Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Felújították a mórichidai óvodát

A tető- és a nyílászárók cseréjével, a szigetelés és a fűtés korszerűsítésével több mint tízmillió forintból újították fel a község óvodáját, amely a település megtartóerejét erősíti.

Az ünnepélyes átadásra sokan eljöttek, a legkisebbek pedig örömmel vették birtokba régi-új óvodájukat, s próbálták ki az udvari ivókutat.

˝Nehéz manapság pályázni, még nehezebb nyerni, az igazán kemény diót pedig az önrész előteremtése jelenti˝ – fogalmazott Ihász László polgármester, aki szerint az összefogás erejét dicséri a faluban, hogy a képviselő-testület egy emberként állt a jó ügy mellé, emígy pedig az elmúlt évek legfontosabb beruházásának tartják a három falu kicsinyeit befogadó óvoda működtetését. Dóka Zoltánné körjegyző hozzátette, Árpásról és Rábaszentmiklósról is érkeznek ide gyerekek, s reményeik szerint a jelenlegi két csoport a jövőben tovább bővül.

Kardos Zsuzsanna lelkész és Gyűrű Ferenc plébános kért áldást az óvodára. Fotó: Har
Kardos Zsuzsanna lelkész és Gyűrű Ferenc plébános kért áldást az óvodára. Fotó: Har

Bognárné Kiss Erzsébet szülőként és helyi pedagógusként is támogatta az elképzelést.

˝Nagy öröm ez nekünk, hisz ahol az óvoda, az iskola megszűnik, ott megkezdődik az elvándorlás, a szülők más lehetőség után néznek. Szép lett az épület, büszkék vagyunk rá, s ez nem csak szülőként öröm nekem, hisz látom a leendő kisdiákjaimat. Csendes, békés település a mienk, az óvoda a fiatalok számára vonzóbbá teszi a települést.˝

Azt már Kovács Csilla óvodavezetőtől tudtuk meg: az óvodai nevelés programját az országos alapprogramhoz igazítva Mórichidán is megújították, ebben pedig a hagyományápolás élvez elsőséget. Németh Szabolcs, Rábaszentmiklós polgármestere ˝hazajött˝, hisz egykor ide járt óvodába, így a szíve csücske maradt az intézmény. ˝Szeretnénk, ha továbbra is ide járhatnának a gyerekeink óvodába, s ha anyagilag most nem is tudtunk segíteni, de erkölcsileg, gesztorönkormányzatként mindenképpen a felújítás mellett voltunk.˝

Falunap helyett idén burgonyafesztivál

Délután vidámság és szórakozás várta a helyieket: hagyományteremtő szándékkal először szerveztek burgonyafesztivált babgulyással és krumplis pogácsával, szabadidős és kulturális programokkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra itt lesz a kánikula

Hétfőn a térségünkben már várható napsütés. 28 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet, hőség főleg… Tovább olvasom