Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Felvételi magasabb pontokkal

Győr - Az általános iskolák nyolcadikosai közül több mint kétezren írtak idén központi felvételit a megyeszékhelyen: ennek eredményét tudta most meg a Kisalföld. A győri diákok jobban teljesítettek, mint tavaly, de a kérdéssor is jóval könnyebb volt – állítólag.

Annak ellenére, hogy az oktatási tárca még most is azt mondja, hogy mivel a középfokú oktatásban jóval több a hely, mint amennyi a jelentkező, ezért a középiskolák csupán saját fontosságukat akarják igazolni a felvételiztetéssel (fenntartva a helyhiány és a verseny indokoltságának látszatát); idén is számos magyar iskolában kértek központi felvételit a jelentkezőktől. Szám szerint: az általános iskolák százezer végzőséből hetvenezren írták meg a középiskolai felvételit néhány héttel ezelőtt. Győrben húsz önkormányzati iskolából tizenötben mérték 2032 nyolcadikos diák „matematikai és anyanyelvi kompetenciáit" – felvételiként.

A felvételiztető győri iskolák (20-ból tehát 15) aránya az országos átlagnál magasabb, ugyanis a hazai középfokú iskolák mintegy 55 százaléka elfogadja az általános iskolai tanulmányi eredményeket, s ezek alapján veszi fel a tanulókat a kilencedik osztályba.

Az érintett diákok mostanra kell hogy tudják a saját elért pontszámaikat: az eredményekről legkésőbb február 12-ig kellett őket értesíteni, a jelentkezéseiket pedig február 20-ig adhatják le a győri felvételi központban. Ám a pontszámokból készített gyors statisztika – amit az önkormányzat oktatási irodája bocsátott rendelkezésünkre – bizonyára hasznos útmutatást ad számukra.

Ők már túl vannak a felvételin – a győri Bercsényi-iskola kilencedikesei tavaly kezdték el középiskolai tanulmányaikat. Fotó: Krizsán Csaba
Ők már túl vannak a felvételin – a győri Bercsényi-iskola kilencedikesei tavaly kezdték el középiskolai tanulmányaikat. Fotó: Krizsán Csaba

Lássuk tehát: 2062 jelentkezőből végül 2032-en töltötték ki a felvételi tesztlapokat Győrben, közülük a felső kategóriába, ami az ötventől száz pontig eredményt jelenti, 1185-en (57,47 százalék) fértek be. Harminc és negyvenkilenc pont között 747-en teljesítettek – a jelentkezők 36,23 százaléka. Nulla és huszonkilenc pont között 100 diák (4,85 százalék) válaszolt a kérdésekre. A két véglet között nyolcvanpontnyi különbség van: a legtöbbet 96 ponttal érte el valaki a 2032 felvételizőből, a legkevesebbet teljesítő neve mellett pedig 16 pont szerepel.

Logikus, hiszen így volt mindig: a jó hírű iskolákba magasabb pontszámokkal lehet bejutni, az idei eredményekből pedig az látszik: míg tavaly a felső kategóriába kerülés már komoly bizakodásra adhatott okot, most minden második diák ide került, így nagyobb lesz a verseny.

A tanárok – de maguk a diákok is – azt mondták a januári felvételi után, hogy a kérdéssor lényegesen könnyebb volt, mint a tavalyi.

A jobb eredmények is nyilvánvalóan ebből adódnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teendők válság idején

Győr - A megyei kereskedelmi és iparkamara a világgazdasági válság hatásainak kezelésére alkalmas… Tovább olvasom