Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Generációk egymás közt, egymásért Győrben

Az idei az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve. A város Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménye küldetést is teljesít azzal, hogy folytatja hét éven át megrendezett, népszerű programsorozatát.
Hét éven át futottak az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr (EESZI) szervezett programjai Generációk egymás közt, egymásért címmel. A város idős lakói és az óvodás, iskolás gyerekek, amit csak lehetett, együtt csináltak: tornáztak, kolbászt töltöttek, rétest sütöttek, szavaltak, alkottak, népi hagyományokat elevenítettek fel, gyógynövények után kutattak, túráztak, rendhagyó városnézésre indultak.

A programok nem érhettek véget: a város idős lakói és a fiatalok eztán is megmutathatják, mire képesek együtt.
A programok nem érhettek véget: a város idős lakói és a fiatalok eztán is megmutathatják, mire képesek együtt.

Minden közös perc ajándék volt: a fiatalok rácsodálkoztak a korral járó bölcsességre, tudásra, megtanulták megérteni, elfogadni és segíteni az időseket, miközben ők megfiatalodtak azzal, hogy felelevenítették emlékeiket, megcsillanthatták a bennük rejlő értékeket és részesülhettek a gyerekek őszinte csodálatából. Ismeretségek, barátságok szövődtek, valóságos többgenerációs közösségek jöttek létre, a résztvevők körében végzett felmérés pedig azt bizonyította: tovább kell erősíteni az aktivitásból és szolidaritásból épített hidat a generációk között.

– Nem nagyon lehetett abbahagyni – meséli Ráczné Németh Teodóra, az EESZI igazgatóhelyettese és örömmel számol be arról, hogy a sikeres programok idén folytatódnak, ha lehet, még több vidámsággal, mozgással és egészségmegőrzést szolgáló ismerettel fűszerezve. Panker Mihály igazgatótól megtudjuk: a több mint kétszáz rendezvény több ezer győrit mozgat meg, köztük mintegy nyolszáz-ezer idős embert. Mindez közel tízmillióba kerül, ennek legnagyobb része a város által az intézményi költségvetésben biztosított forrás, amit a támogatók hozzájárulása egészít ki. Sok esetben ez sem kevés: az egyetem, a polgármester támogatásával például helyszínt ajánlott az országos szakmai és időstalálkozónak, amely tavaly háromezer embert látott vendégül.

A programok nem érhettek véget: a város idős lakói és a fiatalok eztán is megmutathatják, mire képesek együtt.
A programok nem érhettek véget: a város idős lakói és a fiatalok eztán is megmutathatják, mire képesek együtt.

Nagyot álmodtak a szervezők, ehhez pedig a támogatók, partnerek körét is bővíteniük kellett. Ötleteiket segítőkészséggel fogadta, így idén már a győri WHO-iroda, óvodások, egyetemisták, civil szervezetek és egyházak is hirdetik az új rendezvénysorozat szlogenjét: „Veletek mindenkor".
Nincs olyan élethelyzet, amikor egy idős passzív életre lenne ítélve. Csak meg kell találni azokat a tevékenységeket, amelyekkel meg lehet szólítani a különböző egészségi, fizikális és mentális állapotú embereket. Az intézmény a folytatással nemcsak megkoronázza az elmúlt hét évet, de példát mutat összefogásból, nem utolsósorban pedig teljesíti a küldetést, mely szerint az idei az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve. (További részletek, beszámolók a programokról: www.eeszi.hu.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszról vonatra nehézkes a váltás Győrben

Gondot jelent a lépcsőzés egészségi állapotuk miatt a vasúti pályaudvaron azoknak az időseknek, akik eddig busszal szoktak a megyeszékhelyről a fővárosba utazni. Tovább olvasom