Kisalföld logö

2018. 08. 22. szerda - Menyhért, Mirjam 20°C | 31°C Még több cikk.

Foki Niki a győri orvosáért állt ki, a többiek pedig a lány bátorságáért - fotók, videó

Foki Niki a győri orvosáért állt ki, a többiek pedig a lány bátorságáért - fotók, videó
Súlyos balesete óta először állt ki a nyilvánosság elé a fiatal lány, aki az orvosárt kampányol. Görbicz Anita és Laklóth Anna mellett a Gyirmót és a ETO labdarúgói is Niki mellé álltak.
Súlyos balesete óta először állt ki kortársai elé Foki Niki, aki 2016. május 29-e óta nyaktól lefelé mozdulatlanul éli életét. Orvosáért, akit ma már a legjobb barátjának is mond, tette mindezt; legyőzve belső félelmét. Az egyetemisták mellett ismert sportolók is a jelenlétükkel üzenték: Ez igen, Niki! 

Drámai történetét többször bemutattuk, először akkor, amikor a baleset megtörtént. Ő volt aztán az első Magyarországon, akinek Svédországban rekeszizom-pacemakert ültettek a testébe – ezzel a készülékkel napközben megszabadulhat a lélegeztetőgéptől, vagyis önállóan tud levegőt venni. 
Niki az egyetem hallgatói önkormányzatának tagjai, illetve Görbicz Anita és Laklóth Anna társaságában: Megcsináltuk! Fotó: H. Baranyai Edina
 Abban, hogy a svédországi műtéti lehetőséghez egyáltalán hozzájuthatott, sok embernek volt nagy szerepe. Mindenekelőtt egy fiatal orvosnak, dr. Fodor Gábornak, akit a sors az első pillanattól kezdve Niki mellé rendelt. A Petz-kórház intenzív osztályán dolgozó Fodor doktor vette át csaknem két évvel ezelőtt a mentőhelikopterrel hozott, életveszélyben lévő lányt.

Mellette maradt aztán akkor is, amikor el kellett mondani a felfoghatatlant: a nyaka eltört, az orvostudomány jelenlegi állása szerint pedig ez örök mozdulatlanságra kényszeríti a beteget. 

 Az átbeszélgetett éjjelek és nehéz órák barátsággá mélyítették a beteg-orvos kapcsolatot, Foki Niki pedig ezt most meg is szeretné köszönni Fodor Gábornak. A győri orvos az egyike azoknak a doktoroknak, akik esélyesek a Szent-Györgyi orvosi díjra. Ezt a kitüntetést a betegek ajánlásai alapján ítélik oda, a jelöltekre szavazni lehet; de ez egy olyan „megmérettetés", ahol nemcsak az első három helyezett orvos mondhatja el magáról, hogy győztes, hanem mindenki, akit a betege nevezett.
Az egyetemisták sorra adták le a szavazataikat azután, hogy megismerték a lány és orvosa történetét. Fotók: Béres Márton, Cseh Róbert
Niki világéletében el akarta érni a célt, amit kitűzött maga elé. Az érettségi után egyetemre jelentkezett, a diploma előtt érte a baleset. Most újra egyetemre jár: a győri Széchenyire, a diplomamunkát nemrég fejezte be. A szemével „gépelt", mert olyan számítógépet kapott, amely érintés nélkül is leüti a karaktereket. Niki célja most az, hogy orvosát s annak elhivatottságát minél többen megismerjék; s ha ez megtörténik, akkor az nyilvánvalóan a szavazatok számában is tükröződik majd. Fodor Gábor jelenleg is jó helyen áll a Szent-Györgyi-díj nyugat-dunántúli listáján (rendre az első három hely egyikén találni a nevét).
Aki szavazni szeretne

Ide kattintva szavazhatnak az orvosokra, itt nézhetik meg a voksolás állását.

„Féltem, igen" – mondta kedden az egyetem aulájában Niki. De ezt az érzést legyűrte magában, mert Fodor Gáborért állt ki a balesete óta először a nyilvánosság elé. Az egyetemisták vették a lapot, miután beszéltek vele, sorra szavaztak, óránként így mintegy százzal nőtt a voksok száma. Ennél fontosabb volt ugyanakkor, hogy a saját szemükkel látták: a célok tarthatnak életben minket, azok adhatnak erőt a folytatáshoz. S ha van kinek köszönetet mondanunk, akkor ragadjuk meg az alkalmat, tegyük meg – szóban vagy szavazattal.
 
Köszönetkampány - Ismert sportolók is Foki Niki mellé álltak

Az egyetem hallgatói önkormányzata Niki egyik kedvenc számára meglepetéssel, úgynevezett flashmobbal (villámcsődülettel) készült:
 
Ismert sportolók is Niki mellett

Görbicz Anita világklasszis kézilabdázó és Laklóth Anna válogatott kosaras mellett a Gyirmót és a ETO labdarúgói is elmentek tegnap az egyetemre, ahol Niki kampányolt az orvosáért. 
Hogy miért tették, arról beszéltek a Kisalföldnek. 

Görbicz Anita 
kézilabdázó 


– Niki elbűvölő személyiségén túl ez a történet felhívja a figyelmet a beteg-orvos kapcsolat fontosságára. Volt „szerencsém" átélni nekem is – nem is egyszer –, milyen az, amikor egy másik ember kezébe adod a sorsodat. Én egy orvosban bíztam meg világéletemben, de benne nagyon, s hiszem, hogy a gyógyulásomban, a gyors felépülésekben óriási szerepe volt ennek a bizalomnak. 

Laklóth Anna 
kosárlabdázó 

– Klubtársaimmal együtt én is autóbusz-balesetet szenvedtem, így tudom, mit jelent, hogy egy pillanat alatt átíródhat minden az életünkben. Én szerencsésen megúsztam a balesetet, de megtapasztaltam, hogy mennyi lelki- és fizikai erő kell a talpra álláshoz. Akkor és ott sokan segítettek nekünk, most én tehetem ezt meg, azért vagyok itt. 

Pécsi Gertrúd
esélyegyenlőségi koordinátor

– Kettős minőségben vagyok itt: részben sorstársként, hisz én is kerekesszékben élem az életemet – igaz, én születésemtől fogva. Részben pedig az egyetem esélyegyenlőségi koordinátoraként, akinek az a feladata, hogy segítse azt a mintegy száz embert, akik pluszteherrel – van, aki testi fogyatékossággal – folytatják a tanulmányaikat. A küzdeni akarásuk példamutató.
 
Dr. Demetrovics Szilárd
háziorvos 

– A stroke-om után én is megtapasztaltam, hogy a beteg-orvos kapcsolat, a bizalom, amelyet egy kiszolgáltatott ember egy másik iránt érezhet, mennyit jelent a gyógyulásban. Nagyon sokat. És orvosként is tudom, hogy mekkora hajtóerővel bír, amikor egy beteg ilyen módon mond köszönetet a munkáért. Az orvos-beteg, beteg-orvos kapcsolat megható példája, amit most látok a két fiatalnál.  
Galéria kép

Több orvos is megtalálható a listán

Bár a keddi rendezvény főszereplője Foki Niki volt, aki orvos jelöltjéért, dr. Fodor Gáborért kampányolt, a listán további 19 Győr-Moson-Sopron megyei doktor nevét is megtaláljuk. Kedden a nyugat-dunántúli lista harmadik helyén volt dr. Horváth Viktor győri sebész, rajta kívül lehet még szavazni: dr. Agyemang Prempeh Kofira (onkológus, Győr), dr. Ádám Ilonára (neurológus főorvos, Győr), dr. Bircher Katalinra (háziorvos, belgyógyász, gasztroenterológus, Győr), dr. Czeiner Antalra (aneszteziológus, idegsebész, Győr), dr. Czuczor Szabolcsra (kardiológus, háziorvos, Győr), dr. Drozgyik Andrásra (sebész, Győr), dr. Hoffer Imrére (háziorvos, Kapuvár), dr. Ihász Juditra (háziorvos, Győr), dr. Jámbor Gergelyre (sebész, Győr), dr. Korányi Lászlóra (urológus, Sopron), dr. Kőrösi Tamásra (in vitro fertilizáció, Győr), dr. Lakatos Arankára (neurológus, háziorvos, üzemorvos, Győr), dr. Nagy Istvánra (idegsebész, Győr), dr. Németh Máriára (háziorvos, Győr), dr. Pesky Juditra (tüdőgyógyász, Sopron), dr. Pintér Jánosra (szülész, Mosonmagyaróvár), dr. Vétek Lajosra (urológus, Győr) és dr. Zanyi Gábor Zoltánra (háziorvos, Sopron).

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mutatunk két nagyon vagány és speciális új Audit - fotók

Mutatunk két nagyon vagány és speciális új Audit - fotók
Erőhiányban nem szenved a két négykarikás sportautó. Tovább olvasom