Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Félmilliós nyomravezetői díj - Fegyverrel rabolta ki a győri takarékot

Az ismeretlen tettes a Jókai úton lévő takarékszövetkezetet rabolta ki még június elején.

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes, 2014. június 4-én 8 óra 26 perckor a győri, Jókai úton lévő Takarékszövetkezet irodájába ment be és az ott dolgozó alkalmazottakra fegyvernek látszó tárgyat szegezve, pénzt követelt.

A pénztáros a fenyegetés hatására a bevételt átadta.

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Győr-Moson-Sopron Megye Rendőrfőkapitánya nettó 500.000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi.

A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövető személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon személyesen, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), illetve a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-96/520-000-ás telefonszám 16-10-es mellékén. Bejelentését megteheti továbbá a 107 vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén, illetve bármelyik rendőri szervnél.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Központilag intéznek támadást a szúnyogok ellen - Itt a megyei települések listája

Több mint huszonötezer hektáron végzik el a szúnyoggyérítést. Tovább olvasom