Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 11°C | 21°C Még több cikk.

Felszólítanak az elutasításra

Győr - A Fidesz győri elnöksége a Bajnai-csomag megtagadására szólította fel a város két szocialista országgyűlési képviselőjét, Balogh Józsefet és Molnár Csabát hétfőn.
„Az intézkedési terv az egykori Bokros-csomaghoz hasonlít. Nem tartalmaz reformlépéseket, csak brutális megszorításokat. A megoldást nem a szegény emberek újabb megsarcolása, hanem az előrehozott választások, a társadalmi többség támogatása mellett megalakuló új kormány tevékenysége jelenti" – olvasható a közleményben.

A két politikus a Kisalföld kérdésére jelezte: nem tesz eleget az ellenzéki párt felszólításának. „A Bajnai-csomag elképzelései sajnos elkerülhetetlen, kényszerű lépések az ország túlköltekezése és a reformok elmaradása miatt. Mi nem a népszerűséget tartjuk szem előtt, hanem az ország érdekét" – fogalmazott Balogh József. Molnár Csaba szerint a válságból való kilábalás legrövidebb és leggyorsabb útja a miniszterelnök-jelölt által felvázolt intézkedések elfogadása. Megjegyezte: nem fogadja el az utasítást attól a Fidesztől, amelynek semmilyen válságkezelő programja sincs.

Olvasóink írták

  • 5. elemér 2009. április 10. 05:53
    „Nocsak, Hitler az volt és úgy néz ki hogy ott ujra lessz.”
  • 4. G.D 2009. április 09. 23:13
    „Te idióta! A Hitler az volt, nem van vagy lesz!”
  • 3. elemér 2009. április 09. 07:07
    „Igy müxik a 2 pártrendszer, és Hitler se tud majd csodát csinállni.”
  • 2. marten76 2009. április 07. 21:25
    „Üss...i like it.”
  • 1. TancsKaszabell 2009. április 07. 20:03
    „Olvasom a Kisalföld portálon.....na hát,........mi a fene,már velünk leveleznek ?

    "Nyílt levélben szólítja fel a győri MSZP-s képviselőket a Fidesz helyi elnöksége a Bajnai-csomag megtagadására. A levelet Molnár Csabához és Balogh Józsefhez címezték. Azt kérik a győri politikusoktól, hogy a székesfehérvári polgármesterhez hasonlóan ők is határolódjanak el a miniszterelnök-jelölt programjától."

    Mire is kérnek bennünket ezek a semmirekellő szájjártatók ?

    ".........a Bajnai-csomag megtagadására......." De hát Önök nem mutatnak semmi kiutat,ez sem jó az sem jó ! Hol a Fidesz csomag,egyáltalán,hol van ennek a pártnak a programja ? Van ?Az egész világban terveket alkotnak,újra és újra átértékelik és próbálnak tenni valamit a túlélésük érdekében,....Együtt!!
    Önök saját érdekükben, a mi kárunkra jól titkolják a terveiket !

    ".........megszorító intézkedések.................." Önök szerint semmi szükség a túlköltekezés visszafogására ? Szerintünk igen, mert kilóg a fenekünk a gatyából, lábunk a takaró alól,........vagy nem ? Hát akkor? Csak nem az adókat kellene csökkenteni ? Meg még új több tízezer munkahely létrehozásának ígéretével handabandáznak. Amikor éppen azzal van elfoglalva minden tisztességes erő az országban ,hogy megvédjék a meglévő munkahelyeket,akár a munkaidő csökkentése árán is,azok következményeivel együtt.

    ".........kendőzetlen megsarcolás ................" Népnyúzó kormány.................... ,persze,persze ezt már ismerjük. Továbbá, meg még egyébként, is "gyakorta rátámad a nemzetére",ez a beste baloldal.

    ".........alkalmatlan a válság kezelésére........" Ó,hát mégis csak válság van, amiről eddig nem igen vettek tudomást ! De azért aki figyelmesebb, az látja,hogy itt ott már elkezdtek fütyörészni jogos félelmükben,már azok akik gondolkodnak még a elbolondított szimpatizánsok között.

    ".........a megoldást nem a szegény emberek újabb megsarcolása......."
    Ha ez az ?
    Akkor hát, mi a megoldás, mit kellene együtt tennünk?
    Ideje lenne elárulni, mindnyájunk érdekében,de hát nem ártana a szimpatizánsoknak is elárulni, mert azok sem tudják akárhányszor kérdezik is őket. Csak az ismert propaganda szövegeket válaszolják,vagy csak szimplán gyalázkodnak. Érdemi válaszok nincsenek erről az oldalról! Szájjártató barátunktól sem,pedig Ő nagy szakértője ennek. A sajtó jó része együttműködő !
    Csak locsogás,mellébeszélés,na és persze a szokásos kérdésekbe burkolt vádaskodások ! Válaszok, érvek persze nincsenek !

    ".........nem tartalmaz reformlépéseket,......" Hát igen mert most tüzet oltunk.
    Ha még emlékszünk éppen a fideszes ellenzék akadályozta meg a reformok beindulását,csírájában,300 Ft-os ostoba kérdésekre, kikényszerített népszavazásnak nevezett színjátékkal, amely miatt az egész gondolkodó világ rajtunk röhögött,na és persze nem mellékesen az alkotmányunk védelmét művelőkön is ! Micsoda képmutatás jellemzi ezt a pártot !! Döbbenetes,és vezetik a közvélemény-kutatások táblázatait !
    Nos !
    Azóta nevezem a Fideszt úgy egészében elvei és tettei alapján a semmirekellők pártjának, kártevőknek !
    Személyes törekvéseiket,más társadalmi csoportokkal való összefogásukat tisztátalannak, bűnösnek tartva ! Nagy varázslók Ők, mint KIÓ,a nagy illuzionista a szimpatizánsaik pedig a közönség,akiknek könnyű álmot ígérnek.El is hiszik !

    Esetleg néhány ötlet javaslat a súlyos gondjainkra ?

    ".........az elmélyülő szegénység kezelésére,.............",
    ".........a rohamosan növekvő munkanélküliség megfékezésére.......".

    A Fidesznek nincsenek tervei,csak a szokásos ráolvasással felérő lózungok. Majd ha mi stb............

    De hát nekünk nincs már elég időnk,bajban vagyunk,bajban van az ország !

    Ó Fidesz ,hát mit is tegyünk mi boldogtalanok,ebben a helyzetben, akik nem fideszes torz optikán keresztül látjuk és érzékeljük a világ ,illetve az ország gondjait,jövőjét ?
    Mit akarnak Önök ? Mikor árulják el a " tutit " ? Ezt így kérdezik manapság
    a gyerekeink sok féle vonatkozásban.
    Biztosak lehetnek benne, ezt meg fogják kérdezni akkor is amikor felnőttek !

    Igazán elmondhatnák ,persze nem olyan módon,hogy "fogjuk meg és vigyétek,tegyétek" !
    Hanem, hogy együtt tegyük amit kell,mert ha hiszik ha nem, csak akkor lehetünk sikeresek!Vagy ez nem számít Önöknek semmit ?

    A szimpatizánsaik,hát azok pedig félrevezetett,becsapott emberek ,kik minderre,- persze velünk együtt-, rövidesen rá fognak döbbenni, úgy 2010 -ben az azt követő hónapok,vagy évek súlyos kényszereivel szembesülve.
    Nagyon morcosak lesznek,kezelhetetlenek,jobban, mint a szélsőjobb ma az utcáinkon, persze ezt Önök tudják,de Önök nem félnek tőlük , hiszen az Önök hallgatólagos támogatásával és pénzén egyházi áldással, teszik amit tesznek. Hányan voltak a Hősök terén?Húszezren,kétszázhúszezren,kétmillióan mint a múltkor !
    Hát engem ez a számháború nem igazán érdekel. Szerintem túl sokan voltak azon a téren,túl sokan vannak, már most is. Busa fejük tele van zavaros, veszélyes, romboló, tisztátalan,emberellenes,- a szörnyű közelmúltunkat idéző külsőségekkel teleaggatva,dekorálva-, gondolatokkal.
    Semmi jó nem várható tőlük,egyébként sem tartom hazafiaknak őket,ők is szimpla kártevők !

    Egyre többet jut eszembe ennek a pártnak a tevékenysége kapcsán az MSZP-s politikusok gyakori "hazaárulással" vádolása.
    Itt az ideje elgondolkodni azon,hogy ki is a "hazaáruló" ebben az országban, persze ha egyáltalán, ezzel bármely párt komolyan vádolható lenne,ma?

    Ez az ellenzék ? Nem ! Nem, "hazaáruló", hanem felesleges ballaszt az ország most viharos vizeken hánykolódó hajóján,de már a kikötő felé tartunk !És ettől fél ez a hataloméhes ellenzéki párt,a lehetséges sikertől, hogy idő előtt beérünk a biztonságot jelentő kikötőbe és bizony Ők ebben nem vettek részt. Sőt ! Nehéz sors vár rájuk !Ez mindig nehéz örökségük lesz !
    Soha nem szabad ezt a bűnüket elfelejteni !

    Mindezért, véleményem szerint Önök, egy semmirekellő pártnak a tagjai,tudatos kártevők,ballasztok az ország hajóján !

    Vegyék úgy,hogy Én is írtam egy felszólító nyilatkozatot,valahogy így szólna az erről írt tudósítás :
    Ki is a címezett ? A semmirekellők pártja és az összes szimpatizánsai !

    " Az MSZP tagsága és szimpatizánsai felszólítjuk az ország fideszes képviselőit és szimpatizánsait , hogy a hét éve folytatott nemzetellenes és konfrontatív , kártékony politikai magatartásukkal hagyjanak fel,az ország érdekében.
    Azt kérjük,hogy az eddigi mindent tagadó,együttműködésre képtelen politizálásuk helyett törekedjenek a szükséges nemzeti összefogásra,legyenek tekintettel az ország egészének érdekeire,és működjenek együtt a kormányzattal,mert ez az egyetlen járható út a ciklus végéig.
    Hagyjanak fel a közhangulat folyamatos rombolásával,az összefogás erejébe vetett hitünk gyengítésével, vallják be ,hogy tévedtek, amikor azt állították,hogy minden rossz csak a kormányon múlik, nincs válság, és rögtön vége lesz minden gondunknak ha a Fidesz kerül hatalomra.
    Ne a hatalom azonnali és kizárólagos megszerzésére,törekedjenek,most nincs itt az ilyen "hatalmi játékoknak" az ideje !
    A minimum,amit egy tisztességes ellenzéki erőtől elvárhatunk az az,hogy kivárja a sorát türelemmel ! Bízhat abban ez a semmirekellő párt,hogy marad még teendője neki is,mert sokáig fog tartani amíg kedvezőbbé válik a minket körülvevő gazdasági környezet amelyhez bizony mi ezer szállal kötődünk.
    Mert a válság nagyon mély,és igen sok hibát követtünk el,persze azért mert mi
    megpróbáltunk dolgozni az országért.A Fidesz pedig ugye "küzdött" !
    Amikor pedig itt az ideje, a demokrácia játékszabályai szerint, mi remélem tisztességes ellenzék leszünk, mert az ország léte a legfontosabb a számunkra."

    Most olvasom,a Fidesz visszautasította Bajnai Gordon együttműködésre vonatkozó felkérését.
    Elszomorító a helyzet ! Újabb vonás ennek semmirekellő pártnak a rovásán.
    Gondjaink nem enyhültek,súlyosbodtak!A Fidesz folytatja a hatalomért a küzdelmét,az ország rovására.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érjünk át a ˝fitness-zebrán˝!

Győr - Jó hírrel kezdjük: ha nincs különösebb forgalom, normális tempóban végig lehet menni a győri… Tovább olvasom