Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Fogynak a költő gólyák

Aggódik a megyei gólyaállomány jövőjéért Balsay Sándor. A Magyar Madártani Egyesület kisalföldi csoportjának elnöke egy átfogó felmérés tükrében állítja: az utóbbi tizenkét évben egyenletesen fogyni kezdett a költő párok száma.
A megyei gólyaállomány évenkénti teljes felmérését 1986 óta végzi a Magyar Madártani Egyesület kisalföldi csoportja. Ahogy Balsay Sándor elnök, programvezető lapunknak elmondta: biztató eredményeket az eltelt huszonöt év első felében regisztráltak, amikor is több mint hatvan százalékkal – 145-ről 234-re – emelkedett a megyében költő gólyapárok száma.

– Kilencvenkilencben valami megtörte ezt a tendenciát. A költő párok egyenletesen fogyni kezdtek, olyannyira, hogy tavaly már csak százötvenegyet jelentettek a megfigyelőink. Vagyis számuk majdnem a nyolcvanhatos kiindulási létszámra csökkent vissza. Emellett a legnagyobb baj az, hogy a huszonöt év során tavaly volt a legkisebb szaporulat: a korábbi négy-ötszázhoz képest csak százhatvan fióka. Márpedig a fiatalok két-három év múlva kezdik a költést, tehát most kellene pótolniuk, erősíteniük az állományt – hangsúlyozta Balsay Sándor.

A programvezető nem érti a fogyás okát, mivel szerinte sem az itthoni táplálékkínálatban, sem pedig a költési viszonyokban akkora változás nem történt, amivel ez a nagyarányú csökkenés magyarázható lenne, az afrikai telelőhelyeken és vonulás útvonalán bekövetkezett katasztrófákról pedig nincs információ.

Az utóbbi tizenkét évben egyenletesen fogyni kezdett a megyében költő gólyapárok száma. Fotó: K. Cs.
Az utóbbi tizenkét évben egyenletesen fogyni kezdett a megyében költő gólyapárok száma. Fotó: K. Cs.


– Aggódom a gólyákért! Hogy helyzetük javuljon, elsősorban a lakosság türelmére van szükség, mert bizony néhol kellemetlen ezeknek az egyébként kedves madaraknak a jelenléte. Például amiatt, hogy a fészkek nagyobb része járda fölött található. Fontos, hogy a helyi közösség érezze magáénak a gólyákat, és óvja őket a szándékos zavarástól, a légpuskásoktól, mert bizony ilyen pusztulásról is hallottunk. Talán a természet is segíti helyrehozni saját hibáját – lásd a tavalyi nagy esőzés – és akkor ismét eredményesebb évet zárhatnak a gólyáink – említette végül Balsay Sándor.

Olvasóink írták

  • 1. anuvuk 2011. április 14. 16:52
    „Igen, sajnos itt Gyirmóton, a 70-es évektől is folyamatosan csökken a gólyák száma, valamikor pedig a megyében, talán az egyike volt a legjobb gólyás helyeknek, 9 fészekkel.
    A terület kiszárítása, a legeltetés megszüntetése, mind negatívan érintette az állományt.
    A látványos gólya road-show-ok, egyáltalán nem szolgálják a gólyák további sorsát.
    Van egy most már, a nagy számú gépkocsi forgalom miatt szinte teljesen megszűnő szokásuk a gólyáknak, a töltés oldalában való tücsközésük, öröm volt nézni, ahogy, érkezésük után az első útjuk oda vezetett és több száz méteren át, csak úgy kapkodták a fényes fekete falatokat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szép magyar beszéd verseny Győrött

Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét a hét végén tartják Győrött. Tovább olvasom