Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Földön épült, magasba húzzák

A finiséhez közeledik Győr legújabb – s talán legszebb – víztornyának építése. Elkészülte újabb lakásépítési távlatokat nyit Szabadhegyen és Kismegyeren.
Még a földön: A 400 köbméteres tartályt rövidesen a helyére emelik.
A torony maga 42 méter magas, tetejére kerül egy 14 méteres csúcsdísz, és biztos, hogy innen nyílik majd a megyeszékhelyről a legszebb panoráma a környékre. Leszámítva persze a mellette álló szabadhegyi tévétornyot, amely magasabb ugyan, de nem látogatható. Az új víztorony viszont már eleve úgy készül, hogy a tervek között egy esetleges étterem és kilátó is szerepel.

Referenciák világszerte

Az elsődleges cél nem az idegenforgalom. A víztorony megépítése és a hozzá kapcsolódó „vizes" fejlesztések a környék ivóvízellátásának biztonságát szolgálják, nem utolsósorban pedig ez a feltétele a szabadhegyi-kismegyeri részen jókora területen a további lakásépítésnek.
A vasbeton szerkezetű torony építését pályázaton a budapesti 31-es Általános Építő és Csúszózsalus Kft. (31-es ÁÉCS) nyerte.

Mondhatjuk, csúszózsalus munkáit világszerte ismerik. A cég – és elődje, a 31-es Állami Építőipari Vállalat – a világ sok országában dolgozott, Egyiptomtól Japánon át Ausztráliáig láthatók munkái, köztük 200–250 méteres kémények, nem sokkal alacsonyabb tornyok. A 31-es ÁÉCS itthon „ott volt" a Millenáris park, a zalaegerszegi, a szolnoki plaza, a pécsi 50 méteres úszómedence létesítésén: igazán nagy a rutinja.

Hétszáz tonna köteleken

A szabadhegyi víztornyon most éppen harmincan dolgoznak, de ahogy Kiss Péter építésvezető mondta, rövidesen lesznek itt naponta akár hatvanan is. Megjönnek a gépészek, a korlátosok, a nyílászárósok, a festők.

Az első (felső) tartály csaknem készen áll már a földön. A 400 köbméter vizet befogadó, 600–700 tonnás monstrumot rövidesen elkezdik felemelni a helyére. Napokig tartó, nagy felkészültséget igénylő munka lesz, amíg köteles hidraulikával felhúzzák a helyére s ott rögzítik. Aztán jöhet majd, ugyanígy az alsó, 500 köbméteres tartály.
Szeptember végéig készen kell lenniük, mondja az építésvezető. Az idő rövid, a munka temérdek: lesz még hajtás a nyár hátralévő részében.

Cső a csőben

Egy torony látszik, de kettőt építettek, amolyan cső a csőben módon. A belsőben lesz majd valamikor a lift, amely a látogatókat felviszi a felső tartály tetején kialakítandó étterembe, kilátóba. Szerkezetileg már minden úgy készült, hogy megvalósulhasson az elképzelés. A torony két „csöve" között lépcső húzódik a tetőre, a víztározó tartályokhoz.

Kapcsolódó anyagok >>

Eladták az öreg víztornyot (2002-10-30) >>
Magasra nőtt az új víztorony (2003-02-20) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűn vagy bűnhődés

A rendőrség gondozás elmulasztása bűntettben nyomoz egy bőnyi asszony ellen. Az ügy olyan… Tovább olvasom