Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

Gőzerővel újítják a lakóutcákat

Győr - Szinte az egész város területét lefedi az a felújítási munka, amelyet a városi útkezelő szervezet végez két hónapja. Eddig 20 elkészült lakóutcát vagy útszakaszt adtak át, jelenleg Bácsán dolgoznak a szakemberek.

A lakóutcaprogram útfelújításai Nádorváros, Győrszentiván, Ménfőcsanak, Gyirmót, Kisbácsa, Bácsa, Marcalváros II. és a Belváros területét érintették. A befejezett munkák közül a ménfőcsanaki Szertári út Győri út és Hajnal utca közötti szakaszának felújítása, valamint a Szent Imre úti járdaépítés a legfrissebb – mondta el Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet szóvivője.

– A Szent Imre úti járda építése azért kiemelt fontosságú a programunkban, mert az utca páros oldalán, a Régi Veszprémi út és a szabadhegyi vasútállomás közötti szakaszon egyáltalán nem volt járda, egyenetlen betonlapokon és kitaposott ösvényen lehetett csak gyalog közlekedni. A járda építését tavaly kezdtük el háromszázötven méterrel, az idei kétszázötven méteres szakasz építésével elértünk a vasúti átjáróig. A Serfőző utcai csomópontnál új gyalogátkelőhelyet alakítunk ki, ezzel teljes értékű gyalogosfelületet hozunk létre a Szent Imre úton. Jelenleg a Votinszky utcában dolgozunk, a vízelvezetés szempontjából fontos helyeken szegélyt építünk, a következő hét szerdáján teljes útlezárás mellett új, kétrétegű aszfaltot kap a negyvenéves, pormentesített felülettel ellátott utca – tájékoztat a szóvivő.

Máthé-Tóth Péter elmondta: elkezdődik előbb a Szalvay Mihály, majd rövidesen a Major utca felújítása. A Szalvay utca 3,8 méter szélességű, pormentesített felületét 5,5 méter széles aszfaltozott útpályává építi át a város. A Major utcában a meglévő burkolt árok megtartásával új pályaszerkezetet létesítenek és rövidesen elkezdődik a Nagy Imre úti szervizút és a Rómer Flóris utca, továbbá az Új utca egy szakaszának felújítása.

– Ami a belvárosi forgalmat érinti, számítani kell újabb korlátozásokra: a programban szereplő Bástya utcának az Újkapu és Kiss János utca közötti szakasza felújítását megelőzően közmű-rekonstrukciót végez a Pannon-Víz zrt., s ennek során kicseréli a régi ivóvíz- és csatornavezetéket, ami miatt keddtől lezárják az útszakaszt. A július végéig tartó közműcsere után felújítjuk az útburkolatot – tudatta az útkezelő illetékese.

– A nagyobb korlátozás a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Aradi vértanúk útján lesz. Elsőként a Bajcsy-Zsilinszky út Aradi vértanúk útja és Jókai utca közötti szakaszának felújítása kezdődik összehangolt akcióban: keddtől a Pannon-Víz zrt. kicseréli az ivóvíz-bekötővezetékeket, azután július közepéig, a tavasszal befejezett szakasszal megegyező térkő burkolatot kap a járda és új aszfalt borítja majd az útpályát. A felújítások alatt a parkolást megtiltják. Ezt követően a hőszolgáltató július közepe és szeptember eleje között kicseréli a távfűtő vezetékét az Aradi vértanúk útján, a Richter Terem és az Arrabona közötti szakaszon. A vezeték cseréje parkolási tilalommal és időszakos útlezárással jár – mondta Máthé-Tóth Péter. Hozzátette azt is: a Bajcsy-Zs. és az Aradi utak tervezett felújításait úgy koordinálták, hogy a térség közlekedésében ne alakuljon ki aránytalanul nagy torlódás, s ne legyen túlzottan hosszú ideig tartó, több utcát érintő parkolási tilalom. Ezzel együtt a felújításokkal járó kellemetlenségekkel szeptember elejéig számolni kell.

Olvasóink írták

  • 3. girzelda 2009. június 02. 13:47
    „Lehet, hogy egyesek megorroltak a luxus indiai márvány miatt és el kezdték mondani a jól bevált szöveget, hogy "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni"! lehet hogy itt és most is van valakiknek vaj a fülük mögött? De az is lehet, hogy eljött a Kánaán Győrbe.”
  • 2. ttt111 2009. május 30. 16:14
    „mihez képest nagy a forgalom??
    amúgy meg sok olyan utcát is felújítanak amik nem olyan "fő" útvonalak”
  • 1. Goldmund 2009. május 29. 21:09
    „Gondolom arrafelé vannak felújítások, amerre a potentátok autóznak. Tudnék mutatni nem egy helyet, ahol tényleg vacak az út ill. járda és nagy a forgalom is, de azok nincsenek tervbe véve.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógyító jogvédők a betegekért a kórházban

Győr - Az egészségügyi ellátás területén többféle jog illeti meg a beteget és annak hozzátartozóit,… Tovább olvasom