Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Fennakadt a Duna gönyűi kőzárásán az angol jacht - fotók

Levontatták a Duna gönyűi kőzárásáról azt az angol jachtot, amelyik még pénteken akadt fenn a köveken.

A Budapestre tartó három fős társaság este akart a csendes öbölbe befordulni, ám a hajó vezetője ˝elnézte˝ a piros bóját és ráfordult a zárásra. A jachton utazók három éjszakát töltöttek megfeneklett hajójukon, senki nem sérült meg.

Három éjszakát töltött a Nagy-Duna gönyűi hajóleeresztő rámpájánál lévő kőzárásán az három angol nyugdíjas, akik múlt héten pénteken este fél 8 körül akadtak fenn jachtjukkal a köveken. A bajbajutottak segítségére siettek a Felső-dunai Vízi Polgárőr Egyesület polgárőrei, a BRFK Dunai Vízirendőrség Komáromi Rendőrőrsének járőrei, azonban biztonságosan nem tudták levontatni a megrekedt hajót.

Jachtot mentettek Gönyűnél. Fotók: Tóth Gyula

Mivel személyi sérülés nem történt, s a hajótest sem kapott léket, a tulajdonos úgy döntött, nem hagyják el a jachtot. Eközben felvették a kapcsolatot az angol nagykövetséggel, s elkezdték szervezni a mentést. A kényszerű veszteglés alatt a polgárőrök és a vízirendőrök vigyázóan többször is felkeresték az angol házaspárt és a velük utazó barátjukat.
Megtudtuk, hogy a jacht Angliából indult, Budapestre tartott. Pénteken délelőtt zsilipelt Bécsnél, majd estére jutott el Gönyűig. Ott a rajta utazók pihenni szerettek volna, ezért be akartak fordulni az öbölbe. A hajót vezető férfi ,,elnézte" a piros bóját, s ahelyett, hogy mögötte fordult volna, már előtte a nyugodt öböl felé kormányzott. Mivel a víz a kőzárás teteje felett hullámzott, nem vette észre a köveket, így a hajó alja fennakadt, az áramlás pedig folyásiránnyal szembe fordította a hajót.

Mivel nem volt életveszély, s hajózó utat sem veszélyeztetett a jacht, nem azonnal kezdtek annak levontatásába. S miután tegnapra sikerült megállapodni, hogy ki fizeti a költségeket, a vízügyi igazgatóság kitűző hajója és legénysége, valamint a vízi rendőr polgárőr páros segítségével a hajót kiszabadították a fogságból és a kikötőbe vontatták.

Az angol utas elmondta, hogy egy alkatrész törése miatt csak a javítás után tudnak továbbhaladni, de azon is gondolkodnak, hogy kiemeltetik a járművet, hogy megnézzék, az alja mennyire sérült, biztonságos-e az utazás.

Olvasóink írták

  • 6. állampógár 2013. május 28. 19:30
    „3.Szerintem is.A cikkíró még nem járt az Adrián a jelek szerint.Vagy Monte Carloban.Ott vannak yachtok ez csónak.”
  • 5. Pedró 2013. május 28. 14:18
    „Hol van a jacht??
    Egyik képen sem látom...”
  • 4. ccc 2013. május 27. 21:39
    „Végre egy értelmes, jól megfogalmazott, részletes és egyértelmű tájékoztatást adó cikk. Gratulálok! Más: remélem én is így élem nyugdíjas éveim :-) és valahol megfeneklek a yachtommal a Temzén :-)”
  • 3. Truder 2013. május 27. 21:27
    „ez jacht? szerintem motorcsónak...”
  • 2. ATX 2013. május 27. 16:49
    „A "dunai hajós"...”
  • 1. Mankapunka 2013. május 27. 16:44
    „Ezt miért nem lehet máskor is alkalmazni, hogy akkor állnak neki a teljes mentésnek, ha meg van, ki csengeti ki?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SzFeszt fellépő: LK-BEAT

A zenekar 1985 júniusában alakult. Tovább olvasom