Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Gaztengerek 2.: a helyzet változatlan

Győr - Gazdátlan gaztengerek címmel kereken két hete írtunk arról, mennyire (és hol) gazos a város. Most újra autóba ültünk, s ugyanazt láttuk, mint június végén. A győri közterület-felügyelet, a kommunális szolgáltató és a Magyar Közút Kht. Észak-dunántúli Regionális Főmérnöksége is elmondta két héttel ezelőtt, hogy részükről mindent megtesznek azért, hogy Győr (és a megye) a lehető legkevésbé legyen gazos.
 Ellenőrzésekről, büntetésekről, fűnyírásról és -kaszálásról beszéltek; ennek ellenére szinte minden városrészbe jut a gazból; ezért is kerestük meg őket június 24-én. Azt a tényt is kénytelenek voltunk (és vagyunk) elfogadni, hogy csak a földhivatali nyilvántartás szerint lehet eligazodni, hogy melyik terület kihez is tartozik.

A nádorvárosi köztemető mellett futottunk bele a fűnyíró gépbe.
A nádorvárosi köztemető mellett futottunk bele a fűnyíró gépbe.

Mindezt figyelembe vettük, amikor újabb körútra indultunk, de a végeredményen sokat nem javított. Újabb és újabb helyeket találtunk ugyanis, ahol láthatóan nem csupán egy-két napja nem járt fűnyíró gép. De legyünk igazságosak: a belváros és a lakótelepek környéke rendezett, kivételt a marcalvárosi kiserdő képez: az új Baumax melletti részre a kutya sem merészkedik, nemhogy a gazdája.

Az új Baumax melletti részre nem sokan kívánkoznak önszántukból, ám annak, aki gyalog vagy kerékpárral mégis erre kényszerül közlekedni, szomorú látványban van része.
Az új Baumax melletti részre nem sokan kívánkoznak önszántukból, ám annak, aki gyalog vagy kerékpárral mégis erre kényszerül közlekedni, szomorú látványban van része.

A Pápai (83-as) út környékén tavaly is találtunk gazos helyeket; ez most sem volt másképp. A legutóbb megszólítottak közül kimaradt a MÁV, de most szólunk: a szabadhegyi vasútvonal mellett már régen nyírni kellene a füvet.

A MÁV-nak is lenne mit tennie a vasútvonalak mentén...
A MÁV-nak is lenne mit tennie a vasútvonalak mentén...

A régi Fehérvári felüljárót a helyiek szerint évek óta nem takarították rendesen: az elburjánzott/elbokrosodott gaztengert látva ebben kétségkívül igazuk van. Az tény viszont, hogy a nádorvárosi köztemető mellett tegnap délelőtt kaszálógépbe futottunk.

Fehérvári út - itt is gaz.
Fehérvári út - itt is gaz.

A Bácsai út környéke meglehetősen kétarcú azonban: gondozott és parlagon hagyott helyek egymást váltják. Az utóbbiakból kevesebbet látni, de annál szembetűnőbb a látványuk. Az egyik ilyen – egyébként magántulajdonban lévő – telken a szomszéd megjegyezte: a mezőőrtől a tulajdonosokig mindenkivel beszélt, eddig hiába.

A Mosoni-Duna melletti töltésen láthatóan versenyt vív egymással a gaz és a fűnyíró gép: most a gaz vezet. Ez kevésbé fájdalmas, mint az, hogy az Ady Endre utcában az alig fél éve átadott új murvás parkolónak lassan a felét már ellepte a gaz, néhány helyen parlagfüvet is találni.

Szabó József Benjámin Győr egyik legújabb parkolójában, amelyet máris benőtt a gaz. Fotók: H. Baranyai Edina
Szabó József Benjámin Győr egyik legújabb parkolójában, amelyet máris benőtt a gaz. Fotók: H. Baranyai Edina

Két hete tudjuk, hogy a közterület-felügyelet tucatnyi írásbeli felszólítást küldött, három esetben pedig feljelentést is tett az elhanyagolt terület tulajdonosa ellen. De változást nem látunk Győrben, talán majd most, a Gaztenger 2. cikkünk után.

Olvasóink írták

  • 3. truthteller 2008. július 09. 22:13
    „Lassan itt a parlagfű szezon. Remélem az állam "saját magát" is megbünteti majd ezeken a gazos, gondozatlan helyeken... Vagy megint csak egy rendelet/törvény, ami van és nem tartják/tartatják be? Vagy csak az "állami" (önkormányzati, MÁV stb.) területekre nem vonatkozik?”
  • 2. Kopes 2008. július 09. 17:53
    „Érdemes lenne a volt Gardénia területre is ellátogatni!
    Szerintem a bírság behozná a benzin árát!!”
  • 1. matriné 2008. július 09. 08:07
    „Szerintem az Önkormányzatnak a kisebb gondja is nagyobb, amikor előtte áll a "bulik megoldása"! A valamikor jó étolajat termelő olajgyár fesztivál központtá való átalakítása!Nekik nincs útba a gaztenger, minek is foglalkoznának vele!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eb-Pontvadász: Jó helyre került notebook és a 6 adidas labda

Jánossomorja - A jánossomorjai Szántó Tamás helyesen tippelt, amikor azt jósolta, hogy a spanyolok… Tovább olvasom