Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 19°C | 30°C Még több cikk.

Foglalhatunk már mozijegyet A szürke ötven árnyalatára?

A forgalmazó egyelőre még nem kereste meg az ország legnagyobb mozihálózatát, szóval várnunk kell.

A kisalfold.hu is megosztotta A szürke ötven árnyalata első hivatalos előzetesét a múlt héten. A cikk ajánlásainak, kedveléseinek és megosztásainak száma arra enged következtetni, hogy megyénkben is sokakat érdekel E. L. James nagy sikerű könyvéből készülő film.


Sőt, mi egy baráti társasággal már odáig jutottunk, hogy jó lenne minél előbb jegyet foglalni a premierre. Azért is célszerű időben ˝kapcsolni˝, mert a bemutató február 12-én lesz a hazai mozikban, azaz számíthatunk a Valentin-nap körüli dömpingre.

Buda Andreát, a Cinema City marketing- és PR-igazgatóját kérdeztük arról, mennyire előre lehet foglalni, érzik-e már A szürke ötven árnyalata körüli ˝őrületet˝?

Mint megtudtuk, még a Harry Potter-filmek idején is csak egy-két héttel előre foglaltak a vendégek, nem jellemző tehát, hogy már hónapokkal előre jeleznék az igényüket.

Ráadásul addig nem is lehet foglalni, míg össze nem állt a műsor, A szürke ötven árnyalatával kapcsolatban pedig a forgalmazó egyelőre még nem kereste meg az ország legnagyobb mozihálózatát.

(Azért megnyugtatunk mindenkit, A szürke ötven árnyalatával biztosan nem fordul elő az, ami a Majmok bolygójával történt, az elég speciális eset volt.)

A nyár egyébként a hiedelmekkel ellentétben nem uborkaszezon a mozik számára. Az érdeklődés természetesen függ a filmkínálattól, de szabadság alatt is sokan betérnek mozizni, ráadásul a termek légkondicionáltak.

Itt találnak egy érdekes interjút Buda Andreával, miszerint a mozi nem megy ki a divatból >>

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem tudott szavazni a győri börtönből

Egy fogvatartott az áprilisi országgyűlési választáson a börtönből akart szavazni, ám nem kapott mozgóurnát. Tovább olvasom