Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Forgács Péter öt évre a győri színház igazgatója

Forgács Pétert a győri közgyűlés 22 igennel június 1-től öt évre megválasztotta direktornak. Szintén döntést született arról, hogy a város eladja azt az adyvárosi ingatlant, ahová korábban az új Arénát tervezték.



12 óra

A győri közgyűlés 22 igennel Forgács Pétert nevezte ki a Győri Nemzeti Színház igazgatójának. Videós interjút Forgács Péterrel itt tekinthetnek meg.

Eperjes Károly a döntést követően sietve távozott a győri városházáról. A közgyűlés véget ért.

A további személyi döntésekről bővebben itt olvashatnak!

Forgács Péter.
Forgács Péter.


11 óra 47 perc

22 igennel a képviselők megszavazták öt évre Forgács Pétert a Győri Nemzeti Színház direktorának.

11 óra 45 perc

Kezdődik a színházigazgató választás: az ülés nyílt a két színművész beleegyezésével, de sem Forgács, sem Eperjes nem kívánt hozzászólni a pályázatához.

11 óra 41 perc

25 perces szünet után folytatódik a közgyűlés.

Forgács Péter és Eperjes Károly is itt van már a városházán; hamarosan kezdődik a színházigazgató választás.

11 óra 20 perc

Kun András (MSZP) hozzászólására Borkai Zsolt egyben értékesebb a terület, ezért megpróbálják első körben eladni az egészet. "Ha nem sikerül, akkor kettéválasztjuk a területet" – tette hozzá Győr polgármestere.

Borkai Zsolt szerint azért is nem szeretnék Adyvárosban felépíteni a multifunkcionális csarnokot, mert a zajt vizsgáló hatástanulmányok szerint a zaj kiküszöbölése rengeteg pénzt emésztett volna fel.

10 óra 52 perc

Neupor Zsolt (MSZP) homályos az előterjesztés, amely eladásra szánt ingatlanról szól, de a helyrajzi szám alapján beazonosítható, hogy ez az Aréna korábbi tervezett helye Adyvárosban.

Borkai Zsolt polgármester szerint sokkal jobb helye lenne máshol az Arénának, mint a Szigethy Attila út közelében, de az adyvárosi terület három évvel ezelőtti megszerzésével nagyon komoly anyagi haszonra tehet most szert az önkormányzat.

Forgács Péter vagy Eperjes Károly lesz a befutó? Pénteken a győri közgyűlésen kiderül.
Forgács Péter vagy Eperjes Károly lesz a befutó? Pénteken a győri közgyűlésen kiderül.

10 óra 44 perc

Borkai Zsolt szerint ha lesznek lemorzsolódások, akkor úgy próbálja megoldani mindezt az önkormányzat, hogy nyugdíjas korú kollégákat érintsen ez. A humánpolitikai osztály vezetője, Páternoszter Piroska szerint az anyagban szerepel, hogy az átszervezés érdeksérelmekkel járhat együtt, de maga a tervezet időszerű és szükséges.

A hat győri főigazgatóság létrehozásáról szóló előterjesztést elfogadta a közgyűlés.

10 óra 39 perc

Neupor Zsolt szerint (MSZP) a közoktatás jelentős változások előtt áll, arról is szó van, hogy a közoktatást az állam vegye át az önkormányzatoktól, ezért ilyen volumenű döntést nem most kellene hozni. Neupor koncepcionálisan rossznak tartja a tervezetet, s továbbra sem tudni, hogy mennyibe kerül majd a hat főigazgatóság létrehozása?

10 óra 39 perc

Neupor Zsolt szerint (MSZP) a közoktatás jelentős változások előtt áll, arról is szó van, hogy a közoktatást az állam vegye át az önkormányzatoktól, ezért ilyen volumenű döntést nem most kellene hozni. Neupor koncepcionálisan rossznak tartja a tervezetet, s továbbra sem tudni, hogy mennyibe kerül majd a hat főigazgatóság létrehozása?

10 óra 33 perc

Borkai Zsolt válaszában leszögezte: iskolaigazgatói munkája során megtapasztalta többször is, hogy a tanárkollégáknak nem mindig sikerül a minimális óraszámot  biztosítani, s ezt az egyre súlyosbodó problémát tagintézményi rendszerben könnyebb lesz orvosolni.

Győr polgármestere hozzátette: az új rendszer jövő szeptembertől indulna; addig a főigazgatók feladata az iskolák felmérése lesz. Borkai Zsolt elképzelhetőnek tartja, hogy az iskolai kiszolgáló személyzetet érintheti lemorzsolódás.

10 óra 30 perc

Borkai Zsolt válaszában arra kérte Hofbauer Sándort, hogy ha legközelebb "kérdésözönt" kíván feltenni, akkor előtte írásban nyújtsa be ezekez, s a városvezetés korrektebb válaszokat tud adni.

10 óra 27 perc

Hofbauer Sándor (Jobbik) szintén a hat főigazgatói poszttal átszervezni kívánt győri oktatástól tett fel több kérdést. A képviselő elmondása szetint ezeket a szülők és tanárok juttatták el hozzá.

A képviselő azt is megkérdezte tucatnyi felvetése között, hogy milyen költségcsökkenést várnak a hat főigazgatő poszttal Győrben?  

10 óra 24 perc

Kun András (MSZP) nehezményezte a győri oktatás átszervezését, mire Somogyi Tivadar alpolgármester (Fidesz-KDNP)válaszában arról beszélt, hogy "az ellenzéknek felelősen kellene kezelni ezt a témát, s badarságot nyilatkozni csavargyárakról az újságíróknak".

10 óra 19 perc

Az illegális szemétlerakás került terítékre. A zugszemétről szóló előterjesztésből kiderül: Győrben Győrszentivánon (190 köbméter) és Győr-Szigetben (64 köbméter) kellett a legtöbb szemetet elszállítaniuk a Győr-Szol Zrt. munkatársainak.

Fekete Dávid, belvárosi és újvárosi önkormányzati képviselője szerint a polgárőrség felállításával kevesebb eldobott szemét csúfíthatja majd a városrészt.

10 óra 18 perc

Az első négy napirendi pontot simán, vita nélkül fogadták el kisebb horderejű ügyekben a képviselők.

A pénteki közgyűlés napirendi pontjait ide kattintva olvashatják el!

Korábban:

Pénteki ülésén  dönthet a megyeszékhely közgyűlése arról, ki irányítsa a következő  időszakban a Győri Nemzeti Színházat; a közgyűlés kulturális  bizottsága a múlt héten a teátrum jelenlegi megbízott vezetőjét,  Forgács Pétert támogatta a másik pályázóval, Eperjes Károly  színművésszel szemben.  

A győri színházigazgatói pályázatot március végén írták ki, miután Nagy Viktor szerződését közös megegyezéssel felbontották.  Borkai Zsolt polgármester korábban arról beszélt az MTI-nek, hogy  Győr kedveltebb színházat akar, és a város a korábbi kinevezett  vezetővel "nem volt egy hullámhosszon a műsortervezés szempontjából".   

"Olyan színházat szeretnék, ahová szívesen járnak az emberek,  ahova nagyon sokan el akarnak jutni, nemcsak a győriek, a Győr  környékiek, olyan teátrumot, amely nézői oldalról rendkívül sikeres"  - fogalmazott február végén Borkai Zsolt.  

Az új vezető megbízása július 1-től 2016. január 31-ig szól. A  pályázaton ketten indultak: Eperjes Károly, az Új Színház művésze, a  veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója (pályázatát Oberfrank  Péterrel együtt adta be), valamint az intézményt megbízott  vezetőként irányító Forgács Péter.

A közgyűlés kulturális ügyekben  illetékes szakbizottsága a múlt héten a szakmai bírálóbizottság  álláspontjának ismeretében nagy többséggel - portálunk beszámolója szerint 7:1 arányban - Forgács megválasztását támogatta. Eperjes Károly egy héttel ezelőtt az MTI-nek elküldött közleményében vitatta a szavazás arányát, valamint egyesek voksolási jogát.  

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elnöke  csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: az  általa vezetett szervezet szakszerűtlennek tartja és visszautasítja az Előadóművészeti Tanács azon lépését, hogy ígérete ellenére nem kért fel újabb személyt a bírálóbizottságba, miután delegáltjuk, Oberfrank Pál, a veszprémi teátrum igazgatója testvére, Oberfrank  Péter "érintetté vált az egyik győri igazgatói pályázat  elkészítésében", ezért lemondott bizottsági tagságáról.  

Közlésük szerint ez megerősíti őket abban az álláspontjukban,  hogy az Előadóművészeti Tanács alkalmatlan szerepe betöltésére,  ezért javasolják annak felfüggesztését.  

A társaság elnöke felkérte L. Simon Lászlót (Fidesz), az  Országgyűlés kulturális bizottságának elnökét, hogy "a készülő  előadóművészeti törvény módosítása során a színházigazgatói  kinevezések és esetleges felmentések szabályozását körültekintően, a  művészeti élet szabadságát és függetlenségét, és a színházfenntartók  jogait egyaránt tiszteletben tartó módon készítse elő. A szabályozás  konkrét szövegére szervezetünk szövegszerű javaslatokat kíván tenni".

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. dsj 2011. június 01. 18:25
    „Hogy korábbi kommentemet árnyaljam: Eperjes Károly kiváló színész. Eperjes Károly színházvezetésre - valószínűleg bármilyen nem vallási közösség vezetésére - teljesen alkalmatlan. A kettő együtt igaz.”
  • 25. tosa2 2011. május 31. 07:06
    „Gratulálok Forgácsnak !
    döndödöm! A Te hozzászólásodban is van hiba, keresd csak meg, vajon észreveszed ?”
  • 24. Tabornok 2011. május 30. 06:35
    „Ritkán hoznak értelmes döntést a Városházán, de szerencsénkre most jól döntöttek.
    "Forgács Péter egy tisztességes szinházcsináló, népszerű műveket fog bemutatni, s lesz pár komolyabb előadás is. mint eddig" Ezzel egyetértek.
    Eperke, meg villogjon máshol a "BRILIÁNS" ötleteivel.
    A Markó Iván jó hogy jött és jó hogy ment.”
  • 23. zakarias3 2011. május 27. 21:51
    „Tudós-1.Nyúlon is lesz benzinkút.Kb öt kilóméterre Győr irányába az autópályánál kettő is van! Kb hét kilóméterre Pannonhalma előtt is van benzinkút! Kb húsz kilóméterre Veszprémvarsányban is van benzinkút! Benzinkút az nagyon kell!!!!!!!!!!!!”
  • 22. döndödöm 2011. május 27. 19:51
    „Az még odébb van pemozsukám. Vagy inkább odaát, mint ahogy Mulder ügynök mondta.
    A mondatot meg nagy betűvel kezdjük.
    Mostantól kezdve kedves városatyák lehet pénzt rakni az emberek zsebébe, de ne pont annyit, amibe egy színházbérlet kerül,
    mert hátha nem azt vesznek rajta, hanem pl.élelmiszert.”
  • 21. RUDI 2011. május 27. 19:46
    „Számomra is nagyon el fogadható,és jó döntés volt, hogy Forgács Pétert választották meg a győri Nemzeti Színház igazgatójának. Nagyon szeretem Győrt, és sok szál vezet oda.”
  • 20. Emeletesvakondlak 2011. május 27. 17:24
    „Mi köze van Markónak a Győri Színházhoz? És miért is kell leszólni Győrt?

    Szép nagy színházunk van, hatalmas színpaddal, sok ülőhellyel és magas fenntartási költséggel. Ezek nem feltétlenül előnyösek....”
  • 19. dsj 2011. május 27. 16:14
    „Hát a két színházigazgatói aspiráns közül a legjobbat választották. Szegény Eperjessel - stílusosan - fel lehetett volna adni az utolsó kenetet a győri színházra. Kellemes meglepetés, hogy ezt a képviselő testület is így látta.”
  • 18. hunmohikan 2011. május 27. 14:27
    „győr egy provinciális kisváros, szellemi élete se szegedhez, se debrecenhez, se pécshez nem mérhető.

    Forgács Péter egy tisztességes szinházcsináló, népszerű műveket fog bemutatni, s lesz pár komolyabb előadás is. mint eddig

    marad a középszer

    pedig győrben már volt egyszer egy történet, ami Markó Iván odaérkezésével kezdődött...

    ez is lehetett volna hasonló, de ehhez ez a város és ez a vezetés még nem elég felnőtt.
    válaszolok erre .”
  • 17. jóhatudod 2011. május 27. 14:11
    „A szamóca éretlennek találtatott !!! Sok sikert Forgács Péter-ek a munkájához !!”
  • 16. kerteszb 2011. május 27. 13:40
    „Eperjesnek pedig kénytelen lesznek találni valami pozit...”
  • 15. Goldmund 2011. május 27. 13:36
    „Megmenekült a város Eperjestől!”
  • 14. Eva- 2011. május 27. 13:33
    „Most hogy Alföldi is marad
    Forgács is nyert
    mi lesz Eperjessel?”
  • 13. annobon 2011. május 27. 13:03
    „"Eperjes Károly a döntést követően sietve távozott a győri városházáról." Kíváncsi lennék, hogy gratulált-e a Forgácsnak!?”
  • 12. bojtár 2011. május 27. 12:59
    „itt is a politika ugat”
  • 11. buggyant 2011. május 27. 12:55
    „Gratulálok.”
  • 10. Tudós-1 2011. május 27. 12:36
    „De a maffia-vonat az robog tovább !
    Bármit is gondol a józan ész, az itt és ma Győrben nem fog bekövetkezni.
    A haverok, a családtagok jó helyre, jó megfizetett helyre kerülnek.
    Ugyan mi változott itt? Ezen a téren még az MSZP-n is túltesznek a maiak.”
  • 9. pemozsu 2011. május 27. 12:16
    „győzött az igazság!!!”
  • 8. bojtár 2011. május 27. 11:59
    „viktor,gyurcsány,bajnai??? ezek úgy is nagy életművészek.”
  • 7. gig 2011. május 27. 11:40
    „"Fekete Dávid, Győr-Sziget önkormányzati képviselője"

    Eddig úgy tudtam, Győr-Sziget önkormányzati képviselőjét Szeles Szabolcsnak hívják. Fekete Dávid Győr-Újváros képviselője. Vagy nem?”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új öntészeti képzés Győrben

A járműipari fémalkatrész-gyártó szakma bekerült az Országos Képzési Jegyzékbe, s a Lukács-iskola az… Tovább olvasom