Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Fröccsnapok: a kellemes csípősség hagyománya

Győr - Jedlik Ányosnak, a szódavíz feltalálójának életműve előtt tisztelegve a hétvégén fröccsnapokat tartott a Győri Rotary Club. A bencés tanár felkoszorúzott szobránál a nagy hőségben a szokásosnál is több szóda és hörpi fogyott.
Harmadszor rendezte meg a fröccsnapokat a Győri Rotary Club a Széchenyi téren, ott, ahol tavaly egy óriáspohárban több mint kétszáz liternyi boros-szódás üdítőt is elkészítettek a megyeszékhelyhez köthető találmány hívei. Ezúttal ilyen rekordra nem törekedtek, de Jedlik Ányos virágokkal díszített szobra közelében a buborékaival a nyelvet kellemesen csípő, különféle arányban készülő italból a szokásosnál is több fogyott. Ugyanis mint tudott, fröccs többféle létezik és a változatait a köznyelv hangulatos elnevezésekkel illeti: van hosszúlépés, házmester, viceházmester, háziúr és lakófröccs is, a gyerekeknek pedig alkohol nélküli hörpi.

A Rotary klub tagja, Kalmár Ákos a kezdeményezés jótékony célját hangsúlyozva elmondta: idén is a Kazinczy-gimnázium Szép Magyar Beszéd Versenyének támogatására ajánlják fel a bevételt. Reméli, hogy ezúttal több pénz összejön, mert a kánikulában különösen kapósnak bizonyult a hideg hűsítő. Sikeréhez az is hozzájárulhatott, hogy a Győri Nyár hétvégi programjai a szokásosnál több embert vonzottak a belvárosba. Persze a fröccsöt hagyományosan sokan kedvelik, például Tóth Virgil is, aki úgy véli, jó lenne, ha minél többen ismernék Jedlik és a szóda Győrhöz fűződő kapcsolatát. Szerinte ez helytörténetünk olyan része amire büszkék lehetünk.

Jedlik és a szóda: szerzetesek kóstolták először

A mesterséges ásványvizek előállítása már a XVIII. században foglalkoztatta a természettudósokat. Jedlik Ányost – aki a győri bencés líceum tanára volt – is az előállítás módja érdekelte. 1829-re sikerült megfelelő készüléket szerkesztenie, így akkor a győri bencés rendház szerzetesei ízlelhették először a szódavizet, s talán a fröccsöt is. Jedlik Pesten nagyban is előállított szódavizet; ugyan ritkán esik szó róla, de vállalkozó is volt. A szódának hosszú neveket adott, mesterséges szénsavas víznek, mesterségesen készült savanyú víznek, pezsgő víznek nevezte, s találó tanácsot adott fogyasztásához: „Legjobb a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségéből."

Rimányi Zita

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkalmazkodnak a családi napközik

Az idősek klubjainak és a családi napköziknek a fenntartásában is együttműködnek tavasztól a Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulásához tartozó önkormányzatok. Így több támogatást kapnak a kisgyerekes családok, a nyugdíjasok segítéséhez. Tovább olvasom