Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Formula Student Hungary: szakmai napok a legjobb műszaki egyetemistáknak

Idén augusztusban harmadszor rendezi meg a győri X-Meditor kommunikációs cég autó üzletága a Formula Student Hungary versenyt, amely egy hétre Győrbe, pontosabban a gönyűi kikötőbe vonzza Európa legjobb járműipari mérnökhallgatóit.

A fiatalok minden évben nekiállnak egy formula típusú versenyautó kifejlesztésének és elkészítésének, s azzal mérik össze tudásukat.

Az idei versenyre már építik járműveiket, s többek között ehhez a feladathoz is segítséget kapnak a ma kezdődött, két napos konferencián, a Formula Student Engine Symposium (FSES) rendezvényen – tájékoztatott Csütörtöki Tamás, a szervező cég autó üzletágának vezetője.

Hozzátette: az előadásokon és workshopon több mint kétszáz diák és végzett mérnök vesz részt, s kérdezhet a Formula Student kiemelkedő csapatainak vezetőitől.

Hanula Barna egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának ipari kapcsolatok dékánhelyettese így szólt az eseményről: "Célunk, hogy a Formula Student mozgalom fiataljai és a járműipar, valamint a hozzá kötődő felsőoktatás képviselői az évente megrendezett versenyen túl is kapcsolatba kerüljenek egymással. Az ő számukra szerveztük meg első alkalommal Győrött a szakmai napokat".

Az eseményt szponzoráló Audi Hungária Kft. részéről Wolfgang Demmelbauer motorfejlesztési vezető elmondta: az Audi úgy tekint erre a rendezvényre, mint olyan lehetőségre, amely tovább növeli a műszaki oktatás és tanulás színvonalát.

A kétnapos szimpózium és workshop tudományos és technikai hátteréül a győri egyetem szolgál, a helyszínt pedig a Mobilis interaktív kiállítási központ biztosítja. A kiállítótér hozzájárul a résztvevők időeltöltéséhez is, számukra megnyitják a játszóteret.

"Jól szórakoznak, de egy másodpercig sem szakadnak el a konferencia tematikájától" – nyilatkozta Szilasi Péter Tamás, a Mobilis igazgatója, utalva arra, hogy a kiállítási központ profiljában jól alkalmazkodik a két napos esemény szakmai programjához.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mi felelősségünk is az esőerdők megmentése

A magyarországi és az osztrák klímaszövetség szervezésében két brazíliai környezetvédő –… Tovább olvasom