Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Felújított járdát adtak át 16 millióból Győrben

A Kálóczy téren a Hédervári úttól a Rónay Jácint útig terjedő 190 méteres hosszon újíttatta fel a város a burkolatot.

Járdaátadásra volt kedden délelőtt hivatalos a sajtó, a Kálóczy téren a Hédervári úttól a Rónay Jácint útig terjedő 190 méteres hosszon újíttatta fel a város a burkolatot 16 millió forintból. Az eseményen Somogyi Tivadar és Fekete Dávid alpolgármester, önkormányzati képviselő és Prédl Antal, a Győri Útkezelő Szervezet vezetője is részt vett.

A Kálóczy téri – északi oldali, az idősotthon előtt futó – járda szerepe az egyetem folyamatosan növekvő hallgatói létszáma miatt is megnövekedett. A burkolat állapota egyre romlott, a döngölt földre fektetett, mintegy negyven éves aszfaltréteg nemcsak egyenetlenné vált, de csúnya is volt. Az eső után maradt nagy tócsák a templomba, az orvosi rendelőbe és a nyugdíjas otthonba tartóknak sok bosszúságot okozott. Csak rontott a helyzeten, hogy a közműjavítások utáni helyreállítások is sok esetben csak foltszerűen történtek.

A lakóutca program keretén belül most a teljes járdaszakasz megújult. A régi aszfalt helyére új pályaszerkezet, szürke színű, hat centiméter vastag térkő került. A kapubejáróknál erősített burkolat alap készült, a járda szegélyei pedig úgy lettek kialakítva, hogy ha a későbbiekben felújítják a parkolókat, megfelelő magasságúak legyenek. A szabálytalanul parkolásnak is vége, az orvosi rendelő bejárata elé virágládák kerültek.

Olvasóink írták

  • 11. todoer 2013. november 22. 10:41
    „És mennyibe került a járda felújítása ( ténylegesen ) ? Ha ilyen drágán dolgozik egy kivitelező akkor sürgősen másikat kell helyette keresni . Vagy ezt a térburkolót is egyenesen Olaszországból hozták kamionnal ?”
  • 10. megmindiggyöri 2013. november 20. 08:16
    „"Felújított járdát adtak át 16 millióból Győrben" - arról nem is beszélve, hogy a Kisalföld nagyszerű újságírója által adott cím szerint csak az átadás került 16 millióba. Azt még nem is tudjuk, hogy akkor mennyibe került maga a felújítás:)))”
  • 9. InciFinci 2013. november 19. 21:08
    „Azannyát! nem semmi!
    Hé, valaki! illetékes! Kérem, válaszolna Tündenéne kérdésére?!

    Folyamatban van a Liezen-Mayer utcai rendelő felújítása.”
  • 8. Legs 2013. november 19. 16:46
    „4. Tündenéne 2013.11.19. 13:59

    Jövőre elvállalunk mi is egy pár száz métert?Felezünk.Ha egy év alatt megcsináljuk akkor is 5 -6 évi jövedelmünket fedezi.”
  • 7. Mankapunka 2013. november 19. 16:20
    „Miért nem jó az aszfalt?

    Ezen a helyen meg amúgyis sokan állnak tilosban, és mindenki hederít rá, meg a Rónay Jácinton is a házépítés előtt.”
  • 6. klotzild 2013. november 19. 15:05
    „4 A zsebpénz :)”
  • 5. W118 2013. november 19. 14:47
    „m2 -re 42 000 Ft ?
    Térkő akció!
    20 x 10 x 6 cm-es Pilis térkő Őszilomb színben
    most 11% kedvezménnyel, nettó 2000 Ft/m2 áron!
    Az első találat a kínálatból és van 1900-ért is.

    Szorozzuk meg 5-el,hogy a kavics meg a munka is meglegyen a szegéllyel együtt és adjuk hozzá.
    Akkor is csak kb netto 12 000 Ft.
    Csatlakozom Tündenénéhez , Mégis mi a rosseb kerül 16 millióba egy kevesebb, mint 200 m-es járdán???”
  • 4. Tündenéne 2013. november 19. 13:59
    „Mi a rosseb kerül 16 millióba egy kevesebb, mint 200 m-es járdán???”
  • 3. Oreg35 2013. november 19. 13:53
    „Divatba jött a "térkövezés"! Egy járda felújítást olcsóbban is meg lehetne csinálni, ha nem a nagyképű pazarlás dominálna!
    Vajon melyik haver járt jól ezzel a munkával?”
  • 2. soppet 2013. november 19. 13:52
    „1 m x 2 m szélességben = 84.210,-Ft”
  • 1. ferdo 2013. november 19. 12:55
    „16 millió forintból már egy komolyabb családi házat fel lehet építeni gépészettel, mindennel együtt. Nevetséges.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenes projektmenedzsment képzések indulnak Győrben

A képzések helyszíne a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épülete. Tovább olvasom