Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Graffiti az elidegenedés ellen

Máshol tiltják, Győr teret és helyet adott az utcaművészetnek. Versenyt hirdetett a graffiti és a falfestészet művelőinek. Picassótól is őriznek graffitit.
Alkotnak a graffitifesztivál résztvevői
A falfestészet és a graffiti sok ifjú művelőjét vonzotta Győrbe a közelmúltban megtartott verseny. Az orrmaszkos, festékpisztolyos utcaművészek a MÁV győri aluljárójában és jó néhány tíz négyzetméter tűzfalon hagyták ott munkájukat, ha úgy tetszik, néhány évre az utókornak. Kivételes alkalom volt ez számukra, mert ez egyszer nem az éjszaka leple alatt, tilosban járva, hanem világosban, nagy nyilvánosság előtt dolgozhattak, alkothattak. Győr a falfestészet és a graffiti számára is befogadó város lett. A graffitis fiatalok munkálkodását figyelő sokadalomban ott volt egy negyvenes éveiben járó férfi, a Budapesten élő Hajdú József Ferenc, aki graffitikutatóként mutatkozott be. Úttörőnek számító tárlatát, a „Graffiti vásznon" kiállítását a közelmúltban nyitották meg a fővárosi Duna-palotában.

Elismerő szavak

Hajdú József Ferenc elragadtatással beszélt arról, amit Győrben látott, ami a városban fogadta. Csak gratulálni lehet mindenkinek, akinek köze van hozzá – állította. Az önkormányzatnak, aki nem félt az utca művészeitől, s nemcsak fogadta, bátorította is őket, az amatőr művészek számára egyféle versenyhelyzetet teremtve. Nyilván az elismerő szavak mindazoknak járnak, akik a fesztivál megszervezésében és lebonyolításában közreműködtek.

Az utcakép védelmében

– Ezután Győr elmondhatja magáról, hogy a vizuális környezetvédelemben élenjár. A magam részéről ezt nagyon fontosnak tartom, mert az utca képe is védelemre szorul. Sokat lehet érte tenni és ezt most Győr bebizonyította.
A kutató elmondta, nemrég az utcaművészetről egy nyilvános rádióvitára készült Réz Andrással, a közismert művészeti szakíróval. A vita ugyan elmaradt, ám közben kiderült, Réz véleménye a graffitit illetően a művészek számára kedvezően megváltozott.

Jelek a bankban

A graffitinek és a falfestészetnek számos, legalább 25-féle változata létezik. A turistagraffititől az obszcén graffitin át a filozófiai és politikai graffitiig. Az utca művészei művésztársuknak tarthatják Picassót. Körükben ismert, hogy a híres katalán művész egyszer egy bankban,
miután várakozásra kényszerült, az időt eltöltendő az előtte lévő pultra írt, rajzolgatott. Amikor a bankigazgató ezt felfedezte, a pultot kicseréltette, és most a Picasso-féle graffitit mint remeket őrzik.

Korábban:

Graffiti fesztivál Győrben (2002-03-07) >>
Falfestmények a vasút alatt (2002-07-16) >>
Nem kívánt falfirkák: van megoldás (2002-08-04) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száguldó legendák

Kedden második alkalommal rendezik meg Győrött magyarországi találkozójukat a legendás… Tovább olvasom