Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Fidelitas: az MSZP mocskolódik

- Az MSZP bevetette fiatal jelöltjeit az önkormányzati választásokra, akik azonban korosztályi sajátosságaik kihasználása helyett felveszik a versenyt idősebb párt társaikkal a mocskolódásban – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter megyei elnök a Fidelitas tájékoztatóján.
– Rosszindulattal történelemhamisításként, jóindulattal hülyeségként lehet értékelni például azt, hogy a Fidesztől a szovjet csapatok visszahívásának szándékát kérik számon, amikor ehhez valaha éppen az ő pártjuk jogelődje asszisztált – folytatta Szijjártó.
– Az MSZP fiataljai gerincbetegnek titulálják dr. Dézsit, csatlakozva ahhoz a jól szervezett támadáshoz, amelyben már a jobboldali polgármesterjelölt családját is kikezdték, és amelyben Balogh József antiszemitának nevezte a Fidesz egyik parlamenti képviselőjét – tette hozzá.

Füke Géza alelnök összehasonlítást tett: amíg a Fidelitas jótékonysági hangversenyt rendezett az idősek otthona javára, addig az MSZP nem sajnált elkölteni több százezer forintot a révfalui Kossuth híd feldíszítésére.
– Hány nyugdíjasnak javíthattak volna az életkörülményein ebből a pénzből? – tette fel a kérdést. Simon Róbert Balázs, Győr-Szabadhegy, Kismegyer önkormányzati képviselőjelöltje az MSZP győri választási füzetét ajánlotta a választók figyelmébe.
– Tizenhét oldalon át Orbán Viktort mocskolják, míg végül öt pontban ismer tetik programjukat, amelyben azonban átfedések vannak a négy év előttivel. Ezzel lényegében elismerik, hogy nem valósították meg korábbi ígéreteiket sem – értékelt Simon Róbert Balázs.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri polgármesterjelöltek vitája

A Kisalföld egy asztalhoz ültette Győr három polgármesterjelöltjét, hogy teret adjon a város jelenét… Tovább olvasom