Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Franciák a Tündérvárnál

Víz alatti régészeti lelőhelyekhez, többek közt a kunszigeti Tündérvárhoz látogattak el a napokban francia búvárok, hogy eldöntsék, milyen feltárásokhoz kérnek magyar szakmatársaikkal együtt uniós támogatást.
A francia vízi régészek gyakorlottan mozogtak a Dunában.
Tóth J. Attila kutatásvezető a napokban visszatért oda, ahol a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal búvár-régész csoportja tavaly első terepszemléjét végezte, azaz a kunszigeti római kori falmaradványhoz. Ezúttal azonban nem magyar társakat, hanem a víz alatti feltárásokban évtizedes tapasztalatokkal rendelkező francia kutatókat hozott magával. Annie Dumont-nal és Jean-Francois Mariottival merült a Mosoni-Dunába annak a romnak a közelében, amit a helybeliek Tündérvárnak neveznek.
Az már az elmúlt nyáron végzett feltérképezésnél világossá vált, hogy a mederben álló építmény a korabeli limesnek, a Római Birodalom határvonalának részét képezte és kikötőerődítményként funkcionált. Nemrégiben azonban geofizikusok azt is felfedezték, hogy jóval nagyobb helyet foglal el, mint azt a régészek gondolták.
A vízügyi felmérésekkel foglalkozó szakemberek a maradvány környékét csónakból radarral és műholdas helymeghatározó rendszerrel vizsgálták át.
A műszerekkel „beláttak" az üledék alá, s kiderült, hogy a feltárt faldarab a folyásirányban a parttal párhuzamosan még tizenöt méteren folytatódik. Ennek a résznek a feltárásához azonban a rárakódott iszapot el kellene távolítani. A minapi merüléskor a régészek azért néztek körül, hogy eldöntsék, érdemes-e a kutatást folytatni, ahhoz egy közös magyar–francia projekt keretében uniós támogatást kérni.
A francia vízi régészek gyakorlottan mozogtak a Dunában. Hazájukban is hasonló terepen dolgoznak, csak kisebb sodrásban. Kunszigetnél jelenleg ugyanis nem alacsonyabb a vízállás a szokásosnál, mint mostanában a folyó más szakaszain. A lelet elnyerte tetszésüket, de az csak később dől el, hogy melyik kutatóhelyeket választják ki a pályázat készítéséhez. Ittlétük óta jártak már a Szentendrei-szigetnél, a hajdani kikötőt és révet jelző cölöpöknél és Ikervárnál a Rábában. Munkájukat a Győri Búvár Sportegyesület tagjai segítik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc utca újult 300 millióból

Győrben nem csupán a fő közlekedési utakon zajlanak – a közlekedőknek gyakran bosszúságot is… Tovább olvasom