Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Felére esett vissza a falopás

Körülbelül öt falopási ügy van folyamatban a Kisalföldi Erdőgazdaság területén.
Ez a szám természetesen öttel több a kelleténél, mégis biztató, hogy az elmúlt évekhez képest felére esett vissza a lopások száma az idei fűtési szezonra.

Kocsis Mihály, a Kisalföldi Erdőgazdaság Rt. vezérigazgató-helyettese úgy tájékoztatott, hogy a fokozott rendőri jelenlét miatt felére esett vissza az elmúlt évekhez képest a falopások száma a gazdaság kezelése alatt lévő erdőkben. Ezt erősítette meg Szollinger János alezredes, a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője is, aki szerint idén még nem érkezett feljelentés a győri és a ravazdi erdészetektől. Az egész megyére nézve sem ijesztőek az adatok. Kocsis Mihály úgy tudja: öt falopási ügy van folyamatban a gazdaság területén. A fűtési szezonra jellemző bűncselekmény elkövetői évente százezres nagyságrendű kárt okoznak a társaságnak.

Azért nem beszélhetünk többről, mert a tolvajok rendszerint megélhetési bűnözők, akik általában fűrészt sem visznek magukkal, hanem a rakásban álló méterfából válogatnak személygépkocsijuk csomagtartójába.

Szollinger János alezredes még jellemzőbbnek tartja az évek tapasztalata alapján, hogy a rendőrség látókörébe kerülő ügyek rendszerint inkább birtokviták: az osztott magánerdőkben egyik-másik tulajdonos egy sorral beljebb merészkedik a területénél – véletlenül vagy szándékosan. S ilyenkor ugye általában nem marad el a feljelentés a szomszéd részéről.
A valódi tolvajok körében leginkább a ravazdi erdő népszerű a tölgyesek és az akácosok miatt, de a jól szervezett, „nagyüzemi" falopás nem jellemző a megyében az illetékesek tudomása szerint. Ezt azonban csak az állami és a társaság által kezelt magánerdők esetében jelenthetjük ki bizonyossággal, két éve márciusban egy ma már nyugdíjas mezőőr úgy nyilatkozott: a Nagyszentjános melletti, „Fácánosi-kiserdőkből" két év alatt egy teljes hektár eltűnt. Az ügy helyrajzi okokból már épp a Komárom-Esztergom megyei főkapitányság illetékességébe tartozott.
A nálunk található, hasonlóan elhanyagolt magánerdőket elképzelhető, hogy dézsmálják, de ez a tulajdonosok állandó távolléte miatt aligha derül ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakat kerül a Béri-kollégiumra

Hivatalosan bejelentették tegnap Győrben a Honvédelmi Minisztérium (HM) képviselői: szeptembertől nem indít képzést a Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola és Kollégium. Azok, akik az intézménybe jelentkeztek, jövő hét szerdáig új jelentkezési lapot adhatnak be más iskola megjelölésével. Tovább olvasom