a rap műfajt is kedveli, ám ha már a hang természetéről beszélünk, a fizika törvényei mindegyikre vonatkoznak.

Papp Cseperke
Szintén zongorázik a győri Bartók-iskola tanulója, Papp Cseperke, aki ötödikesként szokatlan választ adott a kedvencét firtató kérdésre: számára Halmos László a legjobb zenész. Ebből azt is tudhatjuk, hogy a Győrött 1997-ben elhunyt szerző egyházi műveit tanítják a zenei iskolában.

Hetyési Anna

A radnótis Hetyési Anna elmondta: igen élvezte az előadást, leginkább őt is a zongora érdekli, de maga nem játszik, inkább táncra fordítja az időt. Ha kérdezhetne, versenytánccal vagy más sporttal kapcsolatos kérdése lenne a Gyerekegyetem professzoraihoz.

Olvasóink írták

  • 3. M.G. 2008. október 31. 14:25
    „Gyakorlatilag sok buzi egy helyen mást erre nem tok mondani hát ennnyyyiiiiiiiiiiiiiiii”
  • 2. Tomee 2008. október 31. 13:50
    „A jóízlés határain belül nem tudok nyilatkozni”
  • 1. kelaca 2008. április 25. 11:27
    „Tisztelt Szerkesztőség!

    Érdeklődni szeretnék, hogy van-e mód a Gyerekegyetemre való jelentkezésnek, s ha igen hogyan?
    Fiam nagyon érdeklődik és szeretne ezeken a rendezvényeken résztvenni.
    Segítségüket köszönöm!

    Üdvözlettel:
    Kelemen László”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanéves jubileum a Radó-iskolában

Győr - A Radó Tibor iskolát névadója 1948-ban, hatvan éve alapította, az intézményi jubileumot… Tovább olvasom