Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Fészekben a polgármesterjelöltek

Kun András magabiztos és sok ténnyel alátámasztott előadása után a Fészek-tagok szinte alig tudtak „bekérdezni”.
Ez több okból is így volt. Egyrészt Kun András kifejtette, ő bizony nem szégyelli ellopni a jó ötleteket, és annak ellenére – és ezt mélységesen sajnálja –, hogy még soha nem volt a Fészekben, sok jó ötletet hallott onnan kijönni, és ezeket bizony be is építette a programjába. Másrészt a város alpolgármestereként, a közgazdaságtan tanáraként Kun András percre pontosan tudja azt, Győr mit tehet meg, és mennyiből. Bár a többi jelöltről nem igazán esett szó, azt azonban elmondta, a legtöbben pontatlan adatokból építkeznek. Győr költségvetése például már elérte a 36 milliárd forintot, de csütörtökön a közgyűlés (ez ma van – a szerk.) akár már közel 40 milliárd forintra is módosíthatja az összeget. Sokan a másfél milliárdnyi fejlesztésre fordított pénz emeléséről szólnak kampányukban, Kun András kifejtette, ez az összeg már több mint 5 milliárd!

Jól érzékelhető volt, ahogy a jelölt több ízben is említette, a tények makacs dolgok. Azokkal nehéz vitába szállni. Ezzel párhuzamosan kifejtette azt is, a vasúti síneknek nincs osztálytartalmuk. Ha azok jól működnek, nem kell felszedni őket!

Az átvitt értelmű kijelentést mindenki nagyon is jól értette. Kun András elmondta, ő győrinek érzi magát, győriként Győrért szeretne dolgozni polgármesterként, ám akkor is itt marad a városban, akkor is próbálja segíteni azt, ha a választások nem azt az eredményt hozzák, amit ő szeretne.

Győrt dinamikusan fejlődő városként írta le Kun András a Fészekben. A város elmúlt tíz esztendejében egy hitel nélküli történetet valósított meg.
Kun András elmondta, ő már régen hitelpárti. Most már elég gazdag Győr ahhoz, hogy hiteleket vegyen fel. Ám ezeket is csak körültekintően. Ugyanez a gondos körültekintés kell hogy jellemezze a város ingatlanjainak értékesítését!

Nem szabad elkótyavetyélni őket, keményen kell tárgyalni a befektetőkkel. Volt már rá példa, hogy a 28.000 forintos négyzetméterárat egy telek esetében sokan jónak tartották, ám Kun András tárgyalt, érvelt, végül 32.000 forintra tornázta fel.
A jövő fejlesztéseit megalapozó forrásokról szólva elmondta, hogy Győr előtt most a kábeltévé eladásához hasonló nagy lehetőség áll. A péri légikikötőnek jó gazdát keresnek, olyat, aki nem azért ígér érte horribilis árat, hogy ezzel megszüntesse másik repterei konkurenciáját! Bővíteni kell Pért, és ahhoz nem elég a pályák hosszát megnyújtani, a forgalom növeléséhez új pálya is kell!

Kun András őszinteséget ígért, valamint azt, hogy a tanácsokat mindig meghallgatja majd. Mert ahogy fogalmazott, az a buta politikus, aki ezekre nem figyel. Ennél már csak egy butább van, aki kontroll nélkül mindegyiket megfogadja. Óvott attól, hogy a kampányban elragadtatva magukat túlkínáljanak a jelöltek. Hiszen nem az a probléma, hogy valaki az orvosoknak beígér 150 milliót a vizitdíj kiegészítésére, hanem az, ha valaki sokfelé járva sokaknak ígér ennyit. Ha valahova adnak a költségvetésből, azt is meg kéne mondani, minek, kinek a terhére.
Itt került szóba a sokak által emlegetett iparűzési adó. Kun András elmondta, Győrött 540 milliárd forint az iparűzésiadó-alap. Ez hatalmas pénz. Az Audi Hungaria Motor Kft.-nek 2007. december 31-ig mentessége van az iparűzési adó megfizetése alól. Ám a cég e nélkül is sokat ad a városnak. Kun András szerint a jövőben változhat az iparűzési adó szabályozása, de nyilvánvaló, hogy a cégeknek fizetni kell Győrnek. Győr ezt különböző kedvezményekkel, a cégeknek nyújtott szolgáltatással kell hogy megköszönje.

A szolgáltatás egyébként nagyon hangsúlyos a polgármesterjelölt programjában. Nem hisz az egyablakos ügyfélszolgálati rendszerben – mondta. Az egy légterű ügyintézésben viszont igen, amikor az ügyfélnek minden ügyét egy épületben az ügyintéző megcsinálja. Ezért is sarkalatos pontja programjának a győri szolgáltatóház!

A kiegyensúlyozott városvezetés, a szociális ellátások bővítése, odafigyelés a nyugdíjasokra, a korszerűbb közszolgáltatás és az élhetőbb lakókörnyezet fontos vezérelvek arra nézve, mit és hogyan akar tenni Győrért polgármesterként Kun András. Fészekben ismertetett programja olyan részletes, kidolgozott volt, hogy abból mindent visszaadni aligha lehetséges. Kiemelést érdemel azonban Újváros és a Széchenyi tér felújítása. Ezenkívül az a tény, hogy Kun András a kultúrát, a jó fesztiválokat, az oktatást húzóágazatoknak tekinti a jövőben.
A kultúrának úgy kell szolgálnia a várost, hogy a győriek jól érezzék magukat attól, hogy turisták jönnek a folyók találkozásához. Az oktatásnak pedig nyilvánvalóan piacképesnek kell lennie!
A Fészekben szó esett még a pár év alatt 40 százalékkal növekedett győri autóállományról és az utak felújításáról, a számítógép-vezérlésű gyorsabb közlekedésről, és Győr, mivel vannak tartalékai, Kun András szerint képes rá, hogy lassítsa a szigorító intézkedések hatásának begyűrűzését a városba, és ezzel gyorsítsa a fejlődést.
A jelölt a következő mondattal zárta bemutatkozását: „Sok mindent tudok, de nem eleget. Így nem vagyok még elég jó polgármesternek, de a jelöltek közül én vagyok a legjobb!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugalomra int Balogh

Balogh József győri polgármester közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a tüntetésekkel… Tovább olvasom