Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Gázolt az Intercity: nem tudták megmenteni a lábát

A hétvégi buliból hazafelé tartott az a 23 éves szerencsi fiatalember, akit vasárnap hajnalban vonat ütött el Győr közelében. A bal lábát nem tudták megmenteni az orvosok.

21 óra 50 perc

A kisalfold.hu információi szerint a szerencsétlenül járt fiatalembert megműtötték, állapota stabil, kielégítő. Többen a vele együtt bulizók közül portálunkon keresztül tudták meg, mi történt vele.

13 óra 55 perc

A hétvégi buliból hazafelé tartott az a 23 éves szerencsi fiatalember, aki feltehetően elaludt a sínek mellett és vasárnap hajnalban vonat ütött el. A bal lábát a gondos orvosi segítség ellenére sem tudják megmenteni.

A vonat szinte teljesen lelassított, a sínek mellett fekvő férfi pedig épp fel akart kelni, ám a pillanatot elszámolhatta: a lábát még elérte és összeroncsolta a monstrum. A férfit mentőhelikopter vitte a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházba, ahol állapotát stabilizálták, majd altatást követően délután tudják megműteni.

Dr. Horváth Béla ügyeletvezető, a kórház baleseti állomásának vezetője érdeklődésünkre elmondta, a balesetet szenvedő fiatal lábát - a csontok és a szövetek nagyfokú roncsolódása miatt - nem tudják megmenteni, a műtétre ezekben az órákban kerül sor.

11 óra 19 perc

Egy 23 éves szerencsi fiatalembert ütött el vasárnap hajnalban a vonat Győrszentiván és Nagyszentjános között vasárnap reggel - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

A fiatal férfi Győrszentivánon volt, házibuliban; feltehetőleg elaludt a sínek mellett, így érte a baleset - mondta Kálmán Gabriella. Hozzátette: az áldozatot még nem tudták kihallgatni, mert a baleset miatti súlyos lábműtéthez szükséges altatásban van a győri kórházban, ahová mentőhelikopterrel szállították.

9 óra 5 perc

A Mávinform tájékoztatása szerint a baleset vasárnap reggel háromnegyed hétkor történt Győrszentiván és Nagyszentjános között, a Budapestről Szombathelyre, illetve Sopronba tartó Savaria-Ciklámen Intercity egy ismeretlen személyt gázolt el.

A balesetben érintett szerelvény a helyszínen vesztegel, ugyanazon a vágányon szünetel a vonatforgalom is.

A rendőrségi helyszínelés végéig, várhatóan fél tízig a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal érintett szakaszán a személyszállító vonatok - a biztonsági előírások betartásával - egy vágányon közlekedhetnek, körülbelül 10-15 perces késések kialakulhatnak.

A Mávinform emlékeztetett rá: ezen a vonalon éppen Győrszentiván és Nagyszentjános, illetve Komárom és Almásfüzitő között is érvényben van még az árvíz miatti sebességcsökkentés, ez is okoz néhány perces késéseket.

A nyitóoldalon látható képünk illusztráció! 


Olvasóink írták

66 hozzászólás
  • 66. citromfa 2010. június 17. 09:36
    „Ami megtörtént azon már úgysem lehet változtatni.Tudja hogy hibázott,s ezért nagy árat fizetett.
    klauhugica!
    Ne adjátok fel a harcot,sikerülni fog neki hogy újra teljes életet éljen,igaz,kicsit másképp.
    Kitartást és erőt kívánok neki,nektek”
  • 65. klauhugica 2010. június 16. 12:34
    „Kedves fiona25, te voltál bent nála a kórházba látogatni?Mert a mi családunk bejár hozzá.A fél család kollégaként és barátként is ismeri,de ezentúl családtagként,testvérként fogadjuk.A lényeg az,hogy ő erős és megfogadta nekünk,hogy nem rágódik azon ami megtörtént.A terveit és céljait véghez fogja vinni sőt ezek a tények még jobban megerősítették őt az elhatározásában.”
  • 64. buggyant 2010. június 15. 16:32
    „Szerintem mi nem törhetünk pálcát felette. Valószínű hogy szegény nagyon bánja azt a napot. Lehet hogy csak ő hibázott, lehet hogy azok is akik vele voltak, de szerintem senki nem gondolt erre hogy nyakába veszi a síneket majd.”
  • 63. DukePapa 2010. június 15. 14:33
    „fiona25-nek. Ha nem hagytátok egyedül akkor hogy ütötte el a vonat?”
  • 62. DukePapa 2010. június 15. 14:29
    „Miért engedték leszállni a barátai a vonatról a "barátai"? Vagy miért nem szálltak le vele? Miért akart leszállni? Ha én valakivel megyek azzal is jövök el. Ez sokaknál így van. Gondolom nem volt józan. Munkatársam a srác és sajnálom. Ez azért durva. Jobbulást neki.”
  • 61. kiscic 2010. június 15. 13:59
    „Ja, ettől függetlenül nagyon sajnálom a srácot és jobbulást neki!!!!”
  • 60. kiscic 2010. június 15. 13:55
    „Goldmund--dal egyetértek!!!! Egy huszonX éves embernek el kell tudnia dönteni mennyit iszik.
    Az én baráti körömben (meg még nagyon sok ember baráti körében) soha senkit nem kellett a sínekről lehúzkodni...”
  • 59. Goldmund 2010. június 15. 13:38
    „Felnőtt ember felelős a saját sorsáért.
    Gondolom, nem erőszakkal öntötték le a torkán az italt.”
  • 58. sagem 2010. június 15. 13:14
    „Azért nem kell mindenért a szülőket hibáztatni. Nálunk családban előfordult, hogy a fiamat faltörő kosnak használta a haverja egy buliban az üveges ajtóban, és ha nem teszi maga elé a kezét, akkor ma már lehet, hogy nem is élne, mert a nyakát vágta volna szét az üveg. A gyerek, aki csinálta olyan családban nevelkedett, akikre egy rossz szót nem tudnék szólni, és az anyja megmondta, mikor 10 éves volt, hogy önveszélyes. Ez az eset kb. 18 éves korukban történt. Azóta eltelt 6 év, megkomolyodtak, tök jó fej, normális életet él.”
  • 57. AHA 2010. június 15. 12:39
    „sztiv 2010.06.15. 00:23
    Ez megy nektek,gyerekeknek .Minden felelősséget lepattintani,mindenki dögöljön meg csak azért mert önzőek vagytok.
    ...és ebben nekünk szülőknek is óriási szerepünk van.
    Bizony,ebben az esetben a barátok legalább annyira hibásak mint a fiatalember.Akár teccik nekik akár nem.”
  • 56. elihu 2010. június 15. 12:30
    „A jó nevelés okozhatja azt is, hogy ritkán megy el az illető bulizni, de ha elmegy akkor aztán abba minden belefér. Szóval ehhez a nevelésnek semmi köze. Az sem jó ha a gyerek egész életében otthon ül, mert akkor lüttyő marad. Bármi történt is ezen változtatni sajnos nem lehet, a srácot végtelenül sajnálom, és őszintén remélem hogy lelkileg is mihamarabb túl lesz ezen valahogy! Hibásokat pedig nincs értelme keresni, az csak mindenkinek árt.”
  • 55. fiona25 2010. június 15. 11:22
    „Klauhugicának üzenem hogy mi nem hagytuk egyedül!!!!!te sem voltál ott!!! nem tudod mi történt!!!!!”
  • 54. kiscic 2010. június 15. 11:03
    „...nagy árat fizetett azért, mert nem tudta mennyi az az "elég"...”
  • 53. sztiv 2010. június 15. 00:23
    „Persze, mindenki hibás, csak a seggrészeg ember nem. Csodás.
    Én a télen legalább 5-höz hívtam mentőt, ne hogy megfagyjon. De ezek szerint ők sem hibásak, csak azok, akik hagyták berúgni és egyedül hazamenni őket.
    Amúgy jobbulást a srácnak.”
  • 52. klauhugica 2010. június 14. 21:06
    „Addig amíg nem tudjátok mi is történt valójában ne ítélkezzetek.Nekem ismerősöm ez a fiú és sajnálatos ami vele történt.Ez nem az ő hibája hanem azoké a "barátoknak " nevezett embereké akik egyedül hagyták őt.Ő csak haza szeretett volna jutni,de errefelé nem ismerős.Akikkel elindult ők már régen otthon voltak amikor vele ez történt.Akik ismeretlenül butaságokat írnak azokat tudom a legjobban sajnálni.Akik pedig velünk együtt éreznek azoknak köszönjük.A lényeg,hogy mi tudjuk,mi történt valójában és,hogy milyen jó ember ő!”
  • 51. fiona25 2010. június 14. 21:00
    „Üzenném mindazoknak akik poénkodtak az esettel kapcsoltban, hogy szálljanak már magukba és gondolkozzanak el azon hogy fordított esetben mit éreznének!!!!!!!! A baj sajnos megtörtént és ezen már nem tudunk változtatni úgyhogy jó lenne ha az ilyen emberek befejeznék a poénkodást!!!!!”
  • 50. accelerator 2010. június 14. 20:02
    „Ott van benzinkút, utántölteni...”
  • 49. accelerator 2010. június 14. 20:00
    „Ennyi erővel mehetett volna a pályán is... :)”
  • 48. okostojas007 2010. június 14. 19:24
    „szerencs iszonyú messze van gyalog ,
    de legalább az írány az helyes volt .....”
  • 47. sagem 2010. június 14. 17:53
    „Ne ítéljél, hogy ne ítéltessél!
    Könnyű mások felett pálcát törni, de soha nem tudhatjuk, mikor kerülünk - önhibánkon kívül - hasonló helyzetbe4 (ez nem csak a konkrét esetre vonatkozik, mert ezt én is nehezen értem, de attól még nem mondanám, hogy nem sajnálom a fiatalembert.)”
66 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zárónap a Győri Vásáron - videóval

Cikkünkből megtudhatják, milyen programokkal várják Önöket a XX. Győri Vásár negyedik – egyben… Tovább olvasom