Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Füveztek a győri buszmegállóban, eldobták az igazoltatáskor a speedet

A Győr-kertvárosi buszmegállóban két helyi férfit igazoltattak. Egyiküknél 4,9 gramm kábítószergyanús anyag volt.
A Készenléti Rendőrség járőrei mintegy három óra leforgása alatt intézkedtek öt drogfogyasztó, birtokló és egy terjesztő férfival szemben Győrben, 2013. február 02-án. Volt, aki a rendőrök láttán földre dobta az „angyalport".

Egy győri benzinkúton ellenőriztek a készenléti rendőrök egy személygépkocsit és annak utasait. A járművet vezető férfi felöltőjének zsebéből 1,4 gramm növényi származék került elő.
Később, a Győr-kertvárosi buszmegállóban két helyi férfit igazoltattak. Egyiküknél 4,9 gramm kábítószergyanús anyag volt. A fiatalok mindketten elismerték, hogy az intézkedést megelőzően fogyasztottak a náluk lévő cannabis származékból, amely állításuk szerint „fű".

Este, egy személygépkocsit állítottak meg a készenléti rendőrök. A jármű egyik utasa az autóból kiszállva, egy csomagot dobott a földre, amely a férfi elmondása szerint tíz adag „speedet" tartalmaz. Kiderült, hogy az angyalport a rendőri intézkedés előtt vásárolta huszonötezer forintért.

A járőrök rövid időn belül előállították a kábítószert értékesítő férfit, akit a rendőrség őrizetbe vett.

A három helyszínen lefoglalt drogok hatóanyag tartalmát vegyész szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. Cloeon_dipterum 2013. március 07. 11:16
    „47. Csodabimbó 2013.03.05. 23:12
    Amit neked is tudtosítani kellene magadban:
    Ami biztos, hogy a buszmegállóban nem betegség miatt szintetikus drogoztak az illetők. Ha betegek lettek volna, akkor különben is egészségügyi létesítményben lettek volna, vagy oda szállították volna őket, nem a rendőrségre.

    Sajnálom, hogy a valóságot és a józan észjárást nem tartod érdekesnek. Ez esetleges drogfüggőséged következménye is lehet. Nem biztos, hogy az, lehet nevelés kérdése is, ami az öröklött alapjaiddal párosulhatott. Szerintem a negatív jellemed oka is érdekes.”
  • 50. Cloeon_dipterum 2013. március 07. 11:10
    „45. soproni 2013.03.05. 19:16
    Senki sem állította, hogy az alkohol pl. a rák ellenszereként is használható. Nem csodagyógyszer, sőt még nem is gyógyszer. Egyes dolgokra hasznos (kémia, biológia) bizonyos felhasználási móddal, mint más természetes drogok. A szintetikus drogok közismerten károsak.

    Ami biztos, hogy a buszmegállóban nem betegség miatt szintetikus drogoztak az illetők. Ha betegek lettek volna, akkor különben is egészségügyi létesítményben lettek volna, vagy oda szállították volna őket, nem a rendőrségre. Ezt te érted így?”
  • 49. pancser 2013. március 06. 22:24
    „41. Csodabimbó 2013.03.05. 09:31
    Sem az alkoholtól, sem a bódító anyagoktól még nem gyógyult meg senki, de mindegyikről elmondható, hogy életeket tesznek tönkre.
    Az, hogy ki milyen életet tart különbnek az nagyon szubjektív, a család az első nálam, ez van a célkeresztben és nem a mértéktelen munka, a kevés alvás és hogy ezt elviselhetővé a fűvel tegyem. Amit leírtál erről az utóbbiról szól. A vagyonodat elherdálják majd az örökösök de lehet, hogy ennek ellenére el sem temetnek, mert éppen rájuk nem jutott idő.
    Amúgy meg nem vagyok öreg, ez is relatív, első általánosban a 14 évesek is annak számítottak a szememben, lehet, hogy több ősz szál van a fejeden mint nekem, én még dús sötét sörénnyel rendelkezem. De ez most nem számít csak úgy mondom. Az előttem járó vietnami amerikai veteránok kezdték borzalmak elviselésére szívni a marihuánát aztán divatba jött.
    Az élet nem olyan borzalmas, ha okosan osztjuk be időnket, erőnket és ha van kiről gondoskodnunk nem kell bódító szer. Bódítani hagyjuk magunkat a szerelmünktől a gyerekeinktől és majd az unokáinktól. Jót aludni is lehet egy kiadós túra után vagy közben. A nyugodt éjszakai alvás pedig alapszükséglete a szervezetnek még akkor is, ha nem alvással is lehet büszkélkedni. Semmilyen szállodában nem szeretek aludni, csak ha muszáj, mert otthon a legjobb.
    A kevés alvás elég nagy baj, ezt mondom én, az ember egyénisége esik szét a hiánya miatt, szervi bajokat is okoz ha tartóssá válik. A marihuána hamis képet ad a világról becsap, megszédít és és a testedről sem kapsz megfelelő visszajelzést, pedig biztosan vannak akiknek a lehető leghosszabb ideig lenne szükségük rád!
    És még valamit, nem szoktam másnaposan ébredni sem korábban, sem most, sem kevésszer, sem sokszor, de iszom alkoholt néha.
    A pocsolya nem kitaláció, diákként a 80-as évek elején saját szememmel láttam egy bedrogozott hippi bandát Párizsban, nem alkoholmámorban, hanem valami másban. Elnyűtt külsejükkel a drogellenes kampányok elriasztó fotóira emlékeztettek, többek kezében levágott tetejű sörös doboz, egyik-másik az eső utáni pocsolyából merített vizet a járdán és azt itták.”
  • 48. zsoli 2013. március 06. 18:30
    „"Az alkohol hatása alatt randalíroznak, nem a drogtól, ha már annyira büszke vagy a kék sapidra, ezt illene tudnod ;) "
    igazad van, büszke is vagyok rá (éppúgy, mint te a munkádra, ahogy olvasom) Az információid sajnos neked tévesek az utóbbi időket illetően. Munkából adódóan, gyakran találkozom velük, és ezért írom tapasztalatból.
    "mert te is ez a balhés fajta vagy" ? Igen? Még nem mondták rám. Aki amit megérdemel, megkapja! Itt általános dolgokról, ismeretekről cseréltek véleményt a hozzászólásokban, ne személyeskedj, nem ismersz. Mindenki nick nevek mögé bújik, és posztol, de tudod jól van az IP cím, ami egyedi, bírósági végzéssel a szolgáltatónál kikérhető. Sok "kéksapis" kollégámmal várjuk a személyes találkozást.”
  • 47. Csodabimbó 2013. március 05. 23:12
    „42,

    Semmi gond C_d, olvasunk téged, csak a témát illetően sajnos semmi érdekeset nem tudsz hozzáfűzni. Semmitmondó grafomániád legalább téged leköt. Adok egy tippet, amivel elütheted mérhetetlenül sok szabadidődet. Új ki bánfalván a kis teraszodra és figyeld távcsővel a cserkész kápolnát, aztán hívd a szerveket naponta, amikor a szikla tetején felszáll a füst, csak azért, hogy legalább te ne legyél bűnpártoló :)

    Pancserral évek óta vitatkozunk, de ennek ellenére bírom az öreget, bezzeg amikor téged olvaslak, olyan érzésem van, mintha Varga Gyula akarna beszervezni az AMVAY-be.”
  • 46. soproni 2013. március 05. 19:40
    „39. Csodabimbó! A megbélyegzett :) Egyetértek .
    Nem használok sem illegális,sem legális drogokat,mielőtt még én lennék a következő akit megrágalmaznának.”
  • 45. soproni 2013. március 05. 19:16
    „Hunicum! Az éremnek másik oldala. "A kender mint gyógyszer

    Kenderkivonat alapú gyógyszerészeti készítmény

    Volcano Vaporizer
    A növény több mint 60 kannabinoidot anyagot tartalmaz,[3] füvészkönyvekben gyakran említették, mint ,,minden bajra enyhülést adó gyógyírt". Az USA (és más országok) gyógyszertáraiban 1937-ig legálisan lehetett kapni kender kivonatot, mint idegnyugtató szert. Mostanában is zajlik a vita a növény gyógyászati célú alkalmazása körül; a cannabis több orvos véleménye szerint alkalmas (többek között) a sclerosis multiplexes betegek rohamainak enyhítésére, a rákos betegek kemoterápiás kezelése során fellépő táplálkozási nehézségek kezelésére, illetve a glaukómás betegek szemében az intraokuláris nyomás csökkentésében[forrás?]. A cannabis gyógyászati felhasználása mellett érvelő oldal nyomására ma az orvosok az USA tizenkét államában engedélyezik a marihuána orvosi célú alkalmazását.

    Rákellenes hatásai [szerkesztés]
    Egy Dr. Robert J. Melamede által vezetett, Cannabis Science INC(TM) denveri intézet legfrissebb kutatása szerint a magas THC hatóanyagtartalmú marihuána olaj képes a rák több típusát sikeresen kezelni.[4] Robert Melamede, Ph.D. Kannabisz kivonat terápiája pácienseinél sikeresen legyőzte a rák több fajtáját.[5] [6] [7] [8]

    Canadai civil szervezetek, köztük Phoenix Tears és 12 közreműködő orvosuk szerint a marihuána növényből előállított olaj komoly segítséget adott tagjaik felépüléséhez, akiknek állapotuk a kemoterápia és sugárkezelés után sem javult. Többen a rák elsőszámú ellenszerének tartják, káros mellékhatások és a veszélyes sugárterápia alkalmazása nélkül, állapotukat a kezelés előtt és után orvosi bizonylatokkal alátámasztották.[9] [10]
    A marihuána egészségügyi hatásai

    Szárított (megtermékenyítetlen) kendervirágzat, más szóval marihuána
    Bár nagyon sok ellentmondó tanulmány látott napvilágot a marihuána egészségügyi hatásairól, néhány következtetés már levonható a szer fizikai és mentális hatásairól. Általánosságban annyi mondható, hogy az orvosi vizsgálatok a marihuánának káros és jótékony hatásait is feltárták, továbbá rámutattak arra, hogy a szer hatása nagyon is sokféle lehet az alkalmazott dózistól és a használat egyéb jellemzőitől (például időtartamától) függően, továbbá egyénenként is változhat. A marihuánával kapcsolatos jogi kérdések miatt sok propagandaanyag és téves információ kering erről a kérdésről a legalizálás támogatói és ellenzői jóvoltából egyaránt.

    A pszichológiai hatás, idegen szóval high, magyarul többnyire beszívottság szubjektív jelenség és egyénenként változó. Jellemző hatás például a tudatállapot és az érzékelés megváltozása; enyhe eufória; elégedettség- és ellazultságérzés; letargia; emelkedett művészi, zenei és humorérzék; metakogníció; önértékelés; a lineáris emlékezet zavarai; javuló epizódikus emlékezet; fokozott érzékiség; intenzív érzékelés; megnövekedő libidó; kreatív és filozofikus gondolkodás; paranoia; szorongás; minták és színek fokozott érzékelése."”
  • 44. soproni 2013. március 05. 18:49
    „42. Cloeon_dipterum ! "Az alkoholt gyakran használják tartósító- vagy oldószerként: más anyagokat oldanak fel benne, így állítanak elő különféle tinktúrákat. Önmagában használható a bőr tisztítására, fertőtlenítésére és kiszárítására, láz esetén - külsőleg - lehűtésére, az izzadás csökkentésére (sok deodoráló szer is tartalmazza), fekvőbetegség, ájulás kezelésére, az étvágy és az emésztés fokozására. Baktériumölő szerként kb. 70%-os koncentrációban a leghatékonyabb." Az itt felsoroltak csupán a tüneti kezelésre és nem a betegségek gyógyítására utalnak!”
  • 43. Hunicum 2013. március 05. 17:35
    „Csodabimbó!
    A THC rövidtávú hatásai:
    o torzult érzékelés
    o pánikrohamok
    o félelem, szorongás
    o kontrollálatlan mozgás
    o lassú reakcióidő
    o hamis vidámság, feldobottság után erőteljes álmosság vagy rosszkedv
    o gyorabb szívverés, és megnövekedett esély infarktusra
    Hosszútávú hatásai:
    o általánosan legyengült immunrendszer
    o fiatal szervezeteknél nem kielégítő növekedés
    o hímivarsejtek számának csökkent termelődése
    o tüdőszövetek roncsolódása
    o lecsökkent szexuális teljesítőképesség
    o lecsökkent tanulási képességek
    o célok hiánya, motiválatlanság
    o furcsa hangulatváltozások, követhetetlen személyiség
    o lecsökkent képesség a megértésre”
  • 42. Cloeon_dipterum 2013. március 05. 14:12
    „41. Csodabimbó 2013.03.05. 09:31
    Dacod az igazsággal és a józan élettel szemben gyerekes, de a betegséget is feszegeti.
    Ismereteid alapfokon is hiányosak. Ehhez társul a témaváltásod, ami megint csak a hiányosságaidra derít fényt.

    Senki, még pancser sem bíztatott senkit arra, hogy ittas állapotba kerüljön.

    Figyelj, mert most ismereteidet bővítem, legalább ennyit jelezz meg, ha már erről beszélsz:
    Az alkoholt gyakran használják tartósító- vagy oldószerként: más anyagokat oldanak fel benne, így állítanak elő különféle tinktúrákat. Önmagában használható a bőr tisztítására, fertőtlenítésére és kiszárítására, láz esetén - külsőleg - lehűtésére, az izzadás csökkentésére (sok deodoráló szer is tartalmazza), fekvőbetegség, ájulás kezelésére, az étvágy és az emésztés fokozására. Baktériumölő szerként kb. 70%-os koncentrációban a leghatékonyabb.”
  • 41. Csodabimbó 2013. március 05. 09:31
    „40,

    A hozzászólásod egy kicsit pancserre sikerült, elfogytak az érveid és még mindig fogalmad sincs, hogy miről beszélek. Különb életet élek és sokkal több a barátom, mint amennyi neked valaha is volt. Kevesebbet alszom, mint te, többet dolgozok... időszakonként nonstop. Most is egy külföldi automata hotelben ébredtem. Ha elmennék ettől a cégtől, megállna náluk az élet. Megbecsülnek, jól keresek, amióta (csaknem 10 éve) itt dolgozom, még semmi probléma nem volt a munkámmal. Szerintem előbb szorulsz rá, h pocsolyából igyál, vagy már meg is tetted másnaposan, égő gyomorral. Az izéért és mert nagyon finom, naponta megiszod a kis pálinkádat a garázsban, ha már nem bírod az asszonyod zsörtölődését. Indulok mert várnak az általános iskolák és egypár fitnes center Ausztriában a hegyek között. Neked az agyadat az élet nagyon elkalibrálta és abszolút nem látsz túl a szűkös kis világodon. Akiről lent te beszéltél, az inkább egy cimborád, mint én :) Végtelen a száma Magyarországon azoknak az embereknek és sorsoknak, akiket a legális alkoholod tett tönkre, mégis arra sarkallod az embereket, hogy igyanak szeszt, mert a kultúránk része. Ha előbb nem is, majd ha a jó isten magához vesz meg fogsz világosodni, mert legkésőbb halálod pillanatában kitágul a tudatod és rádöbbensz azokra a pontokra, ahol egy oldalon álltunk.”
  • 40. pancser 2013. március 05. 08:50
    „39. Csodabimbó 2013.03.05. 00:48
    Ez egy igazi drogos szövege, az élet értelme neki a kábítószer. Szegény családja már ha van neki! Szerintem a drog mellett agitálni bűn, még az ilyesmit is büntetni kéne. Kerülne csak a kezeim közé, a bamba belőtt képével, mikor szomját oltja egy pocsolyából.”
  • 39. Csodabimbó 2013. március 05. 00:48
    „38,

    Az alkohol hatása alatt randalíroznak, nem a drogtól, ha már annyira büszke vagy a kék sapidra, ezt illene tudnod ;) A 90es években nem tudtál úgy elmenni egy rendezvényre, hogy ne láttál volna verekedést. Az volt a trendi, meg az alkohol, jól be<moderálva> és balhézni... Gondolom most elnosztalgiáztál, mert te is ez a balhés fajta vagy. Amióta a marihuána terjed, csökkennek a balhék. Jól kapaszkodj meg, ezt még a nyomozók is így látják. Őket nagyon nem is zavarja a marihuána, sokkal több problémájuk van azokkal az emberekkel, akik isznak, de feljelentésre ki kell menniük.

    34,

    Nem legális Ausztriában, de tonna számra termesztik orvosi célokra. Kérdem én, mit lehet gyógyítani az alkohollal?
    Az előítéletem biztos büntetlen... bár nem tudom mit szerettél volna kérdezni, talán magad sem, annyira készültél erre a hozzászólásra. Miféle halált okoz a marihuána, hol hallottál ilyet? Sehol, nem láttál, se nem olvastál ilyet, mert marihuánától még senki nem halt meg. Csak beléd rögzült, hogy a drog halált okoz. Meg még sok minden beléd rögzült az átkosból... ami neked jutott az a tolerancia teljes hiánya, irigység és az a pár ősz hajszálad ami vasárnaponként belehull a húslevesedbe.

    A lakosság 30%-a pedig igenis bűnpártoló. Gondolj bele, ha egy középiskolai osztályban csak egy tanuló drogozik, azt az összes többi tudja, mégsem mennek a rendőrségre. Nem olyan besúgók a diákok, mint te amilyen te voltál az átkosban, esetleg a MAGASnál. Kimondhatjuk, hogy az összes középiskolás és egyetemista bűnpártoló, mert nincs olyan fiatal, aki nem ismer olyat, aki fogyasztana valamit. Tegyél egy próbát, lepd meg az unokádat egy drogteszttel, nagyon sokáig kimutat bizonyos anyagokat. Kíváncsi lennék, hogy pozitív eredmény esetén bekísérnéd e a kapitányságra. Szerintem nem, mert akkor kitagadna a saját családod, azaz te is bűnpártoló lennél. Rengetegen járnak ebben a cipőben, még kereszténydemokrata politikus is. Értékelem az igyekezetedet, de nem lett volna egyszerűbb meghallgatnod azt a Kossuth rádiós műsort amit belinkeltem? Nem kell nekem hinni, de szerinted Kúnos György kutatóorvos hülyeségeket beszél?

    "Esti beszélgetés tudományról: Kúnos György kutatóorvossal

    Gimes Júlia szerkesztő-műsorvezető mai vendége Kúnos György kutatóorvos, fiziológus, aki 1971 óta az amerikai kontinensen él. Tíz éve az Alkoholizmus- és Alkoholfüggőség Intézetnek a tudományos igazgatója. Évek óta azzal foglalkozik, hogy a szervezet által termelt marihuánaszerű anyagok, az úgynevezett endokannabinoidok hogyan befolyásolják az elhízást, a cukor- és zsíranyagcserét. Ezekről a belső marihuánákról kiderült ugyanis, hogy nem csak az agyban termelődnek, hanem szinte valamennyi sejtünkben, és ha túlműködnek, akkor szerepük van a rendkívül alattomos metabolikus szindróma kialakulásában. Kúnos György munkatársaival olyan gyógyszer fejlesztésén dolgozik, amely a belső marihuánaszerű anyagok kötőhelyét, receptorát elfoglalja, s így megakadályozza, hogy azok kifejtsék hatásukat. Az állatkísérletek azt mutatják, hogy így javul a zsír- és cukoranyagcsere, csökken a testsúly. Megszülethet tehát az első olyan gyógyszer, amely a metabolikus szindróma szinte valamennyi összetevőjét jótékonyan befolyásolja. A műsorban a tudós a marihuána vélt és valós veszélyeiről is elmondja véleményét. "

    32,

    Azt, hogy a te korosztályod az alkohol körül kulturálódott (kocsma, kártya) nem lep meg, de legyél már olyan kedves és ne várd el a mostani ifjúságól is azt, hogy ezt tegyék. Ők már egy globális kultúrában nőnek fel, nem erőszakolhatod rájuk az alkoholt, nekik nem fog annyira ízleni az íze, mint neked. Lehet, hogy a spangli zamatát, illatát többre fogják értékelni... természetes anyag... isten teremté az embernek. Még örülhetünk is, ha csak a hagyományos anyagokat használják, sajnos nem így van! Nálam ezeknél az új anyagoknál kezdődik a probléma, nem a marihuánánál.”
  • 38. zsoli 2013. március 04. 22:20
    „16. ekkenekepen
    a mai világban élek, öreg nem vagyok, neked főleg. A felkoncolás divatja múlt, bár néhány bűn esetében alkalmaznám. Kívülállónak pitiáner dolog drogost tetten érni, rendőri szemmel én elismerem... vagy ügyesen kiszúrták, és felismerték a helyzetet a kollégák, vagy jó fülest kaptak.
    A köztudatban ettől nem nő a népszerűség, de mégis cikket csinál belőle a sajtó, sokaknak bármennyire is fáj.
    Ezeknek a tudósításoknak a margójához csillagoznám azokat a hozzászólásokat itt a Kisalföld online cikkeiben, amelyek azt követelik, hogy Győr ezen, és ezen részein több rendőr legyen, több igazoltatás, több bírságolás, mert a lakók nem tudnak pihenni. Minimálisan, de egy ilyen pitiáner fogás is hozzájárul ahhoz, hogy ez a fű, vagy drog nem jut el pl. a Bridge, vagy Lapos szórakozóhelyekre, és ezek hatása alatt nem randalíroznak tizenéves fiatalok Révfaluban, vagy a belvárosban.
    A milliárdos vasazóknak sok köze van a történtekhez.
    Én, az általad (BTK 180. §-t kimerítve) " eszetlen droid"-nak titulált személy, nagyon szívesen találkoznék veled, eszmecserére.”
  • 37. feherjulia 2013. március 04. 20:23
    „Most akkor angyalpor vagy speed?”
  • 36. Cloeon_dipterum 2013. március 04. 19:55
    „35. pancser 2013.03.04. 19:20
    Jól mondod.”
  • 35. pancser 2013. március 04. 19:20
    „32. FehérkalaposTroll 2013.03.04. 11:39
    Mivel nem ismerem a drogok hatásait, tájékoztass róla, hogy az ember fogyasztás előtt őrjöng így, vagy fogyasztás után.
    Előre is köszönöm a tájékoztatást.
    33. soproni 2013.03.04. 13:09
    A tudatmódosító szerek hatása nem tiszteli a legális vagy nem legális címkét. Árt mindegyik. De ne ültessük a vádlottak padjára a korsó sört, a szarvaspörkölt után felhajtott bort, az aperetifként fogyasztott pálinkát. Ezek az európai kultúrkörben a társadalom által elfogadott alkoholfélék amelyet a többség tud kezelni, sajnos sokan nem, ők az alkoholbetegek.”
  • 34. Cloeon_dipterum 2013. március 04. 17:28
    „15. Csodabimbó 2013.03.03. 20:32
    Pl. a cannabis sem legális Ausztriában. A cannabis birtoklása vagy árusítása hathónapos szabadságvesztéssel büntethető Ausztriában. Nálunk az ottani "NÉBIH" jogosult orvosi és tudományos célra cannabist termeszteni.
    Tájékozatlanságod nem bűn, de nem is erény. Ellenben a bűnpártolásod súlyos bűncselekmény. Azt már meg sem merem kockáztatni, hogy büntetlen-e az előítéleted.
    Nálunk azért tilos a használata, mert tudatmódosító szer (elárulom, ha eddig nem tudtad volna), ami közvetlen és közvetett halált is okozhat és sajnos okoz is napjainkban. Javaslom, hogy kérd a hozzád legközelebb eső kórházban pszichológus segítségét a gondjaid legyőzésére. Komolyabb probléma esetén a rendőrségnél jelentkezz. Elsőként azonban légy tisztában az emberi alapjogokkal és az ország Alkotmányával.”
  • 33. soproni 2013. március 04. 13:09
    „21.pancser! " Minden kábító anyag káros a tudati fejlődésre, ellensége az egészséges életnek. " Gondolom nem csak az illegális drogokra gondoltál,mert a legálisaknak az alkoholnak,cigarettának,vegyszereknek és a gyógyszereknek is vannak ilyen hatásai.”
  • 32. FehérkalaposTroll 2013. március 04. 11:39
    „pancser téged kellene "gyorsított eljárással súlyos büntivel sújtani" elméd olyan sötét hogy szerintem nincs is, csak a demagóg tudatlanság szól belőle örült hangján. Te vagy a társadalom szégyene fröcsögő erőszakos tudatlan állat. Egy olyan ember aki csak ütni akar és másnak megmondani mi a jó neki, egy elgyepesedett agyú, szűk látókörű, modern kori barbár. Kinek fogalma sincs semmiről de látta a tévében és hallott már a késes drogosról. Este meg otthon egy sör mellet bevesz egy altatót utána egy Algopyrint mert fáj a feje rá egy körömvirág kivonatot és jöhet a bódult alvás után reggel gyorsan egy kávé + feles és fojtatja drogos napját kitudja mióta újra és újra
    Úgyhogy hallgass te társadalom demagóg megrontója, féligazságokon elő kártékony tudatlanság.”
51 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedvezményesen a Mobilisben

Az uniós fejlesztések nyílt napja keretében szombaton nagyon kedvezményesen, jelképes összegért… Tovább olvasom