Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Gönyű: halas rendezvények a hétvégén

Hagyományait őrző halas rendezvényt tartottak a hétvégén Gönyűn – igaz, egymástól függetlenül.

Két szórakoztató, a Duna-parti település folyóhoz kapcsolódó hagyományait őrző halas rendezvényt tartottak a hétvégén Gönyűn – igaz, egymástól függetlenül. A horgászok tizenkét órát töltöttek a vízen, a Hajóskertben bográcsban főtt a halászlé.

Fél nap a folyón

A Gönyűi Horgászegyesület idén is megtartotta szokásos csónakos horgászversenyét, amelynek szigorú szabályai szerint a horgászok hajnali hatkor szálltak vízre. Párosával ültek a vízi járművekbe, összesen húszan, de a versenyben egyénileg számítottak eredményeik. Este hatig nem is jöhettek ki a szárazra, azaz tizenkét órát kellett eltölteniük a Dunán. Míg igyekeztek horogra kapni a halakat, a szervezők a parton, a polgármesteri hivatallal szemközti részen már kora délután főzték nekik a finomságokat.

Este aztán együtt mulattak a versenyzők, akik összesen 95 kilónyi halat fogtak. Előfordult már, hogy ugyanilyen versenyen összesen 2 mázsányit is a partra emeltek, de most ilyen volt a „vízjárás". A közös hobbit űzők esti hangulata azonban így is emelkedett volt. A versenyben első lett Tóth Ferenc (12 kiló 75 dekagramm), második Uzsák Péter (10 kiló 96 dekagramm), harmadik Havasi Endre (8 kiló 40 dekagramm). Rekordpéldánynak egy 6,5 kilós, 90 centiméteres harcsa számított.

Anyu receptjeivel

Egy kicsit távolabb a parttól, a horgászverseny központjától, a Hajóskertben halászléfőző verseny lett volna az egész napos halünnep fő attrakciója. Azonban csak a rábapatonai Balázs család készítette az illatozó finomságokat: tűz fölött a sült halat ebédre, bográcsban a halászlét vacsorára. A 60 adagnyi halászlébe kárász, keszeg, compó, ponty és harcsa is került. Balázs Vincéné – akinek a pólóján „Anyu" felirat jelezte, hogy őt így lehet szólítani – elmondta, receptjeivel már több versenyen első helyezést ért el. Többek közt Győrben és Budapesten. Egy országos versenyen pacalpörkölttel lett dobogós.

A szigetközi halászlének szerinte az a titka, hogy sokféle hal kerül bele, de a fűszerezésről semmit sem akart elárulni, ez pedig azt jelzi, hogy azért más trükkjei is vannak sikerének. Az persze biztos, hogy a jó hal az alap, amit a bemutatók előtt rendszerint a Balázs család tagjai maguk fognak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Épülhet a Duna-korzó

Június elsején elhelyezik az új győri Duna-korzó alapkövét. (Az eseményen tulajdonképpen két alapkő… Tovább olvasom