Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Felszentelték a 290 éves megszépült fenyőfői templomot

Tábla hirdeti büszkén Fenyőfőn, hogy valamivel több, mint 15 millió forintból újult meg a 131 lelket számláló közösség temploma.

Az egyháznak nyújtott pályázati támogatásból az udvar és a kerítés is méltó lett a megszépült, 290 éves épülethez. A templomot szombaton szentelték fel.

Utoljára 15 éve újították fel – akkor belülről is – a fenyőfői római katolikus templomot, de mind a külsejére, mind az épület előtti térre ráfért az újabb gondoskodás. A templom már 1720 óta áll az ősfenyveséről híres bakonyi tepülésen, s a 131 lelket számláló közösség ünnepként élte meg szombaton az újabb megszépülést. Az egyház bruttó 15 millió forintot nyert e célra, ebből építették ki az új kőkerítést is az istenháza körül, míg az udvart fűvel és fákkal ültették be.

A templomot Gyűrű Géza érseki helynök szentelte fel. Fotó: Cseh Róbert
A templomot Gyűrű Géza érseki helynök szentelte fel. Fotó: Cseh Róbert


A templomot szombaton szentelte fel Gyűrű Géza érseki helynök, a szentmisét megelőző átadáson Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke is beszédet mondott. A település életében nagy eseményről van szó, ezt jelzi az is, hogy a minden évben megrendezett falunapot idén a templomszenteléshez kapcsolták. Emiatt a délután hangulata már oldottabb és világiasabb volt, fellépett Kadlott Karcsi, a Sramli Duó, a Piás Nővérkék és a veszprémi DAL-MA Művészeti Egyesület.

A templom új felszentelése alkalmából szentmisét is tartottak az ősfenyveséről híres faluban. Fotó: Cseh R.
A templom új felszentelése alkalmából szentmisét is tartottak az ősfenyveséről híres faluban. Fotó: Cseh R.

Már most is vannak érdeklődők, akik szívesen települnének a bakonyi településre.
Klauz Dezső polgármester Fenyőfő terveiről elmondta: eddig elbírálatlan maradt az a pályázat, amelyet parkosításra, térkövezésre és parkoló kialakításra nyújtottak be. A néhány millió forintos beruházás azt szolgálná, hogy a falu centrumát a most megújult templommal jóval vonzóbb gyalogút kösse össze. Az önkormányzat reméli, hogy ősszel megítélik e célra a központi támogatást. Tervezik azt is, hogy felújítják a jelenleg kevés célt szolgáló faluház épületét, itt kaphatna helyet többek közt az orvosi rendelő. S ami szintén folyamatban van: módosítják a rendezési tervet, hogy 15 új építési telket adhassanak át. Klauz Dezső szerint már most is vannak érdeklődők, akik szívesen települnének be a Győrtől egyébként 50 kilométerre fekvő bakonyi településre.

Olvasóink írták

  • 3. janika 2010. augusztus 19. 06:18
    „Lám téged már jól elkábítottak!”
  • 2. Hozzászóló 2010. augusztus 13. 11:02
    „Szegény janika folyamatos késztetést érez, hogy az összes egyházi témához hozzászóljon valami nagyon okosat. Ilyen szintű kényszeres viselkedéssel sűrűbben kellene látogatni a pszichológust. Vagy el kellene menni egyszer egy templomba...”
  • 1. janika 2010. augusztus 09. 08:14
    „No most aztán elő a farbával bevallani az össze bűnt! Hogy erre mindig van köz pénz!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áramkimaradások: a gallyazás lehet a megoldás

˝Szél, áramszünet, bejelentés, hitegetés, késedelmes szolgáltatás-visszaállítás – ez… Tovább olvasom