Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Felépülhet a győri Duna-korzó

A Kisalföld három évvel ezelőtt tudósított róla, hogy sínre kerülhet a győri Duna-korzó ügye.
A győri Duna-korzó terveinek bemutatása óta három év telt el nagyobb változás nélkül, a megvalósítás úgy tűnt, megreked. Nemrégiben azonban a megvalósulás központjában álló régi gabonasiló tulajdonost cserélt. Az új tulajdonos, a Dunakapu Projekt Kft. célja, hogy mielőbb elkezdődjék az építkezés.

Azt azonban még nem lehet tudni, hogy a Rosta S. Csaba és építésztársai által elkészített tervek (jachtkikötő, szálloda, konferencia-központ, elevátor-lakóház), vagy a frissiben, dr. Németh Iván építész által készített, hasonló tematikájú elképzelés alapján.

A lakosságnak döntő beleszólást engednek abba, melyik tetszene jobban. (A városrész képviselői holnapra fórumot hívtak össze e témában.) Ám a végső döntést, mint Jezsó Györgytől, a városépítészeti iroda vezetőjétől megtudtuk, a győri közgyűlés hozza majd meg, támaszkodva a szakértői és a lakossági véleményekre is. Akár fél éven belül elindulhat az építkezés.

Az A variáns látványterve, amiről véleményt alkothatnak holnap a lakosság képviselői, és természetesen megismerhetik az ilyen látványtervvel egyelőre nem rendelkező B variánst is a győri városházán.
A lakossági fórumot és a győri Duna-korzóról szóló tervek felemlegetését különösen aktuálissá teszi, hogy az 1998-ban elkezdett, a kérdéses területet is érintő városrendezési folyamat a végső fázisába ért. A szabályozási terv módosítási javaslatát és az azt alátámasztó terveket már kifüggesztették a városházán. Most van arra még lehetőségük a lakosoknak, hogy beleszóljanak abba: mi és hogyan épüljön fel a két híd között? Dr. Németh Iván építész egy eddig még nem bemutatott új elképzelést (B variánst) készített.

A Rosta S. Csaba által vezetett tervezőgárda (A variáns) mindvégig következetesen ragaszkodott az alapgondolathoz és az építményekben megjelenítette a valamikor a helyszínen állt Dunakapu-bástyát modern formában. Ebben a tervben a Széchenyi hídtól kezdődően már található egy többszintes, körülbelül 500 autó befogadására alkalmas parkolóház, melynek legfelső szintjén kertet, uszodát és fitneszközpontot alakítanának ki. Ehhez kapcsolódik a meglévő magtárház épületéből kialakított lakótömb, amelyben több mint 200 lakás lesz.

Ezek nagyrészt kisméretű garzonlakások, kisebb részt Dunára néző vagy tetőteraszos, nagy polgári lakások. A Kiss János és Újkapu utcák között épülne majd az a 60 szobás apartmanhotel, ami a Dunakapu épületmotívummal kapcsolódna a korzóhoz és az ott található pavilonokhoz. A Duna-parton a szálloda mellett kisméretű jachtkikötőt vagy városi kikötőt hoznának létre egy ahhoz kapcsolódó jachtklubbal, ami a Széchenyi híd felőli oldalon étterem, bowlingklub befogadására alkalmas épülettel egészülne ki.

A másik terv nagyon sok elemet hasonlóan használna fel, de a Duna-parti beépítést elhagyná és az Újvilág utca Dunakapu tér felőli részén egy ötemeletes társasházat is a képbe illesztene. Dr. Németh Iván elmondta: ő fontosnak érezné, hogy a győri épületek között egyedinek számító magtárház maradjon a legmagasabb épület, és ennek látványát ne nyomja el egy nagy épületegyüttes. Majd hozzátette, hogy Győr történetében a Püspökvár óta nem volt talán ilyen jelentős épületegyüttes, amelyet egyszerre készíthetnek el. Ezért is különösen fontos, hogy minél többen menjenek el a fórumra, ahol egyébként ő is jelen lesz, és mondják el véleményüket a tervekről.

Bár a B variánsról nincs látványterv, de a leírások alapján – melyek a városháza előcsarnokában megtalálhatók – jól elképzelhető az is, mi és hogyan valósulna meg, ha a végső közgyűlési döntés azt támogatná.
A Dunakapu Projekt Kft. képviseletében dr. Jakab Tamás kifejtette, hogy a beruházással együtt a korzó megépítése mellett a Móricz Zsigmond rakpartot is átépítenék, erről a várossal a közgyűlési döntés előtt szeretnének megállapodni.

„A mi célunk az, hogy a korzó elsősorban a győrieké legyen és hogy az iparvágány helyén ne társasház épüljön, hanem elegáns és életteli korzóval gazdagodjon Győr. Örülök a lehetőségnek, hogy az itt élők elmondhatják, ők mit szeretnének látni később, amikor már végigsétálhatnak a Révfalu és a Széchenyi híd közötti korzón, mondjuk úgy két év múlva" – tette hozzá a vállalkozó.

Pénteken délután három órakor a városháza nagytermében vetítéssel egybekötött lakossági fórumot tartanak a győri Duna-korzó lehetséges kialakításáról. A fórumot Somogyi Tivadar és Gergely Zoltán, a Belváros önkormányzati képviselői kezdeményezték. Ott lesznek a tervek készítői is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A parkolók negyedét megszüntetik

A győri közgyűlés döntésének függvényében a Belváros központi részében kialakított parkolóhelyekből 63-at jövőre felszámolhatnak. Mindez azt jelenti, hogy az ottani összes parkolónak (250 helynek) a negyede megszűnik, ráadásul úgy, hogy már most is gondot jelent az autósoknak parkolót találni. A lakosok értetlenül állnak a tervezet előtt, Tovább olvasom