Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Fordított adózás a csalások ellen

A mezőgazdasági csalásokat megakadályozandó júliustól bevezetik a fordított adózást (amikor az áfát a vevőnek kell befizetnie) a gabona-, az olajosmag- és a fehérjenövények kereskedelme után is.

A belföldi fordított adózást 2006-ban vezették be: ennek lényege, hogy az eladó nem számít fel áfát a vevőnek, így a bevallásában sem kell elszámolnia. Az illetékes hatóságnak ilyen esetben az áfát a vevőnek kell fizetnie.

Ez a gazdaság területein segíti az áfacsalások elleni küzdelmet, hisz az eladónak már nem lesz érdeke, hogy a termékét fiktív láncügyeleten keresztül, áfát nem fizető fantom céget bevonva értékesítsék, ők pedig adólevonási jogukkal éljenek.

Kara Ákos győri országgyűlési képviselő, a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának alelnöke mai győri sajtótájékoztatóján elmondta: a mezőgazdaságban előforduló csalások már zavarják az ágazat normális működését, így kerül most sor a fordított adózás meghatározott termékkörökre való kiterjesztésére.

A Parlament az ezzel kapcsolatos törvényt ezen a héten fogadta el, így a gabona-, az olajosmag- és a fehérjenövény adásvétele esetében is júliustól életbe lép. Ezeket ugyanis a gazdasági szereplők nagy mennyiségben tárolják, s kereskednek velük: egyedileg nem beazonosíthatóak, visszaélésére alkalmasak.

Ebben a szektorban a visszaigényelt áfa mintegy 20 százaléka lehetett érintett csalási technikákkal, mely a fordított adózással majd megszűntethető. Becsült számítás szerint mintegy évi 13,5 milliárd forint többletbevételt jelenthet.

Kara Ákos hozzátette: más termékek, például a gyümölcs vagy a tojás esetében is vizsgálják a lehetőségét, miként lehetne átlátható, a becsületes gazdálkodást segítő intézkedéseket hozni.

Információink szerint egyébként a megyében több településen is helyben ilyen áfacsalások szúrtak már szemet, s ezen ügyekben már az adóhivatalhoz is fordultak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutya bemutató és előadás - képgaléria

Kedden kutyás bemutató és előadás (Ember és kutya viszony a harmadik évezredben) volt Győrben a… Tovább olvasom