Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Félmilliárd jut a helyi buszokra

Győr - Egy hónap múlva dől el, ki korszerűsítheti a győri tömegközlekedést nagyjából félmilliárd forintért. Az utasok automatából is vehetnek majd jegyet, és a megállóban állva tudni fogják, hány perc múlva jön a következő busz.

Tanácstalanul ténferegtek az utasok februárban, amikor háromszor is bombariadó volt a győri helyi buszokon, a rendőrség pedig a járatok vonalain nyomozott, merre lehetnek a járművek. Másfél év múlva már nem fordulhat elő ilyen, miután addigra korszerűsítik a megyeszékhely tömegközlekedését – igaz, az elsődleges cél nem az extrém helyzetekre való felkészülés.

Győr tavaly nyert 507 millió forint európai uniós támogatást a projektre, aminek teljes költsége 563,5 millió forint. Németh Zoltán alpolgármester lapunk kérdésére elmondta, hogy az önrészt a Kisalföld Volánnal közösen nagyjából fele-fele arányban állják. Az önkormányzat nemrégiben írta ki a közbeszerzési pályázatot a fejlesztésre. Az ajánlatokat június 15-ig várják, az eredményhirdetés tervezett időpontja június 29., a szerződéskötésé július 7. A politikus megjegyezte, hogy a megvalósulásban van némi bizonytalanság a gyenge forint és az áfa növekedése miatt: az uniós támogatást maximálták, így az esetleges költségnövekedést a pályázónak kell lenyelnie.

Kálmán Tamásné a buszmenetrendet böngészi a Honvéd ligeti megállóban. Másfél év múlva ˝totemoszlopokról˝ olvashatja le, hány perc múlva jön a következő járat.
Kálmán Tamásné a buszmenetrendet böngészi a Honvéd ligeti megállóban. Másfél év múlva ˝totemoszlopokról˝ olvashatja le, hány perc múlva jön a következő járat.

A politikus tájékoztatása szerint, ha nem lesz semmi gond a projekttel, az utasok 2010 októberétől számos változást tapasztalnak majd. Két tucat megállóba olyan tájékoztató táblák, ˝totemoszlopok˝ kerülnek, amelyek többek között kijelzik, hány perc múlva jön a következő járat. Menetjegy-értékesítő automata húsz helyen lesz. A buszokba olyan eszközök kerülnek, amelyek kijelzik és bemondják a következő megállót és az átszállási lehetőségeket, de akár azt is, hogy bombariadó miatt kell leszállni mindenkinek.

A járművekbe fedélzeti számítógépet szerelnek, így az irányító központban mindig tudni fogják, melyik hol van.

A programban utasszámláló berendezések vásárlása is szerepel. Érdekesség, hogy öt helyen zöldút-vezérlő berendezést szerelnek a rendőrlámpákba, amelyek segítségével a buszok elsőbbséget – plusz zöldidőt – kaphatnak.

Németh Zoltán hozzáfűzte: a fejlesztés mögötti elgondolás az, hogy a színvonalasabb tömegközlekedés vonzóbb. A Volánnal közösen azt szeretnék elérni, hogy megállítsák vagy legalábbis csökkentsék az utasszámcsökkenést. Ehhez egy adat: tavaly hatodával kevesebben szálltak fel a helyi buszokra, mint 2006-ban.

Olvasóink írták

  • 14. Freehill 2009. június 10. 17:15
    „adalfold #12: én elég megszállott tömegközlekedéses vagyok, de Fehérváron lehet, hogy én is inkább autót vennék, olyan ritkán járnak a buszok. Szóval azt ne kívánd!

    Irwine #13: bocsánat, hogy eltűntem, de mostanában kevesebb időm van fórumozni. Látom, megtaláltad az index-topicot is :), ott majd válaszolok a felvetéseidre!”
  • 13. Irwine 2009. június 08. 18:08
    „adalfold #12: jövő októberre lesz kész...

    Freehill hova tűntél? :D”
  • 12. adalfold 2009. június 03. 09:02
    „Én esküszöm gyerekek, esküszöm. Lemegyek meztelenül hídba az egyik megállóban, ha itt októberre kiépítik az utastájékoztató rendszert két megállóban. esküszöm. ennek nagyon népbutítás szaga van. És ha igen, mit érünk vele, ha rendszeresen kimaradnak járatok, mert a sofőrök munkamorálja alább van egy alantas sittes kukásnál? Vagy a lerobbanó járatokat csúcsidőben nem képesek pótbusszal kipótolni (havaria szitu).
    Álljunk már helyre. Nem fogjátok elhinni, de kérdezzetek meg embereket az ország más pontján,hogy mi a véleménye a győri tömegközl.-ről. Lesúlytó véleménnyel rendelkeznek azok akik megfigyelik h mi van itt. És nem a közlekedés-tervezéssel van ám a baj. A munkamorállal meg azzal,hogy minket győrieket jól beoltanak mindennel, ....aztán nézhetnénk pedig magunkba Nyíregyháza, Pécs,Szeged,Fehérvár után.”
  • 11. Irwine 2009. június 01. 20:10
    „Freehill #10: Hát, ezekben teljesen egyetértünk. :) Csak mondjuk akkor lehetett volna 10esnek, meg 21esnek hívni őket az 5-6os vonalak elnevezéséből kiindulva. De ez részletkérdés... :)

    Ááá, viszont nem tudom hogy hogyan lehetne megoldani, hogy a 11es elmehessen Marcalvárosba úgy, hogy jó is legyen meg gyors is. :)
    A 11E útvonalát és az aluljárót ugye kilőhetjük, mert így nincs megfelelő kapcsolat a belvárossal.
    A Teleki utca "kiváltásáról" már múltkor beszéltünk, de ugye sem a Kiss J., sem a Tarcsay V. utcán nem fér el két busz egymás mellett. Hmm, de mi lenne, ha egyik irányban az egyik, másik irányban a másik utcát használnák? Sőt, akár Gárdonyi G. utca is szóba jöhetne visszafelé irányban, ha ki tud onnan kanyarodni a busz?
    Ha ez megoldódna még akkor is ott a kérdés, hogy hol legyen a belvárosi megálló (Baross hídra való felkanyarodás problémája).
    Ezenkívül, ha a 23assal vonják össze, akkor az a külső kolisoknak jó, de Marcalvárosba nem lenne érdemes így eljutni. Másik lehetőség szerintem a 22A, de itt meg az a kérdés, hogy összeegyeztethető-e a két különböző járatsűrűség...
    Bocsi, hogy megint sok hülyeséget találtam ki. :D”
  • 10. Freehill 2009. június 01. 19:26
    „Az egyetem érintésével, a belvároson át menő 11-est ugye a Teleki utcai torlódások miatt egyelőre nem célszerű meghosszabbítani. Addig viszont a marcalvárosi kapcsolat csak plusz, külön vonallal biztosítható, ez viszont többletteljesítményt igényel, amit valahonnan el kell venni... Ha már választani kell, akkor szerintem inkább a belvárosi kapcsolatot adó 11-es maradjon sűrűbb, az több embert érint. Aztán majd csak lesz valamikor belvárosi forgalomcsillapítás!

    A 11E, 22E valóban nem klasszikus expresszjárat, de azért 5-10 percet lehet velük nyerni. Az útvonaluk azért más, mert éppen azáltal tudnak kicsit gyorsabbak lenni. Ami Pesten van, hogy csak a fontosabb megállókban áll meg a járat, az Győrben kockázatos lenne, mert sok időt azzal sem lehetne nyerni, viszont rosszul venné ki magát, ha az amúgy is viszonylag ritkán kiszolgált megállók mellett elhúzna a - nem biztos, hogy teljesen teli - autóbusz.”
  • 9. Irwine 2009. június 01. 17:55
    „Freehill #8:
    Hát, jó... majd kibírjuk azért vhogy azokat a tanszünetes napokat. :)
    Jaja, tényleg a 17B is. :) Mondjuk én nem örülnék annak, ha a 11E sűrítése együtt járna a 11es ritkításával, mivel a 11E-vel sem az egyetemet, sem a belvárost nem lehet normálisan elérni.
    A 22E-nél gondoltam, hogy ez van a háttérben, de nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá. :P Egyébként sztem érdekes, hogy ezt a járatot 22E-nek hívják, mivel eléggé más útvonalon jár, mint a 22es és a végállomást sem éri el gyorsabban. De ha már itt tartunk, akkor a 11E-t sem hívnám így. :)”
  • 8. Freehill 2009. június 01. 16:24
    „Szia! :). Hát, azért az a 2 hét is számít, és sajnos tavaszi, őszi szünetben is fájóan üresek a buszok. Viszont a 23-as (éppen az egyetemisták miatt) ilyenkor is jár! "Ellentételezésként", ugyanez a tanszünetes menetrend lesz érvényben a karácsony és szilveszer közötti munkanapokon is, ami az eddig megszokott szombati rendhez képest mindenképpen pozitívum, hiszen a szombati menetrend struktúrája egészen más, hiányoznak belőle bizonyos munkásjáratok, így akik ilyenkor is dolgoznak, azokkal nem lesz kiszúrva.

    A 11E (de ide lehetne sorolni a 17B-t is) tekinthető egyfajta kísérletként is: ha beválnak, lehet őket később sűríteni! Egyelőre ennyi teljesítményt lehetett átcsoportosítani különösebb kockázat nélkül (hogy a sima 11-eseket ne kelljen ritkítani a 11E miatt).

    A 22E esetében, ahogy írod: "pont ez a cél". Csúcsidőben fennáll annak a veszélye, hogy a marcalvárosiak megtöltik a csanakiak buszát is, így utóbbiak nem férnek fel. Emiatt sima 22-es helyett az elsősorban a csanakiakat szolgáló 22E-vel történik a csúcsidei sűrítés, miközben tanítási napokon az alap-félórás 22-esek elé is be van téve 2 perccel előbbre egy-egy 22A, hogy elvigye a marcalvárosiakat, és a csanakiak kényelmesen felférjenek a 22-esre (ugyanakkor a hálózati kapcsolat ilyenkor is biztosított legyen).”
  • 7. Irwine 2009. június 01. 11:43
    „Üdv megint! :)
    Nyahh, 1-2 kérdés, észrevétel az új menetrenddel kapcsolatban.
    Azt nem értem, hogy a tavaszi és őszi szünetben, ami összesen nincs egészen 2 hét miért kell tanszünetes menetrendet tartani? Sokan azt sem tudják, hogy mikor van a középiskolákban szünet, ráadásul az egyetemen ilyenkor nincs szünet. Miért kell megkeverni a megszokott menetrendet erre a pár napra?
    Sajnálom, hogy a 11E nem jár gyakrabban, illetve azt, hogy csak az iskolásokra gondoltak, a munkába igyekvőkre nem.
    Végül pedig, hogy a 22E miért nem tér be a Mécs L. utcába? Így sem ér oda szinte semmivel sem előbb Ménfőcsakanra, mint a 22es, ez a plusz 1-2 perc szerintem már nem igazán számítana. Hiába megy át Marcalvároson, az ott lakók nem igazán tudják használni ezt a járatot. Vagy pont ez a cél?”
  • 6. Freehill 2009. május 31. 14:40
    „zotya975: pontosan a 36-os busszal tudsz eljutni a kórházba. Igaz, hogy ritkábban jár, mint a 40-es, viszont a többség nem a kórházba jár, hanem a városközpontba, és nekik meg már elegük volt abból, hogy bármelyik busszal is utaznak Ménfőcsanakról, meg kell kerülniük a fél várost. A közösségi közlekedést a többség igényei alapján kell szervezni, még ha ez egyes csoportoknak érthető módon fáj is...”
  • 5. zotya975 2009. május 30. 09:23
    „Az új menetrend elolvasható a Kisalföld Volán honlapján.
    Engem megdöbbentett, mert a 40 -es buszt egy az egyben eltörölték! Igaz van helyette 3 is, ami Ménfőcsanakra megy, de például a Koroncói útról nem tudok a Petz Aladár Megyei Kórházhoz eljutni . Munkába vajon hogy megyek? Átszállással / 2 bérlet?/ a Marcalvárosi központból, vagy a Koroncói /36-os / busszal, ami sokkal, de sokkal ritkábban megy?
    A sok beteg, idős, kezelésekre járó emberekről már nem is beszélve.
    Nem tudom ki tervezte meg, de de nekem most telt be a pohár...”
  • 4. Irwine 2009. május 28. 18:58
    „Ajnye, de le vagyok maradva... De ezt itt nem írták meg, nem?
    Köszönöm!”
  • 3. bussz 2009. május 28. 16:44
    „Irwine! a június közepétől érvénybe lépő menetrend fent van a www.kisalfoldvolan.hu oldalon!:)”
  • 2. Irwine 2009. május 28. 16:40
    „Én is remélem, hogy nem lesz gond a projekttel. :)
    Az új menetrendről miért nem írnak semmit?
    Egyébként a 2007es tervezetben sokkal több "zöldút-vezérlő" szerepel, ezekkel mi történt?”
  • 1. bussz 2009. május 28. 16:23
    „Nagyon helyes!:)Már alig várom...:)Remélem mielőbb meg is fog valósulni!:)Vagyis előbb,mint mondjuk 2010 októbere!:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szakma új esélyt jelenthet a sodródó gyerekeknek

Győr - Sokan amolyan fekete báránynak tartják azokat a gyerekeket, akik le- vagy kimaradnak a… Tovább olvasom