Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Félmilliárdból új konyha

Győr-Moson-Sopron - A megyei közgyűlés tegnapi ülésén hivatalosan is bemutatták a képviselőknek a Petz-kórház új konyháját, amelyet csaknem félmilliárd forintból újítottak fel. Azt is bejelentették, hogy az MSZP-frakció új vezetőt és új helyettest kapott.
Hazai kórházakban nem ilyen szokott lenni a konyha, mint amilyen most a győri. Ehhez persze egy külső vállalkozó és csaknem félmilliárd forint kellett (430 millió forint plusz áfa) – ekkora összegből újult meg a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház étterme. A konyha átadásáról a Kisalföld is beszámolt a nyár végén, most a főigazgatón volt a sor, aki a megyei képviselő-testület előtt sorolta a számokat: a főző- és tálalókonyha, illetve az étterem három ütemben készült el, összesen 1822 négyzetméteren új és modern helyiség várja a dolgozókat és persze a betegeket.

Szakács Imre megyei elnök itt tette hozzá, a cél nyilvánvalóan az, hogy a betegek a napi étkezésben (magyarán az ételek minőségében) is érzékeljék a változást.

1822 négyzetméteren új és modern helyiség: A főző- és tálalókonyha, illetve az étterem három ütemben készült el.Fotó: H. B. E.
1822 négyzetméteren új és modern helyiség: A főző- és tálalókonyha, illetve az étterem három ütemben készült el.Fotó: H. B. E.

Azt mi tesszük hozzá, hogy mivel a kórház minden évben készít saját felmérést az ellátásról, így a betegek véleményét meg fogjuk ismerni.
A lényeg azonban az, hogy az önkormányzat ezúttal jó lapot húzott: néhány éve ugyanis volt már egy kísérlete arra, hogy a konyhai szolgáltatást kiszervezze, vagyis külső vállalkozásnak adja oda, de az nem jött be. Most a megbízott cég mindent napra és betűre pontosan teljesített – cserébe tíz évig ő üzemeltetheti a konyhát, amely a kórház ellátásán túl többletkapacitásra is képes.

A közgyűlés tegnapi ülése kevés vitát hozott, a képviselők legfeljebb azon szólalkoztak össze, hogy a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény akadálymentesítésre kiírt pályázatán jól vagy rosszul teljesített-e az önkormányzat. A lényeg az, hogy a teljes beruházás jóval többe került volna, mint amennyire eredetileg pályázott a megye, így az egyébként megnyert uniós pénzt visszaadta, a saját pályázati önrészből pedig egyelőre csak a liftet építi meg.

A nap krónikájához tartozik, hogy mostantól új frakcióvezetője és helyettese van a szocialista frakciónak: Molnár Csaba frakcióvezetőt Stipkovits Pál váltja, a helyettesi székben pedig Hordós Istvánt Aller Imre. A miértről Molnár Csaba azt mondta a Kisalföldnek: „Államtitkárként és országgyűlési képviselőként becsülettel nem tudtam volna vállalni tovább a frakcióvezetést, ezért erről a posztról lemondtam. Nem volt vita a frakcióban, egyhangúlag választottuk meg utódomnak Stipkovits Pált, aki a megyei közgyűlésben is tapasztalt politikus. A helyettesi helynél is egyértelmű volt a helyzet."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem várható felajánlás intervenciós felvásárlásra

Budapest - A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerint idén a bő termés ellenére sem… Tovább olvasom