Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Filléres csekk - 1 forintról küldött számlát a szolgáltató!

Nem egyszer adtunk már hírt több millió forintos (téves) számlákról, most jöjjön egy filléres ügy. Noha egyforintossal már több mint egy éve nem lehet fizetni Magyarországon, most egy szolgáltató mégis ilyen összegű számlát küldött ügyfelének.


"Valószínű már találkoztak ilyen csekkel, de azért gondoltam, elküldöm érdekességként. Kíváncsi leszek, hogy a postán milyen képet vágnak majd, mikor meglátják az összeget" – kezdte a nem mindennapi csekk történetét a kisalfold.hu-nak Márton Tamás

Aki rögtön hozzátette: nem őt, hanem a barátját tisztelte meg 1 forintos számlával az egyik nagy mobilos-internetes szolgáltató.


Közel a fillérhez: azért ezt a csekket érdemes megcsodálni!
Közel a fillérhez: azért ezt a csekket érdemes megcsodálni!


Túlfizetésből jött ki 1 kemény forint

A szóban forgó számláról annyit lehet még tudni, hogy az egyenleg az előző számlán 19 823 forint volt, míg a befizetés március-április hónapra 29746 forint. Az április 10-én keltezett számla szerint 9924 forintot kellett volna fizetnie az ügyfélnek, de ahogy Márton Tamás elmondta: "túlfizetése volt a barátomnak, így jött ki az egyenleg 1 kemény forintra".

Olvasónk hozzátette: az utóbbi napokban neki is meggyűlt a baja ugyanezzel a szolgáltatóval.

4000 forint helyett csak a jogos 130 forint

"Lemondtam az előfizetést, de ennek ellenére küldtek számlát a teljes havi előfizetetésről. Mikor telefonon érdeklődtem, hogy ilyenkor az egész havi díjat be kell-e fizetnem, azt mondta az ügyintéző kisasszony, hogy nem, mindjárt átírja a gépen, aztán küldik a csekket két napról.

Nem mindegy: így körülbelül 4000 forint helyett csak a jogos 130 forintot kellett végül befizetnem" – zárta szavait Márton Tamás.

Hiába, nálunk már csak így mennek a dolgok: néha viccesen, néha pontatlan - de mindig forintra.


Sárga csekk: mennyibe is kerül az átutalás?

A "sárga csekk", azaz készpénz átutalási megbízás kétségkívül már túl van "fénykorán", de még mindig népszerű a fogyasztók körében.

A sárga csekkel történő fizetés azonban nem ingyenes, sőt. A Fogyasztok.hu weboldal szerint a jelenleg létező megoldások közül vita nélkül ez jár a legnagyobb anyagi ráfordítással.

A Magyar Posta Pénzforgalmi Szolgáltatásainak Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák a posta pénzforgalmi szolgáltatásainak díjait.

Ennek megfelelően a készpénz átutalási megbízás díja az átutalt összeg 3,6 ezreléke, plusz átutalásonként átlagosan nyolcvan forint.

Eszerint egy tízezer forintos, sárga csekkes befizetés költsége 116 forint, harmincezernél pedig már 188 forint. (Mondjuk, arra már akadt kísérlet, hogy a szolgáltatók finoman áttolják a kis sárga költségeit a fogyasztóra, de egyelőre és főleg szerencsére nem sikerült keresztül vinni akaratukat.).

Visszatérve témánkra: 1 forint 3,6 ezreléke – figyelem: nem százaléka! – 0,0036 forint, amit még a fillér hőskorában is nehéz lett volna kipengetni.

Persze, az átutalásonként említett 80 forint 1 forint esetén is jár a postának. Már csak egy kérdés van: amellett, hogy bohócot csinált magából a szolgáltató, vajon megérte neki? 
 


Olvasóink írták

  • 12. fortuna54 2009. május 08. 16:52
    „Na,az ilyen számla elllen, nem reklamálnák.”
  • 11. knifemaster 2009. május 08. 09:43
    „Pár éve is volt ,emlékeim szerint az Apehnak ilyen 1ft-os húzása,és nem engedték átutalással,csekken kellett feladni.”
  • 10. soproni 2009. május 07. 17:03
    „miracle! A Te ötleted bizonyult eddig a legjobbnak:))”
  • 9. miracle 2009. május 07. 15:17
    „VargaP módszerének tovább fejlesztése, hogy a 3826 Ft-os telefonszámlánkat 3826 db 1 Ft-os csekkel rendezzük...”
  • 8. Becsület 2009. május 07. 12:38
    „Jó napot!
    Jó magam bizony nem veszem ily nevetségesnek a dolgot. Nem kívánom megnevezni a szolgáltató, de mióta szerződésem van vele, képtelen korrekt módon rögzíteni s fogyasztásom és ennek alapján korrekt számlát kiállítani! Nem tudom, hogy ebben mi a jó(?), de akivel beszéltem, és netán szóba került e téma, mindenki panaszkodott erre a szolgáltatóra. Azt sem tudom, hogy a fogyasztók védelme mennyire érvényesül Magyarországon? Szóval egy röhej és dühítő ez az egész. Nem beszélve az országban amúgy is uralkodó helyzet, illetve állapotokról. Milyen világban élünk? Hol van a becsület, a tisztességes üzleti szándék? Hol van az egymás tisztelete, egymás iránti bizalom?”
  • 7. horvpetr84 2009. május 07. 12:09
    „Nem hiszem, hogy a szolgáltató szándékosan küldi ki az 1- Ft-os számlákat. Több ezer előfizetőnél nehéz kiválogatni, ezeket, főleg ha a számlázó program nem képes rá (mert igen, van ilyen is).
    Az szerintem nagyobb vicc, amikor 1-2-5- vagy akár 10 Ft-os tartozásért korlátozzák a szolgáltatást....”
  • 6. sRacz 2009. május 07. 10:55
    „Tapmancs! Én már kaptamolyan közüzemi számlát, amire az volt írva, h "mivel az összeg 500 Ft alatt van, ezért majd csak a következő számlánál számolják el." De mint láthatjuk, erre nem képes sok cég, pedig mindenkinek megkönnyítené a dolgát”
  • 5. Pedró 2009. május 07. 09:09
    „VargaP!

    Ez így működik! Én már megcsináltam!!
    Lepecsételik a csekket, visszaadják a feladóvevényt és lehet távozni a postáról, miközben a pénztálcát elő sem kell venni, tehát a befizetett összeg 0 Ft!!!!!”
  • 4. krisztian75 2009. május 07. 08:14
    „VargaP, Te egy zseni vagy, tutira megcsinálnám én is :)”
  • 3. Lillycat 2009. május 07. 07:54
    „Eszetlen szolgáltató. 100 forint alatt simán nem kéne foglalkozni semmilyen tartozással. A postaköltség meg a papír többe kerül.”
  • 2. Tapmancs 2009. május 07. 07:54
    „Mennyi volna beleírni a számlázóprogramba hogy pl a 100Ft alatti összegekről nem nyomtasson csekket, hanem írja hozzá a következőhöz. Gondolom nem sokba...”
  • 1. VargaP 2009. május 07. 06:39
    „Én bemennék vele a postára, és feladnám. Hogyan? 1-2 Ft alatt lefelé kell kerekíteni, így a posta pénz nélkül kell, hogy lepecsételje és elfogadja a befizetést, és igazolná, tényt, hogy befizettem. A posta meg ugyan így fizetné ki a 0 (1) forintot. Csak egy dolgot fizettetnék meg a szolgáltatóval, a postások erre fordított idejét, költségét, és rájönnének arra, hogy nem biztos, hogy ellenőrzés nélkül kell mindent csinálni, mert a számítógép csak azt csinálja, amit "mondanak neki", ha az hülyeség, az hülyeséget is fog kinyomtatni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pro Urbe a megújuló energiáról

Győr - A megújuló energiaforrások városi hasznosításának lehetőségeiről hívott össze szakmai… Tovább olvasom