Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Gondok az árkon innen és túl

Ultimátumot szabott a téti Bognár Kálmánné a telkén lévő vízelvezető évek óta húzódó ügyében az önkormányzatnak. Ám a képviselők úgy döntöttek, árkot nem vesznek, csak tisztíttatnak.
A téti Fő utca 81. szám alatti ház telkén mintegy harminc méter hosszúságban keresztülvezet a vízelvezető árok. Az ott lakó Bognár Kálmánné azért hívta fel szerkesztőségünket, mert ez zavarja.

Parttalan vita

Úgy véli, a vízelvezető a közt szolgálja, ezért nem haladhat át magántulajdonon. Ráadásul az árok körüli gaz és szag szerinte fertőzésveszélyes, a víz a talajba szivárogva rongálja a házak alapjait. Húsz éve vette meg családja az ingatlant, de akkor azt nem gondolta, hogy azon ott a vizesárok és az annyi gondot okoz. Elmondása szerint egyszer még egy gyerek is beleesett, egyeztetéssel mégsem jutott semmire. Hiába fordult közegészségügyi, vízügyi, környezetvédelmi hatósághoz, segíteni egyik se tudott. Elfogyott a türelme, ezért ultimátumot szabott az önkormányzatnak: „Vagy vegye meg az árkot és kerítse be, pucolja ki, gondozza a környékét, vagy betemetem."

Magán- és közügy

Szabó Ferenc polgármester lapunknak elmondta: ismeri az ügyet, törekszik a megoldására, de neki a jogszabályok, a település anyagi lehetőségei szerint kell eljárnia. Egy olyan árok ügyében is, ami egy városrész vízelvezetését oldja meg. A legfőbb problémának azt tartja, hogy az emberemlékezet óta ugyanazon a helyen húzódó árok tulajdonviszonyát elődei – tanácselnökök, polgármesterek – korábban nem rendezték. Az önkormányzat építésügyi előadója is foglalkozott Bognárnéék gondjával. Előterjesztése alapján – régi térképek, vázrajzok vizsgálatára alapozva – a képviselő-testület úgy döntött: nem veszi meg az árkot. Viszont szolgalmi jogot jegyeztet be arra a részre, amelyen fekszik, azaz tisztíttatni fogja a vízelvezető környékét.

Azonos oldalon

Vélhetően a legjobb megoldást a békés megegyezés, az alkalmazkodás adhatja. Nem a vízelvezetőt kellene betemetni, mert az a környék elázását eredményezhetné, ahogy ez a mostani esőzések idején az ország annyi településén előfordult, hanem a látszólag ellentétes oldalon álló felek közti szakadékká mélyült képzeletbeli lövészárkot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr, a fagylalt városa

Két év után ismét a Tutti a bajnok: a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestületének meghirdetett… Tovább olvasom