A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolával közösen kidolgozott program eredményeképpen hatvan felsőbb évfolyamos, műszaki érdeklődésű diák ismerkedhet meg a Jedlikben folyó gyakorlati oktatással és műszaki tervezéssel.
A projekt címe: Terméktervezéstől a gyártásig – műszaki készségfejlesztési program a Révai Miklós Gimnázium tanulói számára
A program nyitó rendezvényén a Jedlik középiskola 110-es termében a diákokat
Domonkos László, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola igazgatója és
Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója köszöntötte.
– A Révai Miklós Gimnáziumban mindig meghatározó szerepe volt a reáltantárgyaknak. Az iskolánkból műszaki és természettudományos területen továbbtanuló diákok magas aránya bizonyítja, hogy erre komoly igény van. Figyelembe véve a régiónk lehetőségeit úgy gondoljuk, hogy a felsőoktatásban ilyen területen végző hallgatók jó eséllyel tudnak elhelyezkedni. A pályaválasztásban komoly szerepet szánunk az ezen pályázat keretében megvalósítható műszaki jellegű tehetségfejlesztésnek, illetve az innovatív gondolkodásmód elsajátításának – mondta el Horváth Péter igazgató.
– A program során a révais diákok megismerik a műszaki innovatív gondolkodást, alkalmazzák a technikusi és mérnöki munkában használt háromdimenziós tervező szoftvert. CNC programot írnak és alkatrészt gyártanak, majd a mérés, ellenőrzés statisztikai módszereivel ellenőrzik a legyártott alkatrészt. A sikeres képzést a mérnöktanár kollégáim e feladatra írt jegyzete és sok éves tapasztalata garantálja. A projekt eredményeképp a fiatalok a kor követelményeinek megfelelő innovatív gondolkodás és a műszaki kutatás megismerésével bátrabban választják továbbtanulási célul a műszaki felsőoktatást – nyilatkozta Domonkos László, igazgató.
A képzés végén az Audi gyárában és a Borsodi Műhelybe is ellátogathatnak a fiatalok. A projekt pedig konferenciával zárul, ahol a résztvevő diákok társaikkal is megoszthatják a középiskolában szerzett ismereteiket. A pályázat eredményei, összegzése felkerül majd a Révai honlapjára és a gimnázium a továbbiakban tananyagába beilleszti, fakultációként választható tantárgyként biztosítja azt, amit most délutáni képzésen sajátíthatnak el tanulói.