Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Gólyaroadshow gyűrűs fiókákkal

Az országos gólyaroadshow részeként a napokban Győr környéki és hansági településeken fiókákat gyűrűznek a Magyar Madártani Egyesület munkatársai.

Az egyik, tavaly megjelölt ikrényi madárról Dél-Afrikából érkezett visszajelzés.

Évek óta gyűrűzik a gólyákat a Kisalföldön, figyelik és jegyzik vonulásukat a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai. Az országos gólyaroadshow részeként szerdán Gyirmóton, Ikrényben és Rábapatonán jártak.

– Ennek a programnak az a célja, hogy a gólyás településeken élők szakember segítségével ismerhessék meg a távoli utakat megjárt vándorok életét, mindennapjait – említette Ferenczi Márta, az MME kisalföldi csoportjának munkatársa, akivel Ikrényben találkoztunk. – Sokan érdeklődnek a gólyák iránt, gyerekek, felnőttek is. Nagy élmény nekik, amikor nemcsak egy bizonyos távolságból és távcsővel, hanem testközelből láthatják, akár meg is simogathatják a gólyafiókákat, végignézhetik, miként gyűrűzzük azokat. Az áramszolgáltató évek óta egy emelőkosaras darus kocsival segíti munkánkat, amivel le- és felvisszük a kis madarakat az oszlopokon lévő fészkekhez.

Ikrényben elpusztultak a fiókák, de Gyirmóton négy kis madarat gyűrűztek meg a madártani egyesület munkatársai.
Ikrényben elpusztultak a fiókák, de Gyirmóton négy kis madarat gyűrűztek meg a madártani egyesület munkatársai.

Ferenczi Márta elmondta: Magyarországon körülbelül 5500 fehérgólya-pár fészkel, ebből 250–280 pár alkotja a megyei állományt. Gyűrűzésük a vonuláskutatási program része, segítségével a madártani szakemberek információkat gyűjtenek a madarakról, rejtett életfolyamataikról, így például a pár- és területhűségükről, napi aktivitásukról, élőhelyválasztásukról. Ezt segítik azok az információk is, amelyeket az MME munkatársai a helybeli önkéntes gólyamegfigyelőktől kapnak.

– Sajnos az ikrényi pár, mint a közelben lakóktól megtudtuk, kidobta két fiókáját, most csak egy tojást találtunk a fészekben. A napokban pedig Dél-Afrikából, KwaZulu Natal vidékéről kaptunk visszajelzést, a tavaly gyűrűzött négy ikrényi fióka egyike került meg, elég legyengült állapotban. Menhelyre vitték, de sajnos néhány nap múlva elpusztult – mesélte Ferenczi Márta, majd hozzátette: – Az egyre szélsőségesebb időjárás, az afrikai szárazság, a táplálék hiánya nagy gondot jelent, megtizedeli a hosszú távú vonulókat.

A kisalföldi gólyaroadshow pénteken a hansági falvakban – Markotabödögén, Cakóházán, Rábcakapin, Bősárkányban, Acsalagon – folytatódik, és idén újként bekerült a ˝gólyás körbe˝ Farád is.

Szentiváni gólyacsalogatók

A Szentiváni Madárbarát Kör tagjai szeretnék visszacsalogatni a településre a gólyákat. Szentmihályi Gábor, a társaság vezetője elmondta: négy fészekalapot helyeztek fel, de sajnos egyelőre sikertelenül. Ennek okát abban látja, hogy a mostoha időjárási, a kedvezőtlen kelési körülmények miatt nem volt olyan visszatérő ivarérett madár, ami fészket foglalt volna.

Olvasóink írták

  • 1. anuvuk 2010. június 27. 11:50
    „Gyirmót közismert gólyás falu, a táplálkozó helyek, az állattartás hiánya miatt nagyon leromlottak !
    Szentivánon hiába a gólyafészkek, ott nincs meg a gólyák részáre a nyugodt, megfelelő táplálék szerző hely!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pro Urbe: kell a szabályozás a győri belvárosban

A Pro Urbe Egyesület egyetért azzal, hogy szabályozni kell a győri belvárosba gépjárművel való… Tovább olvasom