Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Felosztották a pénzmaradványt

Több mint egymilliárd forintos szabad pénzmaradványt osztott fel csütörtöki ülésén a győri közgyűlés.
„ Beruházási előirányzatainkat háromszorosára emeltük, felújítási programjainkat az eredetileg tervezetthez képest megnöveltük" – így értékelte Balogh József győri polgármester a tegnapi közgyűlésen a város tavalyi költségvetését, amelynek zárszámadása most került a képviselők elé. Az előterjesztésből kiderült: a megyeszékhely december 31-én mintegy két és fél milliárd forintos pénzmaradvánnyal zárt, amiből 1,3 milliárd a szabadon elkölthető rész.

A politikus úgy vélte: mindez elsősorban az állami visszatérítésnek, valamint a tervezettet jóval meghaladó helyiadó-bevételeknek köszönhető. Az 1,3 milliárd forintot az idei költségvetésben meghatározott elvek alapján osztották fel – közölte. Intézményfelújításra majd 700 millió, az utakra közel 300 millió forint jut, de kerül belőle 94 millió a városháza már-már balesetveszélyes villamos hálózatának rekonstrukciójára is.

Németh Zoltán, a jobboldali frakció vezetője úgy vélte, a pénzmaradvány nagy része fiktív, mert hátterében el nem végzett felújítási és karbantartási feladatok állnak. Kalmár Ákos frakcióvezető-helyettes kijelentette: az adóbevételeket alulbecsülték, az utakra pedig az utóbbi évek legkevesebb összegét költötték tavaly. A baloldalról többen megjegyezték, hogy a Nádor aluljáró építését is hozzá kellene számolni az összeghez. A testület végül elfogadta az előterjesztést.

Nagy vitát váltott ki a hősök emlékművére vonatkozó javaslat. A vita kezdetekor a NE-felejcs Polgári Egyesület képviselői „Követeljük az Országzászlót" feliratú táblát emeltek a magasba. A civil szervezet tavaly decemberben hatezer aláírást nyújtott be a városházára ezzel a céllal, amit Balogh József és több képviselő a tegnapi ülésen is irredentának minősített. A közgyűlés úgy döntött, a Bisinger sétányon kíván a Győrért és a hazáért áldozatot hozott hősök emlékére köztéri alkotást felállítani vagy emlékparkot létrehozni. Erre országos tervpályázatot írnak ki.
A képviselők megszavazták azt is, hogy a város 83 millió forintos pályázatot nyújtson be a központi vis maior keretre az árvízi károk enyhítésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A temetésre elnémultak a harangok?

Laposa Józsefné gyászol. A mezőörsiek polgármestere azonban nem csupán ezért szomorú. Úgy véli, ennyire még sem őt, sem a családjukat nem alázta meg senki. Szabó Gyula plébános ugyanis előzetes ígérete ellenére nem temette el az elhunytat, s a végső búcsú ideje alatt a harang sem szólalhatott meg. A plébános cáfolja mindezt. Tovább olvasom