Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Film készült a könyvek őrzőjéről

Bánhegyi Miksát, a pannonhalmi könyvtár főigazgatóját mutatja be az az ORTT-pályadíjas portréfilm, amelyet vasárnap (november 17.) délelőtt 11 órától láthat az ország nézőközönsége az mtv-n és az m2-n egy időben.
Bánhegyi Miksa személyén keresztül a film a XX. századi történelem egy-egy fontos epizódját, valamint a bencés rend, a könyvtár, az egyházi iskolák mindennapjait mutatja be. Ennek érdekében az alkotók – Pozsgai János szerkesztő és Molnár G. Tamás operatőr – azt a megoldást választották, hogy szöveg nélkül, színészekkel játszatták el dr. Bánhegyi Miksa élettörténetének egy-egy epizódját.

Technikai szempontból az idősíkok, a jelen és a múlt megkülönböztetésére a múltban játszódó illusztrációkat monochrom (barnított) technikával helyezték el a filmintézetből igényelt archív felvételek és az apátságot bemutató művészi igényű képsorok mellé. A félórás portréfilm zenei szerkesztésében is igazodni kívánt a téma hangulatához, így összhatásában az emelkedettebb érzelmekre ható igényes film született, amely szűkebb pátriánk emberi, kulturális és művészi értékeinek állít maradandó emléket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koncert a gyermekek gyógylovagoltatásáért

Az egy éve Győrött megkezdett gyógylovagoltatás folytatását manapság már egy vállalkozó és egy… Tovább olvasom