Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Félti Szentiván az új (tan)termeket

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a győrszentiváni Váci-iskola pedagógusai, miután felröppent a pletyka, hogy az iskola diákjai mégsem használhatják majd az intézménnyel egybeépített új közösségi ház tantermeit.
Félig-meddig az iskolával egybeépítve épült meg az új szentiváni közösségi ház, úgy, hogy a különálló épületet folyosó köti össze az iskolával, s annak földszintes épületére is ráépítettek egy pluszemeletet.

Utóbbi öt új tantermet jelent, amire nagy szüksége van az intézménynek, a gyerekek ugyanis hely hiányában sokszor kénytelenek az ebédlőben tanulni. Íratlan megállapodás volt a város és az iskola között, hogy ha elkészül az új emelet, a diákok birtokba vehetik a termeket, a napokban felröppent azonban a pletyka, hogy egyes önkormányzati képviselők inkább fenntartanák a helyiségeket kulturális célokra. Az iskola pedagógusai ijedtükben aláírásgyűjtő ívet nyomtattak, amit a gyerekekkel küldtek haza, arra buzdítva a szülőket, szignójukkal tiltakozzanak a gyerekek esetleges „kirekesztése" ellen.

Egyelőre csak azt beszélik

– Innen-onnan hallottuk, hogy legfeljebb az egyik helyiséget használhatjuk majd, számítástechnika-teremnek, a többit fenntartják a fellépő művészeknek és csoportoknak, öltözőnek – mondta Margitics Miklósné, az iskola igazgatója, aki néhány nap után leállította az aláírásgyűjtést. Kiderült ugyanis, hogy felesleges aggódni; nemcsak azért, mert az új épületrésznek egyelőre használatbavételi engedélye sincs, hanem mert még azt sem tudni, milyen formában fog működni az új intézmény. Dr. Papp László győri jegyző szerint ez nem is dől el addig, amíg be nem fejeződik a győri iskolák hamarosan kezdődő átvilágítása.

Átvilágítás után kiderül

– Két héten belül eldől, melyik pályázó cég végzi majd azt az átvilágítást, amelynek során az összes győri oktatási intézményt megvizsgáltatja az önkormányzat, s amelynek eredményeként megtörténnek majd a hatékonyabb működést, oktatást célzó átszervezések. Ez természetesen a Váci-iskolára is vonatkozik, s amíg a szakértők nem végeznek, azt sem tudjuk, milyen szervezeti formában működik tovább a közösségi ház és az iskola – mondta a jegyző. Utóbbira több lehetséges megoldás is kínálkozik (a végső szót a győri közgyűlés mondja ki), különösen, hogy mérlegelni kell a másik két szentiváni intézmény – a Móricz-iskola és a Kossuth Lajos Művelődési Ház – további működését is. Az egyik lehetőség, hogy összevonják a Váci-iskolát és az új „kultúrközpontot", s azok ÁMK-ként működnek tovább, esetleg mind a négy intézményt közös irányítás alá helyezik. Margitics Miklósné szerint, aki ősszel nyugdíjba vonul, így „tét nélkül" mondhatja el véleményét, az utóbbi alternatíva lenne a legkézenfekvőbb, így tudnának a leghatékonyabban működni az iskolák és kultúrházak.

A megoldás kézenfekvő lenne



A jegyző szerint akármi is lesz a megoldás, egy biztos: az új közösségi ház a szentivániaké lesz – gyerekeké és felnőtteké egyaránt –, s egészen bizonyos az is, hogy sikerül mindenki számára megnyugtató megoldást találni.

– Miért ne használhatnák a termeket délelőtt a
diákok, délután, este pedig a hobbicsoportok, a fellépő vendégek? Idő előtt tiltakozni, aláírást gyűjteni nincs értelme, hiszen a termeknek egyelőre használatbavételi engedélyük sincs – a műszaki átadásnak júliusra kell megtörténnie –, ráadásul törvény írja elő, hogy mielőtt a működésről döntés születik, az önkormányzatnak kötelező megkérdeznie az összes érintettet, a szülőktől a pedagógusokig – mondta dr. Papp László, aki csütörtökön rendkívüli tantestületi ülésen nyugtatta meg az iskola tanárait.

Pomaranski Luca

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől ismét műkődik 2-es posta Győrben

Győr legforgalmasabb postáját tavaly júliusban zárták be – felújítás miatt. A munkákkal… Tovább olvasom