Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Félmilliárdból új kórházi konyha, étkező

Győr - A megyei közgyűlés tavaly döntött úgy, hogy az általa fenntartott kórház kérésének megfelelően kiszervezi a betegétkeztetést. A győztes cég az üzletért cserébe vállalta, hogy mintegy félmilliárd forintból felújítja a konyhát.
A munkák elkezdődtek, nyárra látványos étkezde is fogadja a kórházi munkatársakat.

A megye legnagyobb egészségügyi intézménye, a Petz-kórház tavaly 48.500 fekvő beteget látott el, akiknek étkeztetését is meg kellett oldania. A kórházban nem mellékesen mintegy 2300-an dolgoznak: ők az épületen belüli étkezdében ebédelhetnek. A feladatot egészen a múlt év végéig a kórház maga oldotta meg, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az elavult rendszert (két telephelyen működött a konyha) fel kell számolni, a gépeket pedig ki kell cserélni. Csakhogy az is nyílt titok volt, hogy az a kórház, amely milliárdos adóssággal küzd, nem tud újabb félmilliárdot kivarázsolni a zsebéből – márpedig ennyibe kerül a felújítás.

A megyei közgyűlés tavaly szeptember 21-én a kórház kérésére úgy döntött, hogy az élelmezését kiszervezi, de a nyertes pályázótól cserébe azt kéri: vállalja a felújítás költségeit.

A munkák január közepén elkezdődtek, a kórház falán már látható, de még utópisztikusnak tűnő látványtervekből pedig július végére valóság lesz.

Nyárra elkészül: Ezekből a látványtervekből tényleg valóság lesz júliusban, az étkezőt a több mint kétezer kórházi munkatárs használhatja.

Nyártól tehát új konyha látja el a betegeket, az orvosok/ápolók pedig a megújult helyen étkezhetnek.

Dr. Tóth Ervin gazdasági igazgatót mindenekelőtt arról kérdeztük, hogy a munkálatokból mit éreznek meg a betegek. A válasza az volt: „A felújítást három szakaszra bontotta a nyertes cég, pontosan azért, hogy az ellátásban nagyobb fennakadást ne okozzon az átépítés. Az ilyenkor szokásos engedélyeztetési buktatók után az első szakasz rendben zajlik, s a betegek nagyon kis hányada érezhet ebből valamit, ugyanis csak néhány speciális diétát nem tudunk előállítani. Az átalakítás után azonban éppen ezen a téren tud majd a kórház többet nyújtani: a különböző betegségekre akár hetvenféle diétát is előírhatnak az orvosok, az új konyha teljesíteni tudja a speciális étrendeket." Arra a kérdésünkre pedig, hogy az étkezőt a hozzátartozók is használhatják-e, azt mondta: „Egyelőre nem, de úgy tudom, a cég terveiben szerepel, hogy a későbbiekben büférendszert alakítson ki a látogatók számára. Mi ehhez az engedélyt meg fogjuk adni."

Nyárra elkészül: Ezekből a látványtervekből tényleg valóság lesz júliusban, az étkezőt a több mint kétezer kórházi munkatárs használhatja.

Minden kórházzal kapcsolatos közvélemény-kutatási eredmény azt mutatja: a betegek leginkább a kórházi koszttal elégedetlenek hazánkban; a napi nyersanyagköltségre szánt 300 forint körüli összeget ennek ellensúlyozására emelték 500-ra a kórházakban. Ennek helyi folytatásáról Tóth Ervin azt mondta: „A múlt héten érkezett értesítés a minisztériumból arról, hogy az emelt összeget beépítik a betegellátásért adott összegbe, tehát a legalább kétféle menü marad továbbra is a győri kórházban."

Olvasóink írták

  • 1. Vendég 2008. március 05. 11:17
    „A Kisalföld ezek szerint nem csak az MSZP propagandaújságja... biztos megéri nekik. Aki ott van, tudja, mi történik valójában.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havi 1500 forint segít(ene) a bajban

Győr-Moson-Sopron - A múlt hétvégi vihar után sokan „verték a fejüket a falba", amiért nem… Tovább olvasom