Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Gönyűn lövöldözött, Csanakon fenyegetett?

A rendőrség tájékoztatása szerint szerelemféltésből támadt egykori szerelme élettársára K. Zoltán egy gönyűi kocsmában kedden este. Haragjának nyomatékot adva gáz riasztópisztolyával ötször a levegőbe lőtt.

Lövöldözésről érkezett két bejelentés Gönyűről a Győri Rendőrkapitányság ügyeletére kedden este. A rendőrök élesfegyvert feltételezve golyóálló mellényt húztak és hét járőrautóval elindultak a helyszínre.

Éppen úton voltak, amikor egy újabb bejelentés arról szólt, a lövöldöző beült autójába és az 1-es főúton elindult Győr felé. A kapitányság járőralosztályának vezetője, Horváth Péter hadnagy tájékoztatása szerint ezért öt gépkocsival leálltak a főút szentiváni elágazójánál és teljes útzár mellett minden Gönyű felől érkező autót egyenként átnéztek.

Eközben a másik két autóval a kérdéses kocsmához mentek a kollégák. Ott hamar kiderült: családi viszály állt a lövöldözés hátterében. Először egykori szerelme házánál kötött bele az új élettársba a régi, majd a kocsmában folytatta, ahol öt lövést is leadott gáz riasztópisztolyával. Ezután lelépett a helyszínről a feldúlt férfi, s mint utóbb kiderült, meg
sem állt Ménfőcsanakig.

A rendőrök az egész falut átvizsgálták az utcáktól a Duna-partig, de nem találták meg a férfit. Azt már a bűnügyi osztály vezetője, Szabó György alezredes mondta el megkeresésünkre, hogy késő este Ménfőcsanakról érkezett bejelentés, hogy a kocsmában egy férfi pisztollyal hadonászva fenyeget egy vendéget. A járőrök ott aztán elfogták a győrszemerei K. Zoltánt, aki ellen eljárás indult. Tetteit több tanú vallomása is alátámasztja – tudtuk meg a rendőrségtől. Minimum garázdaságért vonhatják felelősségre, de vizsgálják a fegyverhasználatot is.

Olvasóink írták

  • 8. SPS 2009. december 27. 17:29
    „Bocs´ , hogyy közbe szólok!

    3,6 -nak Robi nne ítélj előre, és a látszat alapján se...
    7-nek Gönyűn olyan kocsma amilyenre gondolsz nincs.
    5-nek nem piréz...”
  • 7. meir 2009. december 26. 17:01
    „6-os!!
    abba a kocsmaba igen csak jo minosegu lottyet merhetnek!!!!!
    gondolom a krimo muveszneve valami olyasmi hogy pl,;-"gyongyvirag bufe es falatozo"-”
  • 6. polgar79 2009. december 25. 08:53
    „Nem gyenge az elméje szerintem csak magas volt az alkohol szint.”
  • 5. Fürgeszarvas 2009. december 24. 21:48
    „Ez is piréz ?”
  • 4. raffy2 2009. december 24. 19:05
    „majd megállapítják,hogy gyenge az elméje.ilyenekkel van tele az ország.”
  • 3. polgar79 2009. december 24. 17:23
    „Én helyben lakom ahol történt a palit is ismerem nagyjából.Gondolom most is tankolt előtte egy kis bátorítót mint ahogy szokott máskor is.”
  • 2. szocdem 2009. december 24. 14:13
    „Ez egy kretén. Sztem sokáig diliházban volna a helye, had gondolkozzon..ÉS SZEDÁLJÁK AZ ILYET!!”
  • 1. Baradlay 2009. december 24. 13:10
    „Elmebeteg!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kimerítik a régiós keretet

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács idei elképzelései teljesültek, több mint 10… Tovább olvasom