Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Fűtéskorszerűsítés az önkormányzati intézményekben Bakonyszentlászlón

A bakonyszentlászlói bentlakásos idősotthon és a helyi egészségház fűtését már korszerűsítették európai uniós támogatással, s nagyobbrészt ugyancsak brüsszeli forrásból tervezik modernizálni a település általános iskolájának a fűtését – mondta a község polgármestere az MTI-nek.

Sebestyén Vince (független) közölte: a fejlesztés nyomán napkollektor segíti az idősotthon és az egészségház melegvíz-ellátását és fűtését. Emellett egy olyan kazánt állítottak munkába, amely a fából kivont gázt égeti el. A beruházás eredményeként évente legalább egymillió forintot tudnak a fűtésszámlán megtakarítani - tette hozzá.

A 7,8 millió forintos beruházás összegének 60 százalékát a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében nyerte el pályázat útján a nem egészen 2000 lakosú község önkormányzata. A bentlakásos idősotthonban 25 emberről gondoskodnak, ma már az ország minden tájáról fogadnak rászorulókat.

Sebestyén Vince szólt arról, hogy az iskola fűtésének korszerűsítését is tervbe vették. Biomasszakazánt szeretnének beszerezni, amely faaprítékból, nyesedékágakból, az erdészet vágástakarításából származó faanyagból állít elő energiát.

Az iskola régi szárnyában pedig meg kell oldani a nyílászárók cseréjét és a falak hőszigetelését.

A mintegy 50 millió forintos fejlesztés 85 százalékát szintén KEOP-pályázati forrásból szeretnék finanszírozni. Az összegre vélhetően csak jövőre pályáznak, addig igyekeznek eleget tenni a benyújtás követelményeinek. Az iskolában 177 diák tanul elsőtől nyolcadik osztályig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Matek írásbeli érettségi 2011 - megoldások ,videó

A győri Révai-gimnázium igazgatójának, Horváth Péternek a megoldási javaslatai videón. Tovább olvasom